Nobel-díjat Sorosnak?

Közzétette:

Levelet írt Oslóba, és Béke-Nobel-díjra javasolta Soros Györgyöt a Wesley János Lelkészképző főiskola öt kutatója. Hangsúlyozták, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki. Hangsúlyozták azt is, hogy az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.
A levél alálírói: Iványi Gábor lelkész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjének, és középkeresztjének kitüntetettje, a Hazám-díj tulajdonosa. A metodista lelkész keresztelte Orbán Viktor gyermekeit. Nagy Péter Tibor, egyetemi tanár, európai kutatási programok vezetője, Széchenyi professzori ösztöndíjas, Magyari Zoltán ösztöndíjas, Erdei Ferenc díjas, a neveléstudomány és a történelemtudomány kandidátusa. Majsai Tamás teológus, történész, református lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán a Teológus és Lelkész Szak intézmény vezetője, Szilágyi Gál Mihály filozófus, a Német – Magyar Filozófiai Társaság tagja, korábban a Hamburgi Egyetem Filozófia Szemináriumának Eötvös-ösztöndíjas kutatója.

A képen Halász Géza mozgója.