Feszítem csúzlim gumiját

Közzétette:

TAMÁS ERVIN

Olvasom, hogy a szegedi polgármester mindenestől visszavonta a Délmagyarország című szegedi napilaptól az önkormányzat reklámra, tájékoztatásra szánt pénzét. Jól tette – hangozhat a reflexszerű válasz, hiszen az újság Vajna-kézbe került, főszerkesztőt váltott, s tudjuk már, hogy ez mivel jár. Botka László azt a pénzt egy reklámlapban, a Szegedi Tükörbe költi el, s ezen túl ott lesznek találhatók a város hirdetményei.
Igen, Botka azt teszi, amit nagyban, országos méretekben, 2014 óta egyre kíméletlenebbül művel a kormánypárt: kiszárítja, kalodába szorítja az amúgy is vergődő szabad sajtót. Persze, mutathatna gáláns példát, hogy nála ez nem így megy, és akkor bizony elszégyellné magát a propagandaminiszter, igazságosabban osztaná el a milliárdjait, s arra ösztönözné a hatalomhoz lojális vállalakozókat, hogy ők se legyenek restek: locsolják, hogy virágozhassék ezer virág. De mindnyájan tudjuk, ez nincs így, s lassan abban sem hiszünk, hogy valaha is így lesz, sőt, még úgy sem lesz, ahogy egykor volt, amikor azért adtak a formaságra, pislákolt némi úri allűr, kompenzálás a blokád helyett. A szegedi polgármester azt teszi, amit tapasztal, mert politikai ösztöne érthetően erre sarkallja.
Lassacskán minden erre a srófra működik körülöttünk, nem csupán a reklámpiac. Tehetetlenül konstatáljuk, hogy a dolgok egyre torzabbakká válnak, ugyanakkor érthető, kikövetkeztethető minden, olyan, mint amikor tudós emberek folyamatábrát mellékelnek az elkerülhetetlen katasztrófához. Inkább vagyok rossz, mint hülye – a szlogen pórusainkba
ivódik, okkal, mert különben megsoroznak, kicsinálnak.
Akarva-akaratlanul licenccé válnak a hatalomtól ellesett, már-már irigyelt fogások – amelyekről rendre kiderül, hogy gyenge utánzatok, kisstílű másolatok, a légszomj azonban valamicskét enyhül velük, ki törődik ilyenkor azzal, hogy gusztustalan és ideiglenes a gyógymód? Úgy megyünk el a morbidabbnál morbidabb történetek mellett, hogy már biccentünk is nekik, annyira hétköznapiak. Tudomásul vesszük, hogy a Jobbik azonnal meneszti frissen alakult nyugdíjas-tagozata elnökét, aki nem engedne zsidókat rangosabb közéleti posztra, de prüszköl a választásra jogosult erdélyiekre is, mert azok zömmel nem igaz magyarok, hanem cigányok. Pedig a párt szóvivője bensőjére hallgatva elszólja magát: különösen az erdélyieket érintő kitétel bántja. Az árulkodó distinkció zavartalanul veszik el a médiatérben, közben jeles értelmiségiek kapaszkodnak egy monstre, a Jobbikot is magába foglaló összefogás lehetőségében, mert csak az billenthetné ki Orbánékat a székükből.
Ugyanakkor sokan elítélik az Ökotárs kollektíváját, amiért a kormány kitüntető plakettjét átvette a norvég nagykövettől. Megalkuvásként kezelik a gesztust, holott a meghurcolt csapat kitartóan és fényesen igazolta, hogy elfogadhatatlan hajszát indítottak ellenük, a civil szféra elleni első politikai hajtóvadászat a hatalom részéről dicstelen véget ért. Márpedig a dzsungelharcban nincs kegyelem, engedmény, szünet, mert az maga a behódolás.
Állunk tehát csúzlikkal a vártán, s körülbelül annyi erőnk marad, hogy saját sorainkat kritizáljuk, tizedeljük. Azokat, akik annyira vágynak egy trónfosztásra, hogy kvázi az ördöggel is cimborálnának, azokat, akik zsákutcákban keresik a kiutat, akik kivárnak, akik a maguk módján elvszerűek egy elvtelen világban, vagy éppen negyvenhétre csúsznak a negyvennyolcból, hogy vegzatúra nélkül dolgozhassanak. Ez a kérlelhetetlen harcmodor elriasztja a másik tábor szelídebbjeit, akik ugyan bátortalanul lennének tárgyaló készek, súgva jeleznék, hogy ők csak pótalkatrészek, de erre sem ad alkalmat a vereségek özönét elviselő, mégis önérzetes csapat. Holott egy újabb rendszerváltáskor rájuk is szükség lesz, különben a haza valamennyi biztosítéka szétolvad, zárlatot kap.
Csakhogy, amikor ünnepi perceket okoz az, amikor ipari alpinisták leverik az Echo-székház oldaláról az egykori Napkelte emblémáját, mert az a műsorfolyam a tapsolók számára magát a médiaterrort testesítette meg, begubódzik a némi memóriával megáldott polgár. Rémisztő, ahogy a politikai érdek bánik szavainkkal, ahogy például a terror szó értelmezési kerete kilép szűkre szabott medréből és befurakszik mindenhová, ahol semmi keresnivalója nincs, s egyenesen rágalommá válik. És csak látszólag különbözik az előbbitől a másik hír: a közrádió lecserélte a kormányfőt péntekenként interjúvoló hölgyet, mert némelykor feltett olyan kérdéseket, amiket a kormánysajtóban már nem szokás. Végképp Orwell állatfarmján érzi magát az ember, ha elolvassa a döntéssel kapcsolatban Csúri Ákos Blogstaron közölt lelkes kommentárját: „
bevalljuk, nem nagyon hittünk már abban, hogy az adventi reggeleinket nem a primitív erőszakosság, hanem az értelmes párbeszéd, kérdezz-felelek és a nyugodt, ébredés utáni hangulathoz illő hangnem fogja uralni. Kocsis kirúgásával (lehet ezt bárhogy kommunikálni, ez az) mind ennek reménye visszatért. Reményeink szerint a Miniszterelnökkel készülő pénteki interjúk is visszatérnek a normális (és ez szó szerint értendő) tempóba.”
Ébredés utáni hangulatban feszítem csúzlim gumiját.