A kémügy

Közzétette:

A wordpress.com-on 2013. szeptember 16-án megjelent névtelen cikk, amelynek állításait lényegében elismerte a 24.hu-nak interjút adó volt titokminiszter.

  1. 2011. július 2-án a másnap kezdődő Fidesz-kongresszus váratlan ajándékot kapott: a Budapesti Katonai Ügyészség kémkedés gyanújával őrizetbe vette Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, majd Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját.

Július 1-én késő este csörgött Orbán Viktor telefonja. Polt Péter legfőbb ügyész közölte a jó hírt. Úgy néz ki, végre elkapták az egyik leggyűlöltebb MSZP-s politikust, mégpedig főbenjáró bűn elkövetését bizonyíthatják rá. Polt engedélyt kért arra, hogy őrizetbe vehesse a volt minisztert. Orbán Viktor óvatos volt. Komoly árat fizethetnek, ha lyukra futnak, ezért garanciát kért a legfőbb ügyésztől. A garanciát Margl Zoltán, a katonai ügyészség helyettes vezetője személyesen adta meg, megdönthetetlen bizonyítékokról beszélt, s mint mondta, Galambos Lajos vallott volt főnökére. Szilvásyt másnap hajnalban őrizetbe vették. Ugyanezt tették még aznap este a másik régóta vadászott célponttal, Laborc Sándorral is.

Három nap múlva a katonai bíróság elutasította az előzetes letartóztatásról szóló ügyészi indítványt, a gyanúsítás megalapozatlansága miatt, és Szilvásy Györgyöt, majd Laborc Sándort is szabadlábra helyezte, semmilyen kényszerintézkedést nem tartott indokoltnak.

Orbán Viktor tajtékzott, ő megmondta, hogy csak biztosra lehet menni. Erre rámehet az egész politika. Polt Péter Margl Zoltánra mutatott, aki a bíróság súlyos hibájáról beszélt, és személyesen fenyegette meg az eljáró bírót, Varga Bélát, akit a jobboldali sajtó haladéktalanul lekommunistázott. (Varga Béla ma már nem tagja a bírói testületnek, és büntetőeljárás folyik ellene.)

Miután a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fok rendelkezését, a Fidesz, a Belügyminisztérium és az ügyészség vezetői válságtanácskozást tartottak. A politikai megrendelés egyértelmű volt: Ennek az ügynek a vége – első fokon legalábbis – csak és kizárólag elmarasztaló ítélet lehet. Ha már elrontották az elejét, Pintérék koordinációjával gondoskodjanak a Fidesz számára pozitív végkifejletről.

A továbbiak bemutatása előtt tegyük fel a kérdést: Mi történt, hogyan jutottunk el idáig?

 

  1. A kormányváltást követően a Pintér Sándor által irányított Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSz) értékes információkat kapott Balajti Lászlótól, az NBH főigazgatójától egy 2007 kora tavaszi ügyről. Galambos Lajos akkori főigazgató, két külföldi, valószínűsíthetően az orosz elhárításhoz tartozó szakember közreműködésével tizenvalahány személy hazugságvizsgálatát végeztette el az NBH pszichológiai szolgálatának irányításával. A külföldiek beléphettek az NBH épületébe, a vizsgált személyek anonimitása mellett a hazugságvizsgálat eredményeit rögzíthették, majd profilképet alkothattak. Galambos Püski Lászlót, régi barátját kérte arra, hogy a két külföldit szállásukról fuvarozza el az NBH épületéig, majd vissza. A hazugságvizsgálathoz szükséges eszközöket a külföldiek az NBH segítségével a ferihegyi kisgépes terminálon keresztül hozták be az országba.

A szokatlan ügyről Galambos távozása után utódja, Laborc Sándor tájékoztatást kapott a vizsgálatban közreműködő NBH-s tisztektől. Laborc beszámolt erről az őt irányító miniszternek, Szilvásy Györgynek, majd a részletek haladéktalan kivizsgálását rendelte el. (Ezt megelőzően, 2007 májusában a sorozatos szakmai hibák miatt Szilvásy felszólította Galambos Lajost arra, hogy nyújtsa be a lemondását. Erre még abban a hónapban sor is került, és ezt követően kapott megbízást Laborc Sándor, Galambos egyik helyettese a főigazgatói teendők ellátására.)

A vizsgálat több szakaszban 2009-ig folyt, de 2007 végéig az összes lényeges részletkérdés ismertté vált. Egy valamire nem derült fény: mi motiválta Galambos Lajost abban, hogy ezt a meglehetősen szokatlan, szakmailag nehezen magyarázható megoldást válassza a hazugságvizsgálatok elvégzésére. Pontosabban, motiválta-e még a személyes okokon kívül más is ebben? (Az közismert volt, hogy a „Mucuska-ügy” után közvetlen környezetén túl egyáltalán nem bízott munkatársaiban, beleértve a hazugságvizsgálatok lebonyolításáért felelős szervezet vezetőjét is. Az évek múlásával a bizalmatlanság egyre betegesebbé vált nála.) A további adatgyűjtés Galambossal szemben azonban bűncselekmény gyanúját nem erősítette meg, ezért csak annyit tettek, hogy az akkor már nyugdíjas tábornokot a „sportállásából” is kiszorították. (Szokásos, hogy a volt NBH-s vagy rendőri vezetők valamilyen jól fizető megbízást kapnak valamely állami cégnél, a biztonságért felelős részlegnél. Egy ilyen, az MVM érdekeltségébe tartozó vezetői állásból mozdították el a volt főigazgatót.)

Laborc Sándor 2009-ben felmentését kérte az NBH éléről, őt Balajti László, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat addigi vezetője követte a főigazgatói székben, akit a kormányváltást követően Pintér Sándor megerősített a pozíciójában. A bizalom addig tartott, amíg a „piszkos munkát” elvégezte a Fidesz által meghirdetett elszámoltatási hadműveletben. Balajti egy sor feljelentést tett, illetve készített elő hivatali elődjével szemben, majd ő is távozásra kényszerült.

A sok egyéb mellett Balajti bemutatta miniszterének a hazugságvizsgálatok aktáját. A Pintér által újonnan létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat, Bolcsik Zoltán vezetésével kapta a feladatot, hozzon ki belőle mindent, amit lehet. Nem elsősorban Galambos volt a célpont, hanem főleg minisztere és másodsorban utódja, akiket az UD Zrt. és a Fidesz összefonódását leleplező felderítést követően minden lehetséges eszközzel, de leginkább az ügyészség segítségével vadásztak. Bolcsiknak személyes okai is voltak, hogy bosszút álljon Laborc Sándoron.

Azt gyorsan eldöntötték, hogy büntetőügyet fabrikálnak Galambos akciójából. Az NVSz további intenzív adatgyűjtésbe kezdett, és titkos megfigyelés alá vonta Galambost, Laborcot és Szilvásyt. A telefonlehallgatások sem hoztak azonban eredményt, Szilvásyval nem tudtak mit kezdeni, érintettségét nem tudták felvetni, és Laborcét sem. Így maradt a Galambos és ismeretlen társai elleni feljelentés a katonai ügyészségen, mégpedig kémkedés gyanújával. A feljelentés dokumentációja érdemben nem tartalmazott többet, mint amit a Laborc által elrendelt vizsgálat korábban feltárt.

Az ügyészség 2011. június végén házkutatást tartott Galambos Lajosnál, majd őrizetbe vette a tábornokot. Galambos addigra már egy másik ügyben is „képbe került”. Az Egymásért Alapítvánnyal összefüggésben Földesi-Szabó László, valamint Galambos két volt korábbi munkatársa egyre mélyrehatóbb információkkal látta el a hatóságokat a volt főigazgatót illetően. Nem véletlen, hogy a házkutatás során Galambos ügyvédje is először azt gondolta, hogy azt hivatali visszaélés miatt, az Alapítvánnyal kapcsolatos ügyek miatt rendelték el. A kémkedéssel kapcsolatos gyanúsítást meghallva „köpni-nyelni” nem tudott. (Az alapítvány-történet a későbbiekben még fontos szerepet kap a kémügy legyártásában és bebiztosításában is.)

Galambos Lajos letartóztatásakor az ügyészségen nem tesz vallomást. Először csak a nyomozati bírónál, néhány, a cellájában eltöltött napi gondolkozás után. Ekkor hozza szóba miniszterét, Szilvásy Györgyöt, akinél – elmondása szerint – találkozott a külföldi partnerszolgálat egyik vezetőjével, és szóba került, hogy miért ne fogadhatnának el módszertani segítséget az NBH-nál szükségesnek tartott hazugságvizsgálatokhoz.

A vallomást követően, július 1-én kora délután a nyomozati bíró Galambos Lajost házi őrizetbe helyezte, mondván, nem tűnik kémkedésnek ez az ügy, valamilyen hivatali visszaélés éppen lehet, de nem indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés.

Az ügyészség követte a forró nyomot, nem engedte elmenni a volt főigazgatót, hanem azonnal kihallgatta: mondjon többet Szilvásyról, az ő szerepéről. Galambos ugyan további részletekkel már nem tudott szolgálni, de ez is elég volt ahhoz, hogy beinduljon a fenti gépezet.

A másodfokú nyomozati bíróság két héttel később elrendelte Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Indoklása szerint, ha tényleg kémkedés történt, akkor fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye. Szilvásy György, Laborc Sándor azonban jogerősen is szabadlábon védekezhetett.

 

  1. A feladat tehát Pintérék számára adott volt. Az ügyészséggel együttműködve garantálniuk kell a végeredményt, Szilvásy és Laborc elítélését. Az ehhez kialakított stratégia végrehajtásának kiinduló feltétele a nyilvánosság kizárása volt. Még a Nemzetbiztonsági Bizottság sem kaphatott érdemi információkat az ügyről. A nyilvánosságot a kormánypárti sajtó kezelte, a legképtelenebb kiszivárogtatásokat keverve a valóság elszórt elemeivel építette fel a hazaárulás mítoszát.

A nyomozás a katonai ügyészségre hárult. Az szakmailag mindent megtett, hogy teljesítse az elvárásokat. Galambost, Laborcot és Szilvásyt többször kihallgatták, és szembesítették egymással. Kihallgattak vagy 70 tanút is a kémkedés kapcsán. Előbbre azonban nem jutottak. Galambos ugyan rendkívül ellentmondásos és sokszor zavaros vallomásokat tett az ügy részleteivel kapcsolatban, de azt következetesen tagadta, hogy kémkedett volna. Másrészt miniszterét egyáltalán nem terhelte vallomásaival, a korábban esetleg félreérthető nyilatkozatait is pontosította: Szilvásynak semmi köze nem volt a hazugságvizsgálat lebonyolításához, részleteinek kidolgozásához. Arra pedig az ügyészség végképp semmilyen épkézláb magyarázattal nem tudott szolgálni, még közvetve sem, hogy vajon mi lehetett volna a miniszter motivációja, indítéka a felbujtásra. Az, hogy Galambos magyarázata szerint sok információ szivárgott ki a hivatalából, és ezért ő bizalmatlan volt a munkatársaival szemben, legfeljebb az ő motivációját szolgálhatta, de az sem a kémkedésre. Ráadásul a jó egy évvel korábban politikai viharokat is keltő kiszivárgások arra az időszakra már megszűntek, amikor Szilvásy miniszter lett, legfeljebb Galambos lehetett ideges, hogy lakásügyeiről cikkeznek az ellenzéki sajtóban. A volt miniszter ugyanakkor mindvégig következetes és ellentmondásmentes vallomásokat tett, amelyekben könnyedén cáfolta az ügyészség vele szemben felhozott gyanúsítását.

Közben, egészen pontosan 2011. augusztus 12-én Galambos Lajost hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg a börtönben. Az Egymásért Alapítvánnyal összefüggésben, Földesi-Szabó, illetve a tábornok volt kollégáinak a vallomása alapján, jóval 100 millió Ft fölötti értékben. A börtönviszonyokat egyébként is nagyon nehezen viselő volt főigazgató feje fölé egy újabb súlyos fenyegetést helyeztek: akár 10-15 évet is kérhet rá az ügyészség, ha vádemeléssel végződik a nyomozás.

Az időzítés nem volt véletlen.

Pintérék fokozódó aggodalommal figyelték a kémügy nyomozásának fejleményeit. Hogy lesz ebből olyan vád a volt miniszterrel szemben, amely még egy oly gondosan kiválasztott bíróság előtt is elfogadható lesz? Látható volt, hogy a katonai ügyészség nem boldogul a feladattal. Hagyományos eszközökkel nem jutnak előbbre. (A kémügyet a politika felé tálaló vezető ügyész elkötelezettsége és ambíciója egyértelmű volt, a beosztottjainál ez már nem feltétlen volt így. Legalábbis az esetleges „unortodox” nyomozati módszerek alkalmazását illetően biztosan nem.) A nyomozás Galambossal kapcsolatban jó néhány körülményt feltárt, amely magyarázatul szolgálhatott oroszbarátságára, arra, miért volt olyan nagyon jó viszonyban az orosz kémelhárítás vezetőivel (súlyosan beteg fia műtétje és kórházi kezelése a segítségükkel, üzleti együttműködés, közös vadászatok, ajándékba kapott nagy értékű vadászfegyver stb.), de ezekhez Szilvásynak semmi köze sem volt, így egye távolabb is vitte tőle a kémkedés ügyét. (Nem véletlen, hogy ezeket a motivációs elemeket a vádban és a bírósági eljárásban már meg sem említették.)

Kisebb huzavona után megszületett a döntés, az NVSz kezébe veszi a folyamatok irányítását. A huzavona nem volt véletlen. Törvénytelen, de a cél érdekében „szükséges” lépést kellett megtenniük: jóllehet a törvény tiltja, de be kell szállniuk a nyomozásba, le kell gyártaniuk a bizonyítékokat. (Később, a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén még a képviselőket is félrevezették, hogy ne derüljön ki a törvénytelen bizonyítékgyűjtés, de azt elismerték, hogy „be kellett segíteni az ügyészségnek”.) Így tehát 2011 szeptemberében felkeresték a börtönben Galambos Lajost, és együttműködést kértek tőle. Tárja már fel, legyen szíves, hogy az őt irányító politikai vezetés, leginkább Szilvásy György és Gyurcsány Ferenc (és az őket kiszolgáló Laborc Sándor) hogyan ármánykodott abban az időszakban az orosz-magyar kapcsolatok alakítása során! Ha megteszi, még az is előfordulhat, hogy az Egymásért Alapítvánnyal összefüggő meggyanúsítása után nem kerül sor ellene a vádemelésre. Nem kérték tőle, hogy a kémkedés ügyében saját magát is vádolja meg, így a miniszterét terhelő konkrét információkat sem vártak el tőle. Olyan összefüggéseket kellett feltárnia, amelyek között hihetővé válik, hogy egy miniszter hazaáruló.

Négy vagy öt alkalommal jártak bent Galambosnál, aki addigra már fizikailag és idegileg is teljesen kikészült. (Éjszakánként több héten keresztül negyedóránként kapcsolták fel cellájában a villanyt, mint mondták, a biztonsága érdekében. Cellatársait, akik így szintén elszenvedői voltak e jogállami kínzásnak, sűrűn cserélték.) Vallatói még így sem nagyon boldogultak vele. Rendkívül hosszú, terjengős, nehezen követhető vallomásokat tett a folyamatban lévő ügyek kapcsán, de a nagy leleplezés csak nem akart megérkezni. Végül megkérdezték, nem veszi-e rossz néven, ha összefoglalnák azt, amit ők gondolnak. És elkészítettek egy viszonylag rövid, tömör, pontokba is szedett, jól felépített „vallomást”, amely már megadta a szükséges kapaszkodókat.

A vallomás arra épül, hogy Szilvásy – a kormány, főleg a kormányfő tudtával – azon mesterkedett Galambos Lajos tudomása szerint, hogy kiszolgálja az oroszokat, segítse az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok kiteljesedését. Mindezt bűnös módon. Így például 2007 első felében Szilvásy arról tárgyalt az orosz kémelhárítás (!) főnökeivel, hogyan játszhatják át a MOL-t orosz kezekbe. Az UD Zrt.-ügy kirobbantásával Szilvásy és Laborc azt akarta elérni, hogy a MOL biztonsági cégét likvidálják, és könnyebbé tegyék az átjátszást. Sőt, még a moszkvai kereskedelmi képviselet, illetve a MALÉV eladása is Szilvásy bűne volt, aki egyébként is „mindenről” tudott. A hazugságvizsgálatokra pedig azért volt szükség – és akkor itt már érthetővé válik az amúgy tehát elvetemülten oroszbarát miniszter felbujtó tevékenysége –, mert a tervezett Déli Áramlat miatt az oroszok biztosak akartak abban lenni, hogy nem szivárog ki információ az NBH-ból, és erről személyesen kellett meggyőződniük. Hogy visszaköszönnek ebben az aláíratott vallomásban a Fidesz mindazon vádjai, amelyeket a Gyurcsány-kormány szemére hánytak az orosz-magyar kapcsolatok ürügyén? Igen, visszaköszönnek. Hogy mindezekhez Galambosnak semmi köze nem volt, és tudomása sem lehetett ezekről az ügyekről? Nem számít, „egy kémfőnök mindent tud”. Hogy a Déli Áramlat 2006 végén, 2007 elején, amikorra Galambos Szilvásy ezzel kapcsolatos ügyeskedéseit teszi, még szóba sem került? Nem baj, senki sem fogja ellenőrizni, motivációnak viszont jó lesz. Hogy egyébként a vallomás konkrétan a kémkedésre való felbujtást illetően nem terhelő Szilvásyra? Igaz, de a körülményeket illetően „mindent megmagyaráz”. És, mint említettük, Galambostól nem volt elvárható, hogy saját magát a kémkedéssel vádolja, így nyilvánvalóan Szilvásyra sem kérhettek tőle konkrétan terhelő állításokat.

Már csak azt kellett eldönteni, hogyan kerül be ez a vallomás a bizonyítékok közé. Bár az ügyészség „kisegítése” volt az NVSZ aktivitásának indoka, de a nyomozati iratok közé nem akarták betenni. Egyrészt azért nem, mert akkor – legkésőbb az iratismertetés során – a vádlottak, így Szilvásy és Laborc is láthatták volna, ami taktikailag nem volt kívánatos. Nyomban cáfolhatták volna, amit muszáj lett volna jegyzőkönyvezni, és fel is készülhetett volna a védelem a bírósági tárgyalásra. Másrészt azért nem, mert a törvény kifejezetten kimondja, hogy törvénytelenül megszerzett bizonyítékot a nyomozó hatóság nem használhat fel. Márpedig e vallomás megszerzése nyilvánvalósan törvényekbe ütközik. A bíróság pedig majd biztosan befogadja, mondván, egy iratnak nem a keletkezési körülményei a fontosak, hanem a tartalma. Így tehát az a megoldás született, hogy a vallomást majd a tárgyalás menetében maga Galambos Lajos, illetve ügyvédje fogja bekérni. Azzal az indoklással, hogy perdöntő bizonyíték van az NVSZ-nél védence ártatlansága mellett. A bíróság majd helyt ad ennek az indítványnak, ismerteti a tárgyaláson, és befogadja bizonyítékként.

 

  1. Így is történt. Galambos a tárgyalás legelején, amikor a vádlotti kihallgatása zajlott, és amelyen sem Szilvásy sem Laborc nem lehetett jelen (Galambos az 1. rendű vádlott), előállt a vadonatúj magyarázattal. Ügyvédje pedig indítványozta a bizonyíték bekérését.

A bíróság azonnal befogadta az indítványt, de a beérkező anyagon jó pár hónapot „ült”. Csak majdnem egy évvel az indítvány elhangzása után ismertette – szóban – Galambos börtönben tett vallomásának lényegét.

Azt azonban sem Szilvásy, sem Laborc nem tudta, pontosan mit is mondott velük kapcsolatban Galambos a vádlotti kihallgatása során. (Tudniillik jegyzőkönyvek nem készültek az egyes tárgyalási napokról.) Így védekezni sem tudtak érdemben, mert nem tudhatták, legfeljebb kikövetkeztethették, hogy Galambos az ügyészségen tett vallomásait érdemben változtatta meg a bírósági szakaszban.

Ugyan a bíróság előtt tett vallomásában sem terhelte volt főnökét és utódját, de a hazugságvizsgálat körülményeinek, kiváltó okainak részletezése, a hamis összefüggések „feltárása” elég volt a bíróságnak az elmarasztaló ítélet meghozatalához. Galambossal nem sokat bíbelődtek: amit csinált, az „nyilvánvalóan” kémkedés, mert, ha nem az lenne, akkor a volt minisztert sem lehetne felbujtóként, Laborcot pedig bűnpártolóként elítélni.

Mi tehát a kémkedésre való felbujtás? Az, hogy egy állítólagos, soha senki által nem rekonstruált találkozón, amely Szilvásy, Galambos, az orosz titkosszolgálat egyik vezetője és egy tolmács között zajlott volna 2007 februárjában, Galambos elmondása szerint az orosz vendég felajánlotta technikai, módszertani segítségét a Déli Áramlat miatt fontossá váló hazugságvizsgálatok elvégzéséhez, amire a miniszter úgy reagált, hogy: „Tábornok úr, miért ne fogadhatnánk el a felajánlott segítséget.” És mi a bűnpártolás? Az, hogy Laborc nem találta ki, hogy kémkedésért feljelentést kellene tennie Galambos Lajos ellen.

Eddig ennyi. A történet vége azonban még nem ismert.