Az összefogás nem elég

Közzétette:

MIAKICH GÁBOR
Szentendre volt polgármestere, volt országgyűlési képviselő

„Azt még nem látom, ettől hogy váltjuk le a Fideszt”, írta Kálmán Attila a demokratikus pártok összefogási kisérleteiről még múlt év novemberében. És sokan vagyunk így az ellenzéki pártok tagjai is, de a nagyobb baj, hogy az emberek is így látják. Minden közvélemény-kutatás ezt igazolja vissza. És a beszélgetéseink is ezt mutatják. A demokratikus ellenzék népszerűsége, szervezeti ereje nem növekszik. Az emberek egyik kutya, másik eb-ként, kormányképtelen szerveződéseknek tekinti a demokratikus ellenzék pártjait. Nem vagyunk tényezők a szemükben. Sajnos, bár a közvélemény nagy elvárással várta az összefogást, már ez első tárgyalások után lemondóvá vált. És erről a résztvevők tehetnek. A köz nem mérlegeli, ki mennyiben és miért hibás ezért. És azóta is a nyilvánosság előtt is folyik egymás minősítgetése, üzengetés. Mindegy kinek van igaza! Szörnyű! Nem így néznek ki egy kormánydöntésre készülő csapatok elemei. Aki képes lenne, legalább az értelmiség egy részében, visszaszerezni az elveszett tekintélyt, vagy az, ki legalább egy gyakorlati területen sikeres nem vállal vezető szerepet, új ember a láthatáron sincs. Aki vállalja a csak néha sikeres szakmai harcot, az a külső szemlélő számára a párton belül megítélésként is, egyedüliként vív, igaz nagyon rokonszenves, szélmalomharcot. A demokratikus ellenzék sokszor hagyományos módszerekkel, késve, valódi tömeghatás nélkül reagál. A fiatalabb korosztályok tekintetében alig mérhető a demokratikus ellenzék hatása. Változtatni kell! Nem magunk miatt, az ország miatt. Nem a pártok miatt, hanem az e hazában élők és a ma külhonban boldogulásukat keresők miatt. Nem csak Orbán, illetve rendszerének leváltása miatt, hanem egy sokkal jobb kormányzás okán.
És itt érkezünk el az egyik legnagyobb tévedésünkhöz. Ma majd mindenki a pártokon belül és a közvéleményben is a megszerzett pozíciók, az anyagi erőben levő különbség és a kommunikációs tér elfoglalása miatt tartja a következő választásokon is a Fideszt esélyesnek.
Ám a helyzet más, az emberek, valójában a kormányzóképesség alapján szavaznak. Akiről elhiszik, hogy képes tenni az országért arra szavaznak. Az előzőek, ennek csak elhitetésében segítenek. Gondoljuk csak végig, az elmúlt választáson az emberek, a közvélemény formáló baloldali értelmiség, úgy tartották, hogy van versenyképes miniszterelnök-jelölt, láttak olyan miniszter-jelölteket, akik jobbak voltak, mint az akkori kormány tagjai? Sajnos a válasz nem. Legyen az adott, működő kormányról és tagjairól bármilyen rossz is a véleményük. Hát ezért nem szavaztak elegen az akkori összefogásnak nevezett minimális együttműködésre.
Sőt sokan az összefogásban magában és nem az összefogás minőségében látták, látják a bukás okait. Ebben minden résztvevőnek nagy a felelőssége. A vezetőknek azért, amit tettek, nekünk, mindannyiunknak pedig, azért mert nem szóltunk időben és eléggé erőteljesen.És, ha így van, márpedig szerintem igen, sőt az azóta lezajlott szakmai tanácskozások is ezt erősítették meg, akkor e nézőpontból kell átgondolnunk a mai helyzetet, a megteendő lépéseinket.

AMI ELLEN KÜZDENÜNK KELL, a mai társadalmi függőségek, mozgáslehetőségek:

A Fidesz olyan államot épít ki:
Ahol van egy hűséges és függőségben tartott szűk vállalkozói réteg, amely az állami és önkormányzati beruházások forrásait átzsilipeli és a fennmaradó összegekkel biztosítják a Fidesz és kiszolgálóik anyagi működését. Az utóbbi időben már a látszatra és az elemi minőségi elvárásokra sem figyelnek. Ezen a rendszeren ütötte az első lyukat Simicska lázadása.
Van egy másik, az államigazgatásban dolgozó, a FIDESZ által oda helyezett, jól megfizetett réteg, mely minden időben kiszolgálja őket. Létük, jómódjuk a Fidesz hatalmától függ. Szinte minden minisztériumban egyre nagyobb számban megtaláljuk őket. Sokszor, hozzáértés, de mindenképpen gyakorlat nélkül, magas fizetésért dolgoznak, sok helyen az agyondolgoztatott, még megtartott régi szakemberek árnyékában. A többiek félnek, féltik munkájukat.
A harmadik réteg a helyi hatalmasságoknak kiszolgáltatott, valódi munkához nem juttatott közmunkás réteg, akik kénytelenek a „tenyerükből enni”. Ennek a rétegnek a nagy része politikailag inaktív, csak kényszerre megy szavazni.
A negyedik réteg ma külföldön dolgozik. A mozgékonyabb, nyelvet beszélő, közéletileg is cselekvőbb réteg, jó ha távol van az országtól, a szavazás lehetőségétől a Fidesz számára, nem szól bele a hazai ügyekbe. A választási törvény előírásai miatt, szinte nem tud szavazni, nem szervezkedik itthon.
Az ötödik réteg itthon próbál megélni, másod, harmad állásokat vállalva zsákmányolja ki önmagát, hogy meg tudjon élni, tudja fizetni hiteleit és taníttatni gyermekeit. Nekik sem idejük, sem erejük politizálni. Kritikusak, de legfeljebb a facebook rövid híreiből tájékozódnak. Nehezen mozdíthatóak, csak magukban bíznak, a mai politikai elitben, sem jobb, sem bal oldalon nem. Szeretnék leváltani a FIDESZ-t, de nem látnak, számukra elfogadható, kormányképes politikai erőt.
És marad egy szűk politizáló réteg, akik nem függnek az államtól, vállalkozók, vagy olyan cégnél dolgoznak, amely nem az állami megrendelésektől függ.
A civil törvény és az ennek kapcsán született helyi rendeletek sem arról szólnak, miként lehet aktív, közéletet teremteni, miként lehet a civil véleményeket becsatornázni a döntéshozatali folyamatokba. Csakis a civilek államosításáról szól! Az oktatási rendszer leépítése és központosítása szinte teljesen blokkolja a társadalmi mobilitást, és az egészségügyi rendszer kivéreztetésével együtt tovább növeli a kiszolgáltatottságot. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez nem a véletlen műve. Ez egy ördögi terv által létrejött társadalomszerkezet. A csak a hatalom megtartása szempontját figyelembe vevő, a múltban gyökeredző, a központosítás mítoszában hívő gazdaság- és társadalomszervezés gyakorlata. Miközben minden fejlett ország az okos decentralizáció gyakorlatával vált sikeressé, nálunk mindent koncentrálnak, államosítanak.
Például:
Jövedelmeket: Nagy az újraelosztás szintje, a beruházások állami és EU-s pénzekből és nem lakossági megtakarításokból és banki forrásokból történnek. Így nem a gazdaság fejlődése az elsődleges szempont, hanem a pártpolitikai, hatalmi szempontok. Ezért lemaradásunk nem csökken, hanem nő, még a korábban megelőzött versenytársakhoz képest is. A korrupció szintje, soha nem látott mértékű, és rendszerszerűvé vált a társadalom meglopása.
Oktatást: Mivel a függőségben tartás a fő szempont, mindent egy központból akarnak megoldani. Nem a „kiművelt emberfők sokasága” a szempont, hanem a kiszolgáltatott emberek sokasága. Kötelező iskoláztatás 16 éves korig, egy központból (KLIK), irányított és finanszírozott rendszer, amelynek lényegén nem akarnak változtatni, csak formai változások az eddigi ígéretek. Tanszabadság gyakorlatilag nincs, nincs szabad tankönyvválasztás, ellenben van rengeteg adminisztratív teher. Túlterhelt tanárok. Nem csoda, hogy a PISA felmérésekben is visszaestünk. Így nem lehet a helyi sajátosságoknak és igényeknek megfelelő felzárkóztatás és tehetséggondozás. A nyelvoktatásban is lemaradunk. Sem a tehetségekkel, sem az egyre nagyobb számú lemaradókkal nem tud foglalkozni a rendszer, csakis az egyre csökkenő színvonalú átlaggal.
Egészségügy: Kiéheztetés, források megvonása, rossz szerkezet fenntartása és kiépítése. Már a szakorvosi intézményekben és a kórházakban is óriási mértékű a várakozási idő, lassan a legegyszerűbb vizsgálatok esetében is.
Nyugdíjrendszer: A magánmegtakarítások államosításának egyetlen, bár nem elfogadható, magyarázata lehetett volna, az egész 3000 Milliárd forintnak a hiányt kellett volna csökkentenie. Nem ez történt. Sőt a folyó hiány mértéke sem csökkent, hiszen ha a korábban a magánnyugdíjba fizetett járulékot ma is arra fordítanánk, akkor gyakorlatilag korábban nem, manapság alig változott volna az éves hiány mértéke. Így a nyugdíjrendszer egyre nagyobb hiánnyal fog szembesülni.
Növekedés: A már megírt központosítás miatt a beruházási források nem a gazdasági fejlődést szolgálják. Így a növekedés a csökkenő, jórészt a korábbi kormányzati időszakban eldőlt külföldi beruházásokból adódnak. A beruházásokért folyó versenyben nem a képzett munkaerő jelenti a „versenyelőnyünket”, hanem a beruházások jelentős állami támogatása, az olcsó munkaerő és a gyenge forint. Az „Olcsó Jánosok” országa lettünk. A hazai ipart, a kisvállalkozásokat csak a szavak szintjén támogatják. Most választások előtt ezt is, nem rendszerszerűen, de az elégedetlenséget felismerve változtatnák. Húzd meg-ereszd meg gyakorlatával. Ez lesz a nyugdíjjal is, csak egy kicsit „túráztatják” a témát, hogy mindenki tudja, minden tőlük függ, ők akik „segítenek” mindenkin.
A lényeg egy zárt, központosított társadalom és gazdaság, mely a múltat és az elmaradottságunkat konzerválja. És elhiteti, hogy minden jó a kormánytól származik a gaz bankok, multik, kizsákmányolók ellenében.
Tán ismerik a mondást? Mi a rosszabb a buta gonosz embernél? Az okos gonosz ember.
Mindezek következtében alig van, tevékeny, közéletet élő, a közösséget befolyásolni képes réteg. Kinek nincs ideje, kinek nincs érdeke, ki fél. És mivel az értelmiség is leírta az összefogást, nagyon nehéz, szinte lehetetlen politikai hatást elérni. És a létrehozott gazdasági és társadalmi szerkezet is a hatalom megtartását segíti.
MILYEN a demokratikus ellenzék?
Aki azt mondja, hogy mindent jól tett és tesz a demokratikus ellenzék, és a korábbi vereség, valamint a társadalmi visszaszorulás okát csak az erőfölényével visszaélő kormánypártban látja, az nem mond igazat, az felületesen értékel. Bár ilyen vélemény csak egyes pártokban van.
Az, aki az összefogásban látja a sajnálatos eredményt anélkül, hogy az összefogás minőségét értékelné, hibát követ el. Aki csak a kampányban keresi a hibákat, az nem érti a politika lényegét. És csak aki hajlandó szembenézni hibáival, csak az alkalmas vezetőnek.
Míg a FIDESZ a társadalom állapotának megfelelően építette fel cselekvéseit, egy ellenzékben töltött választási ciklus alatt például egy hívő réteget (Polgári körök), a másodikban kormányzati ciklusuk alatt pedig megszerezte szinte a teljes médiát, az ellenzéki éveket is építkezésre használta (Most ennek társadalmi hatását nem értékelem.), addig az ellenzék néhány pártja sebeit nyalogatja, saját bajaival, annak okaival és a leendő partner minősítésével, a versengéssel van elfoglalva. Nem az számít hová megyünk, csakis az, honnan jöttünk?
Sőt mára a Fidesz a húszas évek gyakorlatát eleveníti fel. A demokratikus ellenzék megosztottsága (Megosztása?), a Jobbik kihasználása, egy fél diktatúrát és hosszú ideig tartó Fidesz uralmat készít elő. Erős kormánypárt, sok kis ellenzéki csoportocska. Aki feljövőben, azt visszatapossák, aki nagyon lesüllyed azt „felsegítik” módszer jól ismert politikai gyakorlat hazánkban.
A Szocialista Párt három kormányzati ciklus alatt sem építette ki a demokratikus baloldal társadalmi és megfelelő intézményi hátterét, társadalmi hatással is rendelkező szellemi műhelyek, gyermek és ifjúsági táborok, erős média, modern baloldali közösségi terek, események. Erős szakszervezeti kapcsolatok, erős szakszervezetekkel. Nem lett egy közös minimumként elfogadott, a közösséget átható ideológia, és ennek következtében, nem lett átgondolt, a lehetséges szavazókra szabott és igazított politikai gyakorlat. Ma ez a volt konglomerátum két pártban működik.
Természetesen, ebben az esetben ideológia alatt nem egy elvont fogalmazványt értek. Hanem elveken alapuló, a magyar társadalom állapotát, összetételét, véleményét, elvárásait figyelembe vevő, azokra válaszoló, a közösség többségét megnyerni képes olyan gondolatsorra, amely alapján valódi szociáldemokrata cselekvési program állítható össze. Most persze sokan mondják magukban, milyen sületlenségekről írok. A kormányzati hatalom megszerzése a cél. Én pedig azt mondom, még ha idealistának tartanak is sokan, hogy, ha a hatalom lenne a cél, akkor semmiben sem különböznénk a Fidesztől. A baloldal akkor volt sikeres, amikor akart valamit tenni, a társadalommal, a szakpolitikákban. Aztán, amikor nem tudta megtenni nagyot bukott. (Már a Jobbik is tudja, azt kell mondani, hogy nekünk nem a hatalom, hanem programunk, ami jórészt jelszavak összessége, megvalósítása a lényeg.). A mai demokratikus ellenzéknek pedig be kell látnia, hogy a mai politikai gyakorlat leváltása nem lehetséges a fentieket figyelmen kívül hagyó politikai gyakorlattal. Bármennyire is igaza van egy-egy politikusnak, pártnak, szervezetnek egy-egy adott kérdésben.
Az emberek szemében az ellenzék is elitpolitizálást folytat. Nem a helyi cselekvések, csakis a központi akciók számítanak. Ez ezernyi cselekvési kedvet öl ki.
Mindezek miatt még azt sem lehetett elérni, hogy az általános vélemény, miszerint „ez is lop, az is lop” a kormánypártra hasson károsabban, mint ahogy az általában történni szokott. A kormányzóképességnek még a látszatát sem tudja felmutatni az ellenzék. A reagálások lassúak, nem a lényegről szólnak. Kevés az egységes fellépés, az is inkább csak vizsgálóbizottságról, vagy kritikáról szól. Ezer torokból, ezer hangú kavalkád. Ez egy arányos, kétfordulós választási rendszerben hozhat eredményt, a maiban soha.
Például az oktatási tüntetés kapcsán kevés az, hogy sok politikus arcot lehetett látni a tüntetésen. Az is kevés, hogy kiálltunk a pedagógusok követelése mellett. Azonnal be kellett volna adni egy közös parlamenti határozati javaslatot, hogy a következő évi költségvetés előkészítését, úgy kell megtenni, hogy a KLIK mai formájában megszűnik, legfeljebb átalakul egy szakmai felügyeleti szervé, amely szakmai segítséget nyújt, méri a bemeneti és kimeneti teljesítményeket, és szakmailag még biztos lenne hasznos feladat. Az iskolákat alapvetően önkormányzati fenntartásba kell adni, hiszen ott tudják, hogy mi a fontos. Például a felzárkóztatás vagy a tehetséggondozás arányaiban. Emellett a költségvetéshez, már most be kellett volna nyújtani módosítást a források növelésére. Nem holnap, hanem a tüntetés előtt, legfeljebb más napján.
Emellett minden lehetséges fórumon elmondani, hogy az oktatás helyzete csak a jéghegy csúcsa, a mindent centralizáló, államosító kormányzati cselekvés az ország lemaradásának az oka. Mely minden területen FIDESZ-es gyakorlat, és mindenütt hatékonyságvesztéshez vezetett. Ha az ügyekben nem ott születik döntés, ahol arról a legtöbb információval rendelkeznek, hanem más szinten, csak rossz döntés születhet. És ma ez a hatalommegtartó centralizáció a jellemző minden területen. Lehet a példában felvetettekkel vitázni, de a módszerrel, szerintem nem.
Meggyőződésem, hogy mindezek miatt nem tudott, tud emelkedni a demokratikus ellenzék elfogadottsága és népszerűsége.Sokan várnak egy messiásra, vezérre. Ám ez illúzió, nem ettől függ a siker. Az összefogás kérdése: Nem az összefogással, hanem annak elkésett, hebehurgya megszervezésével, rossz előkészítésével és működésével, a szocialista pártelnök kivagyiságával volt a baj. Semmit nem mutatott, abból, hogy ez a formáció kormányzóképes erő lenne. És ma is erre tartunk. Miután a választási rendszert elfogadta a Fidesz, nyilvánvalóvá vált, hogy legalább az egyéni körzetekben csak egy jelölt lehet a bal oldalon. Mégis hónapokig folyt az üzengetés, egyeztetgetés. Az emberek szemében a marakodás a nem létező koncon. Ma is ilyenek az első üzenetek. Az együttműködő szervezeteknek be kell fejezni, hogy a nyilvánosság előtt üzengetnek a másiknak, mínősítgetik és tanácsokat adnak a másiknak. Sokkal korábban fel kellett volna állítani egy árnyékkormányt, legalább a fő szakmai területekre, és ezt kellene tenni ma is, minél előbb. A múltbéli vereség fő oka a kormányzóképesség hiánya volt! És a mai stagnálás oka is az. Az emberek nem hitték el, hogy az összefogás pártjai tudnak valamit kezdeni az ország adott helyzetében. És máig sem hiszik el.
Az értelmiség, a kommunikációs szakemberek is úgy látják, hogy nem „látszik” az ellenzék „hangja”, véleménye. Sokan, sokféleképpen reagálnak az egységesen kommunikáló kormánnyal szemben. Az ellenzékkel rokonszenvező sajtó is csak kapkodja a fejét. Egy-egy ügyben sokhangú, az emberek számára sokszor értelmezhetetlen, „összerakhatatlan” vélemények jelennek meg. Így nem lehet felvenni a versenyt az egységesen kommunikáló FIDESZ-szel szemben. Egységes kormányzati véleménnyel szemben egységes, tekintélyes szakemberek által megszemélyesített, hitelesített ellenzéki vélemény kell. Ezt a jelenséget sokan jelzik, de talán Tóta W. írta, mondta el a legérthetőbben. De ez látszik az ATV, az RTL, a KLUB rádió, de a többi sajtótermékben is. A közvélemény szemében, bármilyen egyezkedés a helyi jelöltekről, az együttműködés módjáról, csak marakodás a koncon, ha ez nem jár együtt, sőt nem előzi meg a legfontosabb szakmai kérdésekben való megegyezés, és ennek a véleménynek tekintélyes személyek általi megjelenítése az árnyékkormány tagjai által. Az együttműködés erőinek pedig a nyilvánosság előtt is át kell adni a terepet az árnyékkormány tagjainak. Ők mondják el a véleményt, kritikát, javaslatot, ők kommunikálnak, személyükben, szakmai tekintélyükkel is szemben állva a mai kormány tagjaival. Aki azt gondolja, hogy ezzel a Fidesz-Jobbik (Nem véletlenül írom így, ennek kifejtésére itt most nincs mód.) hengerrel teljes össze-fogás nélkül fel lehet venni a versenyt, az nem érti a magyar történelmet, a két világháború közötti baloldal sorsát. És nem érti a Fidesz mai, hatalmi logikáját és gyakorlatát, sőt a magyar embereket sem. Nemzete ellen cselekszik, aki nem az okos közös munkát és cselekvést választja. És ez vonatkozik az összes demokratikus ellenzéki erőre is. Ma a Fidesz-Jobbik ellen a lehető legszélesebb összefogás kell. Ennek sok taktikája és formája lehet. De, ma van a teljes lakosság több mint 40%-nak támogatását bíró, a parlamentben majd 80%-nyi aránnyal rendelkező Fidesz-Jobbik. Nehogy azt higgyük, hogy nem fognak összejátszani, ha az lesz az érdekük. Minden mai személyeskedő ellenségeskedés ellenére. Bárcsak tévednék. A demokratikus ellenzéki oldalon pedig, most fog kiderülni, ki államférfi és ki percpolitikus. Kinek fontosabb a maga képviselői helye, saját pártja és kinek fontosabb az ország, a nemzet sorsa. Aki valamiféle régi, vélt, vagy valós sérelmek, hibák miatt az elkülönülést választja, az hazája ellen tesz. Aki nem azt nézi ki merre tart, csak azt ki honnan jött, és emiatt összefogás ellenes, az hazája ellen tesz. De végső soron pártja ellen is, mert ellenzékben az elmúlt évtizedek hiátusai nem pótolhatóak. Persze ez nem azt jelenti, hogy korábbi hibákat nem kellene elismerni, és azzal szemben, azt meghaladva bemutatni mai terveket és aszerint is cselekedni. Sőt ez hitelesítheti az érintetteket.
Mert mi is történt a választások óta? A helyzet csak romlott. Még több pártocska lett. És ők az egymással való versengéssel vannak elfoglalva. Bárki, bármit mond, ennyi látszik a demokratikus ellenzék politizálásából. És ez még az olyan sikeresen kezelt területekre is érvényes, mint a mezőgazdaság, a szociálpolitika és a korrupció. A régi sablonok szerinti véleményalkotással, annak megjelenítésével jó, ha a mai támogatók megtarthatóak. Nem arról van szó, hogy nem mond az ellenzék valós dolgokat, bár néha lehetnének pontosabbak. Nem arról van szó, hogy nem aktuális kérdésekről szólnak, bár néha arról is. És nem csak arról van szó, hogy rossz válaszokat adnak, bár néha arról is. Arról van szó, hogy az ellenzék mindennel akar foglalkozni. Nem, vagy csak alig, súlyozzák az ügyeket. És mint tudjuk, aki mindennel foglalkozik, az semmivel sem. Arra sem figyelünk, hogy legyenek olyan kiemelten kezelt ügyek, és itt mindegy, hogy kicsi vagy nagy, amelyekben győzelmet aratunk. Ezt sajnos a népszavazási kezdeményezések sem módosították. Ha nem lesz egy-két valódi győzelem a közvélemény szemében, soha nem fogják elhinni, hogy leváltható a FIDESZ. Ezért nagyon meg kell választani, miért, milyen ügyekért állunk ki, ezekben az ügyekben, az elsődleges szempont a győzelem esélye kell legyen.

 

Ideológiának, bár helyes, de nagyon kevés, hogy a szegények pártján állunk. A kis számú, de még létező társadalmi befolyással bíró, velünk szimpatizáló, embernek ez kevés. Főleg, mivel ez nincs minden részletében végiggondolva. A szegénység elemeire reagálunk és nem diktáljuk a gondolatokat, legalább vélemény, program szinten a szegénység megszüntetése, az esélyegyenlőség érdekében, a teendőket.

Mondanunk kell valamit az égető társadalmi-gazdasági megoldandó feladatokról is. Gazdasági növekedés, nyugdíjrendszer, oktatás, egészségügy, bérfelzárkóztatás, versenyképesség, energiapolitika, környezetvédelem. Az emberek nem a programok alapján döntenek, de néhány programpont megmozdíthat véleményformáló rétegeket.

One comment

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.