Kövesi Becsületrendje

Közzétette:

Vezetékneve Kövesi, de nem magyar. 180 centi magas, de nem csinált karriert kosarasként vagy röplabdázóként. Egy ügyész, akinek munkássága miatt az Európai Bizottság alelnöke, Timmermans azt mondta: Románia jó úton halad afelé, hogy mintaország legyen. Ő Laura Condrata Kövesi, a DNA-nak nevezett korrupció ellenes ügyészség főügyésze. Sepsiszentgyörgyön született, családneve Lascu, de tud egy kicsit magyarul, „gyereknyelven”, mert együtt játszott magyar kölykökkel – kölyökkorában. Most Kövesi a vezetékneve. Pedig csak öt évig volt egy bizonyos Kövesi Eduárd férje. De hűséges típus, megőrizte a válás után is új családnevét. Testmagasságának, ügyességének köszönhetően tizenhat évesen bekerült a román ifjúsági kosárlabda válogatottba, de abbahagyta a rendszeres sportolást, amikor joghallgató lett Kolozsvárott.
Most 44 éves. Tavaly megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Mint valami háborús hős. Romániában sokak szerint az is. Mások viszont úgy tekintenek rá, mint a sátánra. Mindenhova két testőr kíséri. Azért eljár moziba, és kosármeccsekre. Romániában 2005-ben fogadtak el egy anti-korrupciós törvényt, de igazán négy-öt évvel később indult be a gépezet. Kövesi 2012-ben lett a DNA főügyésze. Keményen munkába látott. A nagy korrupciós ügyekben (vagyis azokban az esetekben, amelyekben 10 ezer eurónál nagyobb összegű megvesztegetésről vagy 200 ezer eurónál nagyobb kárról volt szó, illetve minden olyan esetben, amelyben a gyanúsítottak köztisztviselők) a DNA 2014-ben 9000 esetben nyomozott, és több mint ezer vádlottat küldött bíróság elé. 2015-ben már 1500 ügyük jutott bírósági szakaszba, miközben tavaly 1100 ítélet született a DNA ügyeiben. A korrupció ellenes ügyészség sorra lekapcsolta a többi hasonló „profilú” állami szerv vezetőjét: a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes igazgatóság (DIICOT) főügyészét, Alina Bicát és a Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, Horia Georgescut. Egy több korrupciós tettet elkövető bírót 22 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Romániában létezik a személyes felelősség elve, amiszerint sohasem vádolnak meg egy egész intézményt, ha az intézményből valaki bűncselekményt követ el.
A DNA legnagyobb skalpja Adrian Nastase korábbi miniszterelnök volt, akit négy évre ítéltek kenőpénzek elfogadása miatt. Nastase jó magaviselet miatt csak hat hónapot ült, de esete politikai földrengést okozott az országban. Ezt követte a Microsoft-ügy. Kilenc korábbi minisztert tartóztattak le azért, mert a hivatalosnál magasabb áron vásárolta a szoftver-licenceket az iskolák és saját hivatalukszámára. (A pluszpénz zsebbe ment). Eddig az idén 16 képviselőt (hét szenátort és azalsó ház kilenc tagját), egy tábornokot, négy ügyészt és 18 bírót vizsgálnak.