Kis karácsony, nagy karácsony

Közzétette:

Gellért András

– Barbikám, emlékszel a régi karácsonyokra?
– Minden pillanatára.
– És arra is, amikor hetven kilométert gyalogoltunk térdig hóban a Hortobágyig, a kilenclyukú hídig?
– Még most is könnyezem ha rá gondolok.
– Én vittem a vállamon a karácsonyfát, te pedig hátizsákban a díszeket, majd a madaraknak szánt ajándékokat letettük a fa alá. Ugye így volt Barbikám?
– Így. Gyönyörű életünk volt.
– Most sincs okunk panaszra.
– Nincs, de néha beleszédülök a változásba.
– Előbb mindig a mamáékhoz mentünk ünnepelni. Sosem felejtem el anyuka hímzett falvédőt kapott tőlünk, apuka pedig szatmári csergettyűs-bodzás medveölő pálinkát, jaj istenem hogy örültek a kisöregek.
– Én pedig kaptam tőlük tepertős hagymafánkot díszes faládikában, azt apukád faragta nekem.
– Édes, drága szüléim. Mennyit dolgozott azon a dobozkán, még a nevedet is belevéste cifra betűkkel, “az én drága menyemnek Barbikának”.
– Sírok Ottó, annyia szép emlékek ezek. Akkor voltunk csak igazán boldogok.
– Barbikám, kár lenne tagadni, ma már egészen más a karácsony. Ilyenkor csupa ideg vagyok.
– Nemcsak te, én is.
– Neked nem kellene idegeskedni. Te nem tudsz semmit, és ha bármikor kérdeznének, mondd azt, a férjem intézte az ajándékozást. 
– Nem lesz baj ebből a sok ajándékból?
– Ha észben tartunk mindent, akkor nem. 
– Nem kellene mégis felírni, hogy kinek mit adtunk, és ebből mi a miénk?
– Még csak az kellene! Hova gondolsz?
– De akkora már a család, mindenki ad valamit, mi szintén viszünk valami apróságot . Nem tudom követni. Tavaly is kétszer adtunk apukádnak tengeri vitorlást mert elfelejtetted, hogy már a névnapjára is kapott egy negyven személyes jachtot.
– Szerencsére megoldottuk, végül az a miénk lett. 
– És mi a helyzet a tengeri kikötővel? Az most az övé, vagy a miénk?
– Papíron apukáé, de valójában Ilike lányunk a haszonélvező.
– A hőerőművet visszaadta a testvéred?
– Amit tavaly vettünk neki születésnapjára?
– Azt.
– Nem is tudom, de jó hogy mondod, utána fogok nézni.
– Idén mit adunk a tesvérednek?
– Szerintem a repülőtér jó ajándék lenne neki.
– Az egészet neki szánod? 
– Dehogy, annyira azért nem szeretjük már egymást. Hivatalosan megkapja, de valójában csak tíz százalékot.
– Anyukádnak mit viszünk?
– Semmit. Őt visszük. Oda.
– Komolyan? Amiről korábban annyit beszéltél? A Montpellierben megszerzett szállodát kapja?
– Igen, de Karcsika is résztulajdonos lesz benne.
– Édes vagy, hogy a fiúnkra is mindig gondolsz. Tudod már, hogy idén te mit kapsz a szüleidtől?
– Apu megsúgta, hogy anyu vett egy strucctelepet, de valójában nem magának szánja, hanem nekem. 
– Milyen drága családod van. Ennyi mindennel elhalmoznak.
– Mi is őket.
– Igen, mi is őket. És arról tudsz, hogy Istvánka felesége hármasikreket vár? Ha februárban megszületnek a gyerekek, akkor nekik is illik adni majd valamit.
– Vettem nekik egy nemzetközi fuvarozócéget, 1200 kamionból álló flottával, abból 30 százalék Istvánka gyerekeié, a többi a miénk.
– Zoltánt ne felejtsük el, annyira rendes velünk, mindig mindent aláír helyettünk. 
– Ő idén kap egy bankot.
– Biztosan örül majd neki. De nem lenne jobb inkább egy tévécsatornát ajándékozni neki? 
– Nem rossz ötlet, akkor Tibi nevén lesz a bank, Zolién pedig a tévé.
– Szuper. Akkor mindenkivel megvagyunk? Megnyugszol végre?
– Úgy tűnik. Barbikám szerelmem, hites feleségem ideje öltözni, indulunk kell, nehogy lekéssük a halászlét, tudod az csak forrón jó. Végre megint együtt a nagy család. Szép Szentesténk lesz. Megcsókolhatlak?