A Dal és a banda

Közzétette:

Iván Gizella

Ma este láttam a dalt. Igen, ne értsétek félre, nem csak hallottam, láttam. Palya Bea volt az. A nő, az erdei tündérlány, aki még soha nem szerepelt együtt Fegyáékkal, a Budapest Klezmer Band-del, de képes volt elsőre feltenni az újév estéjére a koronát.
Legalább nyolc éve már, hogy rendszeres Fegya koncertjáró vagyok, s minden évben elámultam, bámultam a csodán, ami a színpadon születik.
Hallgatom a zenéjüket és magam előtt egy filmet látok. Hol a faluban rohanó sokszoknyás lányokat, összekapaszkodva, egyik udvarból ki, a másikba be, jókedvűek, csintalanok, s repülnek, mint a könnyű falevél, mit visz a szél. Máskor a gettót látom magam előtt, a síró sovány fiúcskát, a nőt, akinek átfúj a kabátján a hideg szél, a sárga csillagokat, melyek úgy világítanak a sötétben, mint a gyertyák.
De ha Fegyát hallgatom és nézem, egy füstös odesszai kocsmában vagyok, a huszas években, ahol ő játszik a sarokban, fején az elmaradhatatlan kalap, rajta a zongoramintás nadrágtartó.. és a zongorára könyököl egy szőke szépség. A szeme a hajába lóg, a szájában hosszú cigaretta, füstje karikái megcsiklandozzák Fegya orrát.. egyszóval a zene megelevenedik. Néha orosz balettet vetítek magamnak, máskor falusi zenekart. S a szívem megtelik annyi szeretettel, ami talán elég lesz egész évre.
De most itt volt Bea. A lány, aki maga az őserő, a természetesség, a nő, a cigány lány, a tudós asszony, s aki maga a dal. És akiről nem tudtam levenni a szemem, mert ennyi erőt, igazat és őszintét rég láttam a világban, színpadon meg? Lehet, soha.
Palya Bea úgy libbent be az összeszokott klezmer bandába, mint aki mindig is ott volt. Az egyik dalában, azért írom ezt a ragot, hogy ban, mert benne voltam… sírni támadt kedvem és tapsolni is elfeledtem a csodától. A másikban meg szívesen felugrottam volna, hogy járjam vele az ősi táncot, ami felszabadítja a testet, lelket. És szívesen ordítottam volna teli torokból, hogy értelek te lány!
Te tudsz adni és kapni, mert a dal benned van. Egy ideig benne lesz az én szívemben is, ha nem örökre.