Szárnya van, de nem madár

Közzétette:

Gellért András

Nem volt álmos, mégis korán lefeküdt. Az év utolsó napján mindig ezt csinálja. A vendégei nyolckor elmentek, ők is korán fekszenek, a tévében nem adtak semmi érdekeset, így fél kilenc táján a nagy petárda durrogtatás és a telefonjára érkező sms-áradat közepette csendesen elaludt. Ennek köszönhetően azonban szemlélője lehetett egy fura és titokzatos eseménynek.
A Parlament előtti téren öltönyös férfiak és leopárdbundát viselő nők álldogáltak, (képviselők, titkárságvezetők, titkárnők, asszisztensek, stratégiai üzleti partnerek, évfolyamtársak) a maguk érdekeit szem előtt tartva korábban sikeres éveket töltöttek el az impozáns épületben, most azonban látszott rajtuk, szilveszter éjjelén nem a szokásos pezsgős ünneplésre készülődnek, hanem valami másra. Gondterheltnek tűntek, alig szóltak egymáshoz, inkább folyamatosan mozogtak, mintha az izmaikat melegítenék be a hidegben.
Senkit nem engedtek a közelükbe, a kordonnal lezárt területet fegyveres katonák őrizték. Egy spicces járókelő mégis odamerészkedett, papírtrombitáját erőteljesen megfújta, pofazacskója felfúvódott, szinte kidurrant a benne lévő nagynyomású levegőtől, amit végül beleengedett a trombita sípjába, majd az egyik miniszoknyás nő felé nyújtotta a nyitott pezsgősüveget. Az ott posztoló rendkívül morc és kegyetlen arcú fegyveres azonban ráordított és a gyomrához nyomta a gépkarabélya csövét, így az Óévet búcsúztató turista az üveggel a kezében rémülten elfutott.
Nem sokkal ezt követően az ott várakozó elegáns tömeg érdekes alakzatot vett fel. A körből egyenes vonallá fejlődtek, libasorban egymás mögé álltak, de úgy, hogy a legelöl álló férfi előtt még maradt körülbelül ötven méternyi szabad betonfelület.
Éjfél előtt egy-két perccel történt mindez, mikor a sor elején álló középkorú férfi, ismerős volt az arca, de a folyamatos petárdázás okozta villódzásban mégsem lehetett felismerni, szóval a sorban az első nekifutott, elég dinamikusan lendült neki, hátvédeknél tapasztalni ilyet általában sérülést okozó becsúszószerelés előtt, majd az aszfaltcsík végén ahol egy szobor áll, ahelyett, hogy nekicsapódott volna a márványtömbnek futtából felemelkedett és repülni kezdett. Tett egy kört a sorban állók felett, a fejével biccentett nekik, hogy kövessék, majd kezét széttárva szédítő magasságba vitorlázta magát. Ezt látva a sorban második helyen álló bajuszos férfi is nekifutott és néhány méter megtétele után sikeresen a levegőbe emelkedett. Zakója neki is szétnyílt, sárga nyakkendőjét vadul csapkodta a szél, végül a nyakára tekeredett, de szerencsére nem zárta el a légutakat. A harmadiknak mindez nem ment ennyire könnyen, kétszer is sprintelt, mert az első kísérlet után nem tudott felszállni, de végül elkapta egy légáramlat, meg a kezével is erőteljesen csapkodott, így végül követni tudta az akkor már a Lánchídnál repülő társait. A nők, dacára annak, hogy nagy-estélyiben voltak, ketten-hárman viseltek csak miniszoknyát, ügyesebbek voltak férfitársaiknál, kecsesebben emelkedtek a levegőbe, és még akrobatikus fordulókra is képesek voltak, úgy tűnt mintha nem először repkedtek volna.
Körülbelül két óra alatt sikerült mindenkinek elrugaszkodni a betonról és elrepülni dél felé. Hogy mi volt az oka mindennek, mi késztette repülésre őket, örök rejtély marad. Ezeket a nőket és férfiakat soha többé nem látta senki, mint a gyengébb költözőmadarak talán ők is belevesztek az óceánba, de az is lehet, hogy egy anyahajó fedélzetén biztonságban landoltak és megpihentek, majd egy trópusi szigeten kikötöttek és azóta is ott élnek boldogan. A hírközlő szervek mélyen hallgattak erről az elképesztő eseményről, hiába szerették volna sokan megtudni, igaz-e a hír, vagy csupán valaki szokás szerint megint álmodozott és reménykeltő álhíreket terjesztett.
Ő sem tudott konkrétumokat, ugye korán lefeküdt aludni, így reggel nem rendelkezett megbízható információikkal, ennek következtében pedig csak a szokásos jó kívánsággal köszönthette családját. Boldog új évet kívánt, majd teát főzött és pirítóst készített. Vaj volt otthon.