Dinnyés Józsefnek

Közzétette:

A Facebookon találtam ezt a szövegedet: Az év elkezdődött! Az elmúlt esztendőben és talán az elkövetkező két évben,még vállalkozom a közönség elé kiállni és elmondani gondolataim. Egyre erősebb volt bennem a vágy, hogy ősszel a versénekléssel felhagyok. Öt előadás dalait megtartom és nagy zajjal végigjárom az országot és elbúcsúzom a fáktól, az országutaktól, a kiskocsmáktól. Elképzelésem, hogy megújítsam kapcsolataimat és megújulva, közös elképzelésekkel a művelődés és kultúra dalosa legyek, legyünk, még él bennem, de annyi csalódás ért, hogy csak legszűkebb környezetemtől kapok bátorítást.Rémes visszatekinteni, gondolni negyven-ötven év eredménytelenségeire, füstbe szállt terveire. Anyanyelvünket és nemzeti dallamtárunkat idegen hangsúlyokkal, ritmusokkal, dallamívekkel megírt műveit hallgatni. Néha még magam is hatása alá kerülve riadtan veszem tudomásul, hogy megcsúfolom eredeti szándékaimat. Ez nem önmarcangolás, vagy csalódás. Nem! Ez az az egészséges tudat, hogy “jót, jól” kell alkotni és adni! Ezt csak titokban kívánhatom másoktól, de felelősségre senkit nem vonhatok érte, mert magam is köveket el hibákat. Miért is, hogyan is kereshetnék felnőtté vált szövetségeseket egy olyan oktatási rendszerben végzett egykori diákok között, akik a nyolc általános zenei és irodalmi anyagát sem ismerik.Én sem vagyok hibátlan. Sőt magam ismerem hibáimat legjobban. Ma már csak annyit tehetek, hogy újabb hibákat ne kövessek el.Köszönöm, hogy eddigi életem során figyelmeddel segítettél!Bármilyen gondolatébresztő választ szívesen fogadok
Áldott napokat! Békességet!
Ide írom – remélem – gondolatébresztő válaszomat.
Néhány napja (mondhatom akár így is, tavaly), a Gőzhajóban voltál. Egy szentendrei kisvendéglőben. Hideg volt. Nem tudtunk a kerthelyiségben lenni. A kis szobában zsúfolódtunk össze. Lehettünk talán huszan egy olyan helyen, ahol máskor hatan ülnek. Te a sarokban üldögéltél nyakadban a harmonikáddal, kezedben a gitárral, és énekelted Hell István szövegét, saját dalodat, azt a jeszenyinest. A gyengébbek kedvéért, a Hajnali dalt. Egy pohár rozé volt melletted. Figyeltelek, nem ittál, csak nedvesítetted a szádat. Úgy énekeltél, ahogy valamikor ez a műfaj elkezdődött. Kis kocsmákban, bárok sötétjében, lakások, kunyhók szögletében. Az emberek között megjelent egy varázsló. Zenevarázsló. Lélekvarázsló.Nem számít, hogy hol történt ez. New Yorkban, Wyoming apró településén, az orosz Naberezsnyije Cselniben, Budapesten a Lenin körút 20-ban, egy kőhegyi menedékházban, a montmartre-i kiskocsmájában. Volt egy ember, aki úgy szólalt meg, hogy az emberek abbahagyták a beszélgetést, a hülyéskedést, elfelejtettek gondolkodni a másnap reggelen. Hallgatták a dalt hozó embert. És ezt a dalt hazavitték a szívükben.
Te, ott a kis helyiség sarkában nagyobb voltál, mint bármikor életedben. Nagyobb, mint a nagy koncerteken, nagyobb, mint az épitőtáborokban ugráló fiatalok között, nagyobb, mint a rádió és tévéadásokban. Na, itt abba is hagyom. Mert olyan lesz ez az egész, mint Thomas Mann üdvözlése.
Az Újnépszabadságban a Hajnali dallal köszöntöttük az újévet. Vedd bátorításnak.

Kereszty András