The New York Times: Donald Trump dilis?

Közzétette:

Szerkesztőségi vezércikk

Megfelelő-e Donald Trump elmeállapota ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen? A kérdés érthető, de nem érinti a lényeget. Érthető , hiszen ahogy Mr. Trump a hivatalában viselkedik – — lobbanékony, zavaros, tisztességtelen, durva — az annyira riasztó és olyan messze esik attól, amit az amerikaiak egy elnöktől várnak , hogy szükség van alaposabb magyarázatra.
Nem érinti a lényeget, de nem azért, mintha nem számítanának az elnök észbeli képességei vagy mert vakon el kell fogadnunk vezetőnk kinyilatkoztatását, hogy ő egy géniusz. Sokkal inkább azért, mert nincs szükség orvosi diplomára, vagy pszichiátrai diagnózisra, hogy tudjuk, mi a baj Mr. Trumppal. Ez nyilvánvaló bárkinek, aki hallgatja, amikor beszél, aki olvassa, amit twitteren üzenget, és aki látja, mi a hatása e viselkedésének – az elnöki tisztségre, az országra és legfontosabb intézményeire, valamint a globális rend épségben maradására.
Elnökök – például –ne bigggyeszenek alpári gúnyneveket ellenséges országok vezetőire, és ne kérkedjenek (atomcsapás-parancsindító) “nukleáris gombjuk” méreteivel. Ne küldjenek szerte twitteren videókat, melyek azt jelenítik meg, amint éppen dühödten támadják a politikai ellenfeleiket. Ne bocsássanak el FBI-igazgatót, hogy kisiklassanak olyan vizsgálatot, mely éppen azt firtatja, hogy a választások kimenetelét befolyásolandó, lehetett-e összjáték az ő kampányuk és valamely külföldi kormány között. És, természetesen, ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy önnön stabil elmeállapotukat riporterek előtt- bizonygassák.
Megeshet, hogy e viselkedés kóros elváltozást jelez, de az is lehet, hogy nem. Ki tudja? Mr. Trump nem esett át elmeállapotát diagnosztizáló vizsgálaton, legalább is olyanon nem, melynek eredményét nyilvánossára hozták volna. De, még ha kórosnak minősítették volna is a viselkedését, mondhatna az nekünk bármit, amit ne tudnánk már? Vannak sokan, akik valamilyen pszichiátriai problémával küszködnek, mégis működőképesek a társadalmi ranglétra magas polcain.És megfordítva: ha egy elmeorvosi kivizsgálás nem bukkanna diagnosztizálható betegség nyomára Mr. Trumpnál, ő akkor sem volna a mainál alkalmasabb az általa viselt tisztség betöltésére.
Az a baj, hogy Mr. Trump alkalm
atlanságának lényegét elméjének rejtett zugaiban keresik-kutatják, nem pedig ott, ahol mindannyian: nyíltan, politikai szempontból foglalkozhatnánk vele. Mint a New York Timesnak egy pszichiáter, Allen Frances nyilatkozta: „Nem lehet eleget beszélni Trump elnök alulképzettségéről és alkalmatlanságáról arra, hogy a szabad világot vezesse. De ettől még nem elmebeteg.”
Sajnálatos, hogy számos pszichiáter, és politikus, másokkal egyetemben. akik pedig mind tudhatták volna, hogy ezt nem kellene
csinálniuk: egyre inkább ráállt a Trump-totál-dilis vonalra.
Tavaly októberben bő kéttucatnyi szerző, zömében gyakorló elmegyógyász, tanulmány-kötettel jelentkezett: ez a „Donald Trump veszedelmes esete” című cikkgyűjtemény következtetésként azt közölte, hogy Mr. Trump súlyosan és közvetlenül veszélyezteti Amerika és a világ biztonságát. Nem vitatjuk, csak éppen: mi szükség rá, hogy
ezt pszichiáterektől halljuk, akik e megállapítást szakértői oklevelük tekintélyével támasztják meg. Dr. Bandy Lee, a kötet egyik szerkesztője, azt mondta, hogy a tanulmányok szerzői „a veszélyesség fokát mérlegelték, de nem diagnózist állítottak fel.” Ezt azonban ugyanígy megteheti minden ujságolvasó, vagy Mr. Trump twitter-csatornájának bármely követője. A pszichiáterek azt mondják, kötelességük, hogy figyelmeztessék a közönséget az országot – őáltaluk látott – súlyosan fenyegető veszélyre. Ez elismerésre méltó, ám számolniuk kellene azzal, milyen hatást vált ki a véleményük az amerikaiak zömében, a jelen késhegyig menő politikai ellenségeskedés közepette. Mentális egészség és betegség, ez az elmegyógyászat nyelve, gyakran használják, de kevéssé szokták érteni, ráadásul alaptalan feltevések és káros sztereotípiák lengik körül. Az elmeorvosi karnak 1973-ban alapos oka volt arra, hogy megalkotta a Goldwater Szabály néven ismert etikai állásfoglalást, amely tiltja, hogy közszereplőről pszichiáter, ha az illetőt maga nem vizsgálta meg, nyilvánosan szakértői véleményt mondjon.
Jó volna, ha a jövőben az elnökjelöltek önként elmegyógyászati alkalmassági vizsgálatot kérnének, hasonlóan ahhoz, ahogyan mostanság, sokan általános orvosi állapotfelmérésen vesznek részt. Ez esetben a pszichiátereknek kiemelt szerep jutna. Ellenben ma igazán semmi szükség a pszichiáter díványára fektetni Mr. Trumpot, hogy felfedezzük, kicsoda ő.
Hogyan birkózzunk meg, tehát, Mr. Trump nyilvánvaló alkalmatlanságával?
Semmiesetre sem az alkotmány 25-ik kiegészítésével, noha nagyon divatba jött az emlegetése. Ezt az alkotmánymódosítást John Kennedy elnök meggyilkolása után fogadták el, és szövegében felhatalmazást ad egy elnök átmeneti felmentésére, ha az nem képes ellátni a feladatát. Eddig soha nem alkalmazott utolsó, értelmezést tisztázni hivatott alfejezetében szó van arról, mi történjék, ha az elnök sérülés miatt látnivalóan cselekvésképtelen. E módosítás előkészítésének egyik résztvevője, Jay Berman, a képviselőház egykori szakértője, aki azt mondta, hogy Mr. Trump „olyan, mint aki meghibbant”, mindazonáltal úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy ez a tétel jelen estre vonatkoztatható.
De még ha e módosítás alkalmazása volna is a legjobb megközelítés, tessék csak figyelembe venni, mi minden kellene hozzá. Először: az alelnöknek, továbbá a Trump-kabinet többségének a képviselőház színe előtt ki kell jelentenie, hogy az elnök nem tudja ellátni a feladatát. Ha Mr. Trump kijelenti, hogy nem ért ezzel egyet, előbbieknek ismételten elő kell terjeszteniük az ügyet. Csak ez után lehet bevonni az eljárásba a Kongresszus mindkét házát (képviselőház és szenátus), és mindkettőben, külön-külön kétharmados többségi szavazat szükséges a jóváhagyáshoz. A jelen politikai környezetben e lépések bármelyikének a nullánál is kisebb az elfogadási esélye.
Az
impeachment (olyan eljárás, amely megfosztja az elnbököt hivatalától tisztségéhez méltatlan bűnelkövetés, valamint valamely legsúlyosabb bűncselekmény miatt) közvetlenebb és megfelelőbb lépés volna, amennyiben Mr. Trump cselekedetei odáig fajulnak, ami az impeachment kifejezés feltételrendszere. Ám ezt az utat a Kongresszusban szintúgy elzárják a republikánusok, akiknek viselkedése nem annyira egy hatalmi ág, két, egyenlő ellenőrző-felügyelő felhatalmazással bíró társ-testületének tagjait jellemzi, hanem sokkal inkább egy olyan ember összeesküvésének részeseit, akiről tudják maguk is, hogy alkalmatlan a kormányzásra.
A legjobb megoldás a legegyszerűbb: tessék szavazni, és másokat is regisztrálásra és szavazásra bírni. Ha
Ön úgy véli, hogy Donald Trump veszélyes az országra és a világra, akkor tessék, lehet cselekedni hatalmának megzabolázása végett. Novemberben segíthet olyan képviselőházi tagok, szenátorok megválasztásában, akik harcolni fognak Mr. Trump legveszélyesebb megnyilvánulásai ellen. És, ha ez nem válik be, még mindig ott van 2020.*

—*A következő elnökválasztás éve. (A szerk.)

Fordítás, szerkesztés Serény Péter