Nincsenek nagy igényeim

Közzétette:

Iván Gizella

Van úgy, hogy az ember feje felett összecsapnak a hullámok. Mert az élet már csak olyan, hogy nem lehet megállni. Ezt kell intézni, azt kell intézni, ide menni, oda menni és csak magunkra nincs időnk. Pedig nagyon jó lenne, ha menet közben meg lehetne állni picit. Ha ki tudnánk kapcsolni a hétköznapi zakatolást, a hivatalos ügyeket, s lenne időnk arra, hogy egy órácskát legalább elmerengjünk a világ dolgain. Vagyis dehogy!  Csak bámuljunk a semmibe és igen… eszünkbe se jussanak a világ dolgai. Mert akkor bizony megint a búbánat és a letargia uralkodik majd fölöttünk.
Hiszen nézzük csak az utóbbi hetek történéseit. Vagy ne nézzük?  Jól van, nem nézem.
De akkor ki nézze, ha nem mi, akik a változásra szavaznak, akik képesek is a változtatásra.  Ebben ugyanis rendkívül erősen hiszek. Mármint abban, hogy van egy korosztály, aki hatással van a fiatalokra és az öregekre, s képes befolyásolni a hétköznapok történéseit.
Nincsenek nekem nagy igényeim.
Mindössze egy olyan országban akarok élni,
ahol nem kell félve kimenni az utcára a cigány gyereknek,
ahol a zsinagógából kilépő rabbit nem támadják meg, ahol az ellenzéki lapokat nem verik ki a villamoson a kezekből…
ahol a politikusok hidakat építenek képletesen és szó szerint is, s nem árkokat ásnak. Olyan országot,
ahol a miniszter az az én szolgám és nem engem tekint cselédjének és kiszipolyozhatónak.
Egy olyan országban lenne jó élni,
ahol reggelente nem mennek el éhen a gyerekek az iskolába,
ahol az emberektől nem veszik el a tulajdonukat, a földjüket, a jussukat…
ahol az újságíró, elfogulatlanul képes tenni a dolgát, és nem a megélhetéséért hajol földig az apanázsért. Ahol az ügyész nem a kormány szolgája,
ahol a rendőr is engem szolgál és véd és nem félnem kell tőle…
ahol nem zárnak börtönbe gyerekeket csokilopásért, s ahol nem politikai kirakatperekkel ijesztgetik a lakosságot.
Olyan országot szeretnék,
ahol a betegeknek nem kell éveket várni egy-egy műtétre, s olyan kórházakat, ahová nem kell vécépapírt, s evőeszközt, bögrét vinni, ha be kell feküdni valakinek.
Olyan iskolákat, amelyekben a krétát nem a szülőnek, vagy a pedagógusnak kell megvenni,
olyan tanintézményeket, ahová a tehetség és nem a duzzadó pénztárca segítségével lehet bejutni.
Olyan országot, ahol a példa nem a politikus, hanem a tehetséges művész, s olyan hazát szeretnék,
ahol a másság elfogadott, két férfi, vagy két nő szerelme mindenkinek természetes,
ahol a papok nem erőltetik senkire hitüket,
ahol ha Isten házába betér az ember, nem bűnösnek és kicsinek érzi magát, hanem befogadónak és szeretettel teljesnek.

Mondom, nincsenek nagy igényeim.