Oligarcha Irodalom

Közzétette:

Ez itt Parászka Boróka-sorozatunk 3. része.

Év eleje van, és jellemzően az ünnepi semmiben szoktak történni a magyar (és erdélyi magyar) sajtóban a nagy átrendeződések, kirúgások, támogatás megvonás- vagy éppen ilyenkor jelentik be befektetéseket- támogatásokat. Tavalyelőtt ilyenkor szűnt meg az Erdélyi Riport, ilyenkor fejezték le a maszol.ro véleményrovatát (amelyben bár új szerzők jelentkeztek 2017-ben, lényegében a tartalom nem támadt fel).  Tavaly december legvégén jelentették be az Előretolt Helyőrség Íróakadémiát működtető Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatását, (1,4 milliárd forint), és a Főtér.ro-t kiadó Erdélyi Médiatér Egyesület támogatását (újabb 1,45 milliárd forint). A bejelentést megfelelően előkészítette egy, az Előretolt Helyőrség irodalmi „mellékletének” főszerkesztőjével, Demeter Szilárddal készített interjú, amit a kormánypropaganda oldal, az origo.hu hozott. Az év pedig egy Orbán János Dénes jegyzettel kezdődött a Magyar Idők oldalán, amely a magyar kormány által példátlanul kistafírozott irodalmi Kft.-t tulajdonképpen Rejtő Jenő szellemi-kulturális örököseként, a „népszerű”, „széles olvasóközönségnek” szánt irodalom szállítójaként mutatta be.

Mielőtt megpróbálnánk megérteni, hogy mi zajlik a szemünk előtt strukturálisan, oszlassunk el egy nagyon elterjedt félreértést. Sokan értelmezik úgy a most zajló folyamatokat, mint logikus és elkerülhetetlen átrendeződést. A magyar kultúrában a rendszerváltás után egy, a baloldalhoz és a liberálisokhoz kötődő elit volt a meghatározó, most pedig – mivel az úgynevezett baloldal és liberálisok buktak – átveszi az pozíciókat egy, a kormányerőkhöz kötődő új csoport, vagy csoportok. Amolyan kulturális rotációs rendszer ez, amelyet a „voltunk mint ti, lesztek mint mi” elv határoz meg. Ez nincs így: a kilencvenes, illetve a kétezres években valóban volt egy ilyen rotáció, valóban voltak „jobbos” és „balos” írók, újságírók, színészek, képzőművészek, tudósok ( valamint olyanok, akiknek az egész hatalmi szerkezethez semmi közük nem volt), mára azonban a viszonyok megváltoztak. A rendszerváltás első két évtizedében a kultúra (pártoldaltól függetlenül) élvezett (több-kevesebb) autonómiát. Ha kormányváltás történt, az nem jelentette lapok halálát, megszűnését, intézmények felszámolását, tömeges pályaelhagyást. Alakultak ki méltatlan helyzetek itt is, ott is, jöttek szűkebb és bővebb esztendők: de azért volt egy kiszámítható stabilitás. Ez mára megszűnt. Ma a politikai megbízottak, az oligarchák kulturális szférába delegált emberei állnak az egyik oldalon, a nomenklatúra tagjai – és mindenki más a másik oldalon áll. Vagy ellenállóként, vagy készen a ki- és megegyezésre, de semmiképpen sem egyenrangú partnerként. Az úgymond kultúrára fordított milliárdok nőnek, a kultúra viszont megszűnik, az így folyósított finanszírozást pedig a hatalmi elit saját pozíciójának erősítésére használja.

Amivel szembe kell néznünk most az, hogy a hatalom olyan terepeket is kisajátított, amelyeket korábban nem tudott, vagy nem illett. Eltűnt a számonkérhetőség, az átláthatóság esélye is. És ezzel együtt: eltűnt a részvétel lehetősége is. A kultúra nem az, amit az emberek választanak, élveznek, értékelnek, és legfőképpen, amiben részt vesznek: hanem az, amit készen kapnak, amit rájuk kényszerítenek (milliós példányszámú mellékletekben), amit nem kerülhetnek meg Ennek függvényében érdemes az év végi – év eleji Demeter- és Orbán János Dénes nyilatkozatokat olvasni.

Az Előretolt helyőrség „kiterjeszti hadállásait” – tudjuk meg az origo interjújából – az irodalom ugyanúgy a pszeudoháborús politizálás része, mint minden egyéb Magyarországon a Brüsszellel szembeni függetlenségi harctól a menekültellenes propagandáig. Az a feladata, hogy a lehető legtöbb embert érje el a „Nagykörúton kívül”, és az „osztódással szaporodó” irodalmi szervezeteken kívül – ahogy a főszerkesztő, Demeter Szilárd fogalmaz. De miért lenne baj a Nagykorúton „belüli” irodalmi élettel, vagy az írószervezetekkel?  Az írószervezetek biztosítják a szakmai érdek-képviseletet, önszerveződést, fórumot, műhelyei, színterei az irodalmi életnek. Osztódással szaporodnak? „Szekér-táboroznak”? Ez a dolguk végeredményben: emberek, akik hajlandóak együttműködésre, akiknek van közös munkamódszere, elképzelése, összeköti őket az ízlés, az érdeklődés, azok együttműködnek. Vagy éppen vitatkoznak, kritizálnak, aktívan részt vesznek közügyekben, az irodalmat a közélet részének tekintik, vagy olyasminek, ami reflektál a közügyekre. Ez mindenhol így működik Nagy-Britanniától Romániáig, és csak akkor jelennek meg „hadállások” ezzel szemben, ha a szakmát, céhesedést, bármiféle közös platformot hatalmi eszközökkel meg akarnak törni. Magyarországon amúgy jellemzően nem csak Budapesten működtek ilyen írói fórumok, szerveződések: Debrecen, Szeged és Pécs is fontos színterei voltak az irodalmi-kulturális életnek, amíg a kultúra politikai okokból nem kívánatossá nem vált. Tehát a Nagykörúton kívüli és belüli megkülönböztetés nem feltétlenül tartható. Noha a vidék-főváros ellentétnek van történelmi jelentése. De Demeter Szilárd nem erről beszél. Demeter Szilárd a politikailag lojálisakat és az ellenállókat, a „bűnös várost” és a „tiszta vidéket” ,különbözteti meg (bevett, elkoptatott politikai stigmatizálás ez száz éve). Azt is mondhatni, hogy a Nagykörútozással kommunistázik, zsidózik egy izmosat, nem mondhatni hogy innovatívan. Ezzel szembe állítani a „zalai háziasszonyt”, mint a vidéki irodalomkedvelőt, akit nem érdekelnek a „szekértáborok” az az olvasó lehülyézése. A zalai háziasszony nem hülye. Nem lehet elmórikálni „politika mentes” irodalommal a helyi lap irodalmi mellékletében, ha közben arról értesül, hogy Kósa Lajos 82 éves anyukája (egykori védőnő) százmilliós sertéstelepet vásárolt Miskolcon.  Nincs az a lányregény, kalandregény ami ezt a zalai háziasszonnyal feledteti, bár egyértelmű, hogy ha van még egyáltalán bármiféle célja a jelenlegi hatalomnak a kultúrával (erősen kétséges, hogy van-e), akkor ez: a társadalom szedálása, elmórikálása. Ez viszont, ellentétben azzal, amit Demeter állít nem „népszerű” irodalom, nem a „kerttévék” nézőinek megszólítása, nem szórakoztatás, hanem propaganda. És volt már arra példa, hogy ezért a háziasszonyok kezükbe veszik előbb utóbb a sodrófát.

Orbán János Dénes 2018 január 2-án azzal köszönti az újévet, hogy a „világon egyedül álló módon valóságos szépírói egyetemet” működtet  a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit  KFT. Ebben a kezdeményezésben egyetlen dolog „egyedül álló”. Az, hogy a szakmai és politikai ellenőrzés és átláthatóság esélye nélkül egy korlátolt felelősségű társaság kap példátlan költségvetési támogatást, és azzal tulajdonképpen azt csinál amit akar. Abba szekértábortól függetlenül nincs beleszólása semmilyen szakmai fórumnak, semmilyen választott testületnek. A rendszerváltás után rendkívül kényelmetlen volt, hogy különböző alapítványok, kuratóriumok osztozkodtak, egyezkedtek az elérhető közpénzeken. Hosszadalmas, feszült viták, elhúzódó, bürokratikus eljárások nehezítették a pénzhez férést. Viszont mindenki arra kényszerült, hogy egy asztalhoz üljön a másikkal, hogy megegyezzen, pályázzon, elszámoljon. Ekkor is voltak, akik a „körön kívül” maradtak, akik nem fértek hozzá a kultúrához, de ez mégiscsak integratív modell volt a magyar kultúra mai elkáeftésítéséhez képest.

Orbán János Dénes és Demeter Szilárd miközben a „kulturális elit” ellen a népszerű irodalomról beszél, aközben a legszűkebb körű politikailag támogatott, és fenntartott érdekszférát képviseli. És ez az irodalom, minden, csak nem „népszerű”: hiszen kizárja, megbélyegezi azokat, akik megszervezik önmagukat, akik részt akarnak venni a kulturális életben. Az írószervezeteket, a szervezeti és alkotói autonómiájukról lemondani nem akaró, közéletileg is aktív írói műhelyeket.

A legfájdalmasabb az, hogy Orbán János Dénes mindezt Rejtő Jenőre hivatkozva teszi, Rejtő Jenő halálának 75. évfordulóján. Anélkül, hogy egyetlen szót is szólna arról, hogy Rejtő Jenőt egy olyan rendszer gyilkolta meg, amely a kultúrát a fentihez nagyon hasonló módon próbálta kisajátítani, a kulturális ellenállást pedig letörni, megakadályozni. Orbán János Dénes január másodikán közöl cikket Rejtő Jenőről és egyetlen egy betűt nem veszteget arra, hogy jutott Rejtő Voronyezsbe, hogy végzett vele a fagy- és éhhalál.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadéma köszönő viszonyban sincs Rejtő Jenő életművével semmilyen szinten, nem is lehet. Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia a szó legszigorúbb értelmében „elitista”, a hatalmi elit fedőszerve, amelyet sem szakmai, sem politikai eszközökkel nem lehet átláthatóságra kényszeríteni.

Egyetlen dologban lehet bízni: hogy a zalai háziasszonyok sodrófát ragadnak, és  az aktivizmusról lemondani nem akaró Nagykörúton “inneniek” és “túliak” végül nem hagyják magukat.