Viorica Dăncilă – a nő Románia kormányának élén

Közzétette:

Farkas József György
Alig több mint fél éven belül a harmadik román politikust bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő. Az ország történetében első ízben nő áll majd a bukaresti kabinet élén, Viorica Dăncilă személyében. A politikus asszonyt az Európai Parlamentből (EP) jól ismeri Gurmai Zita, aki egykor ugyancsak e testületnek volt tagja, s mindketten az Európai Szocialisták Pártjának képviselőcsoportjában tevékenykedtek.
„Megvan a kellő tapasztalatom az ország vezetéséhez, optimista vagyok!” – nyilatkozta Dăncilă asszony a kormányfői megbízás átvétele után. Egyetért ön ezzel?
Bízom benne, hogy sikeres miniszterelnök lesz! Már csak azért is, mert a magyar kormányban – mint emlékezetes – egyetlen női miniszter sincs. Ugyancsak ellentétben a budapesti széljárással, ő Brüsszellel is szoros kapcsolatokat ápol mindmáig. Csendes, halk szavú, ám nagyon erős személyiségű politikust ismertem meg benne, van vezetői tapasztalata, emellett – mint pártelnöke mondta róla: „civilizált, konfliktuskerülő, rendkívül kommunikatív…” Én már gratuláltam is Vioricának, aki az EP-ben a román szocialista frakciót elnökölte.
Ismerkedjünk meg közelebbről Viorica Dăncilă-vel. 1963-ban született, huszonöt évesen szerzett olajmérnöki diplomát. Eleinte egy ipari szakközépiskolában tanított, később pedig szakmájában helyezkedett el, mielőtt politikai pályára lépett a 90-es években. 1996-tól tagja a román szociáldemokrata pártnak (PSD). 2015-től a PSD női tagozatának elnöke, 2009 után pedig aktív tagja az Európai Parlamentnek, aktívan foglalkozott nőjogi, esélyegyenlőségi kérdésekkel, illetve alelnöke volt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságnak…
…és az elmúlt esztendőben őt választották Az év képviselőjének a női jogok és esélyegyenlőség bizottságában. Viorica kellemes és szellemes hölgy, aki ezt Brüsszelben és Strasbourgban számos alkalommal bizonyította a vitákban. Én általában franciául kommunikálok vele, de az angollal is megbirkózik. Jól ötvözte az EU elvárásait saját hazájának speciális tapasztalataival. Kiemelném továbbá, hogy az ifjúsággal is sokat foglalkozik, különös tekintettel a fiatalok közötti munkanélküliségre. Nemcsak a brüsszeli szocialista képviselők között tett szert népszerűségre, de Romániában, a saját pártjában is tekintélyt élvez – hiszen erről tanúskodik, hogy Liviu Dragnea pártelnök őt javasolta kormányfőnek. Valószínűleg közrejátszott ebben, hogy EP-s pályafutása alatt megtanult jól együttműködni az EU vezetőivel és képviselőcsoportunk tagjaival egyaránt. Amit megígért, azt mindig nagyon tisztességesen megtartotta.
Emlékezetes, hogy a hölgy hivatalbeli elődje, Mihai Tudose a székely zászló kifüggesztőit ahhoz hasonló „fellógatással” fenyegette, ez is hozzájárulhatott eléggé dicstelen távozásához. Megítélése szerint remélhető-e, hogy Viorica Dăncilă kedvezőbben viszonyul majd a romániai magyarokhoz?Talán kevesen tudják, hogy Tudose kijelentését román részről az elsők között éppen ő bírálta, szélsőségesnek nevezve az elődje által mondottakat. Bukaresti kormánypárti politikusok köréből most már olyan célzások is elhangzottak, hogy a magyar etnikumúak is az ország részét képezik, tehát osztozniuk kellene a kormányzás felelősségében…
Ezt Kelemen Hunor pártelnök az RMDSZ részéről most elutasította, s döntésüket a kormány parlamenti támogatásáról a szavazás napjára halasztotta…
Vagyis a gondok nem múlnak el egy csapásra, az Erdély odacsatolását előrevetítő 1918-i román országegyesítési nyilatkozat centenáriumára a felkészülés rejthet buktatókat minden érintett fél számára. Szükség lesz tehát a miniszterelnök asszony diplomáciai képességeire az idén is – és jövőre is, amikor Románia tölti be fél évig az EU elnöki tisztét.

Megjelent az infovilagban