Ókovács

Közzétette:

Fáy Miklós
Tudom, ilyet nem illik mondani, de akárhogy vizsgálom magamat, mindig arra jutok, hogy alapvetően azért bírom Ókovács Szilvesztert. Bírom, hogy Szilveszternek hívják, és teljesen fölösleges volt ókovácsítania magát, Kovácsként is Szilveszternek hívnák a háta mögött is. Bírom, hogy félbemaradt énekesként sincs benne bosszúvágy. Nem gyűlöli azokat, akik nem maradtak félbe, és ha jól vagyok informálva, elég rendesen megfizeti a majdnem-pályatársait. Bírom, hogy akar valamit, még ha az a valami nem is akar sikerülni, rengeteg érdekes dolog történik az Operában és az Opera körül, de ezek mintha egyáltalán nem a színpadon történnének. Vagy csak én megyek szinte  mindig rosszkor, az is lehet. Igyekszem nem meghallani a felőle lengedező rossz híreket, nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel.
De.
Elmegyek az Erkelbe, nem kezdődik az előadás, ő viszont beszél. Túlbeszél. Aztán ő jön a függöny elé, egyszer-kétszer, sokszor. Írja a bőbeszédű leveleit a nénikéjének az Origón, ágyúval lövi a kis wannabe kritikus verebet, nyilván nem a veréb miatt, hanem hogy hallja a saját hangját. És tévézik meg itt beszél, ott hozzászól. Tudom, hogy ő legalább odaáll, míg a hatalom, ha teheti, inkább nem beszél senkivel. De azért sok. Sok, hogy egész falas videóüzenetet hagy a Müpában a vendégeknek, ami már a sugárzás pillanatában is elavult. Tudom, hogy a színpad szörnyen csábító, és sajnos leginkább azoknak, akiknek nem kellene folyton ott lebzselniük. Tudom, hogy a gazda szeme  hizlalja a jószágot. De a szeme, nem pedig a szája. Biztosan nem arra való a zenés színházak igazgatása, hogy valaki az egóját és a magánvagyonát pumpálja vele. Vagy arra is való, de nem elsősorban. Arra gondolok, melyik is volt az a színigazgató, aki nem tudta leállítani magát, akár ő rendezte a darabot, akár más, mindig kijött a bemutató végén, beszélt, mesélt, színpadra szólított. Bizony, Kerényi Miklós Gábor. Na, hát annak  a történetnek sem lett túl jó vége.

 

Forrás: faymiklos.hu