Ágoston Hugó: Első vacsora

Közzétette:

Jelenet. Történik Erdély fővárosában 2018 februárjának elején. Nyomozó újságírónk helyszíni jegyzetei alapján.
Előjáték
Köszönöm a vacsorameghívást, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, világosan tudom, hogy mit fogok mondani.
A budapesti vendégek – egy pártelnök és egy párt-társelnök, utóbbi egyben kormányfőjelölt – csodálkozva összenéztek: logikus, hogy tudja, vagyis nagyszerű, hogy tudod, elnök úr, hisz épp ezért szeretnénk veled elbeszélgetni. Tanulni jöttünk Erdélybe, nem kinyilatkoztatni.
Rendben, mondta az erdélyi elnök, de előrebocsátom, hogy én jól tudom azt is, hogy mit kell ennem: csíki sertéstokányt.
Finom lehet, nyalták meg előre mind a tíz ujjukat a vendégek, azaz a meghívók. Az milyen? – kérdezték meg a biztonság kedvéért.
Világos, hogy milyen, válaszolta szervezetünk valamennyi frakciója nevében az erdelnök.
A nyomozó megjegyzése
A csíki sertéstokányhoz az alap egy székelyföldi, feliratos perzselt disznó combja, kell hozzá gomba, zöldborsó, füstölt szalonna (ld. Kolozsvári szalonna), füstölt sonka, vöröshagyma (ld. lilahagyma), fokhagyma, feketebors, paradicsompüré…
A helyszín
A történelmi vacsora a City Plaza Hotelben(ban) volt, a meghívók választották színhelyül; egyesek szerint azért, mert a szoci pártelnököt a Munkás mozira emlékeztette, ugyanakkor szotyolaköpésre van a Béke tértől, amelyet (mármint a békét) a párbeszédhívő elnök mindennél előbbre valónak tart.
Elnökünknek a Zokogó majom juthatott róla eszébe (tulajdonképpen többes számban), de nem mondta ki, hisz a székely ember nem mond ki azonnal mindent, ami eszébe jut.
Nyomozónk szerint a helyszín kiválasztásában a fő szempontot az jelentette, hogy a vendégek ebben a hotelban(ben) szálltak meg.
A tanácskérés
Helyet foglalva először azt tanácskozták meg, hogy mit isznak a finom falatokhoz (kétféle leves, másodiknak a sertés mellett marha, pulyka). Én fehér bort iszom, a béke jeléül, mondta a hórihorgas ellenzéki. Én akkor vöröset, mondta a szomjas szocialista.
Hát ha ti színre mentek, akkor én narancslevet kérek, tisztán, így a szövetségi, körülnézve.
Elnök úr, tiszta szívvel és tiszta kezekkel ülünk le ehhez a vacsorához, kezdték a budapestiek.
Aki velünk találkozni akar és kíváncsi a véleményünkre, azzal mi találkozunk, kivéve azt, akivel nem, válaszolta elnökünk, maga elé nézve. Mi érdekelne?
Azt szeretnénk megtanulni, hogyan nyerhetnénk meg az erdélyi magyar választók szívét, vallotta be egyhangúlag a két ellenzéki.
A nyomozónk a választ nem tudta leírni, mert nem volt biztos benne, hogy jól hallotta. Ezért szövetségi elnökünk Facebook-bejegyzéséből idézzük: „Elhíresült vacsoránkon nekem szegeztek egy kérdést, nevezetesen azt, hogy „mit kellene tennie a magyar ellenzéknek Transzilvániánkban a magyarországi választási kampányban? Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”
A pincér kommentárja
Tanúja voltam a fenti történelmi válasznak. Nekem szegény Székely Magor néni jutott eszembe róla, akinek árvízkor megdöglöttek a tyúkjai, s elment a néptanácshoz támogatást kérni; azt a választ kapta, hogy kárpótlást nem tudnak adni, de van egy javaslatuk: ezután tartson rucákat.
A nyomozó aggódik, hogy patt
Elnökünknek helyesebb lett volna azt mondani, hogy „az erdélyi magyar emberek tudják, kire szavaznak”. Így, felszólító módban, ez a „szavazzanak” úgy hangzik, mintha azt mondta volna: az erdélyi magyar emberek tudják, kire kell szavazniuk. (Árnyalatnak tűnik, de egy filozófusnak ismernie kellene az árnyalatok fontosságát is a kampányban.)
A vendégek a történelmi válaszra csak összenéztek, nem mondtak semmit. Pedig mondhatták volna, hogy akkor most mi legyen, hiszen így patt, mert a magyarországi magyar emberek viszont többségükben – persze inkább sötéten, mint világosan – úgy látják, hogy az erdélyiek „odaszavazása” nem igazságos. De a vendégek nem ezt mondták, hanem ellenkezőleg, hogy támogatják, sőt kiszélesítenék a szavazás körét.
Utójáték
A vacsora végeztével a vendégek elkísérték a sarokig a meghívottat. Köszönetüket fejezték ki a konstruktív párbeszédért, biztosítva őt afelől, hogy céljukat elérték: sokat tanultak ebből az estéből és esetből.
Elnökünk a szabad levegőn a meleg elismerő szavaktól elérzékenyült: köszönöm, fiúk, nagy dolog a diplomácia! A nagy dologról jut eszembe, már bent is éreztem, most még világosabban érzem, hogy elfelejtettem…
Nem baj, mi majd megtanítunk, mondta szelíden a két vendég.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása / Vélemény rovat, 2018. február 8.