Hogyan halnak meg a demokráciák?

Közzétette:

Általában az az elképzelésünk, hogy egy demokrácia puccs vagy forradalom idején hal meg. Tüzek lobognak, tüntetőkkel tele az utca, de véget vethet neki egy háború vagy valami súlyos járvány is. A demokrácia általában jajveszékelve hal meg. Manapság nincs ez így, érvel Steven Levitsky és Daniel Ziblatt új könyvükben, amelynek éppen ez a címe: Hogyan halnak meg a demokráciák?
A demokráciák most lassan, fokozatosan, alig észrevehető módon szűnnek meg. Belülről rothadnak el, megmérgezik őket azok a vezetők, akik visszaélnek azzal a demokratikus folyamattal, amely hatalomra segítette őket. Ezek a vezetők és szövetségeseik működése nyomán a demokratikus rendszer kiüresedik, a demokrácia külső burka még jó ideig megmarad, azután is, hogy kiadta a lelkét.
A könyvet lehet úgy is olvasni, (mivel amerikai könyvről van szó), hogy az Donald Trump működéséről szól, pedig Trump elemzése a könyv legkevésbé érdekes része. Donald Trump a tünete, nem pedig oka az amerikai demokrácia haldoklásának.
„2017 az elmúlt harminc esztendő legjobb éve volt a konzervatívok számára”, mondta a múlt héten Mitch McConnel, a szenátusi többség vezetője. „Minden fronton a legjobb év. Sok ember döbbenten várta, mert nem tudta, mit kapunk Donald Trumptól.”
A legjobb év, minden vonatkozásban?
Ez olyan év volt, amikor Trump rátámadt a sajtóra, kirúgta az FBI igazgatóját, mert vizsgálódni merészelt ellene, udvarolt az oroszoknak, alaptalanul vádaskodott, hogy lehallgatták, azzal fenyegetőzött, hogy börtönbe küldi politikai ellenfeleit, nyilvánosan megalázta főügyészét, ismételten azt állította, hogy masszív választási csalás történik ellene, képzetlen és alkalmanként nevetséges személyeket nevezett ki kulcspozíciókba, rosszul kezelte a Puerto Rico-i hurrikán utáni helyzetet, és azzal fenyegetőzött, hogy trösztellenes és rágalmazási törvényeket alkalmaz ellenségei ellen.
Mégis McConnell pozitívnak gondolt adócsökkentést és bizonyos visszavont szabályozókat emleget és emiatt nem „vegyes” esztendőről, nem „jó évről” beszél, hanem az általa látott „legjobb évről”.
A könyv szerint ahhoz, hogy egy demokrácia életben maradjon olyan pártokra van szükség, amelyek az alapvető értékeket a pillanatnyi politikai előnyök fölé képesek helyezni. Az amerikai demokrácia pillanatnyilag ilyen védelem nélkül működik.
Levitsky és Ziblatt azt mondja, volt idő, amikor katonai puccs, fasiszta hatalomátvétel vetett véget a demokratikus rendszernek. Ez a korszak mára véget ért. Ami most történik, az sokkal finomabb, sokkal kifinomultabb módja a hatalomátvételnek, és bizonyos értelemben sokkal nehezebb védekezni ellene.
„A demokráciák most is meghalnak. A nyílt, durva diktatúra – a fasizmus, a kommunizmus vagy a katonai rendszer – mára eltűnt a világ nagy részén. Katonai puccsok és más erőszakos erőszakos hatalomátvételi kísérletek ritkák. A legtöbb ország rendszeres választásokat tart. De a demokráciák még mindig meghalnak, csak éppen más módon. A hidegháború vége óta a demokrácia lebontását legtöbbször nem tábornokok és katonák, hanem maguk a megválasztott kormányok végzik. Akárcsak Venezuelában Chávez, más országokban is demokratikusan megválasztott vezetők verték szét a demokratikus intézményeket. Így történt Grúziában, Magyarországon, Nicaraguában, Peruban, a Fülöp-szigeteken, Lengyelországban, Oroszországban, Srí Lankán, Törökországban és Ukrajnában. A demokrata legyilkolása ma a szavazó fülkékben kezdődik.”
A könyv szerint a demokráciák, nem hirtelen halált halnak. Inkább elsorvadnak. A hivatalos retorika még demokráciáról szónokol, a nép nincs tisztában azzal, hogy a rendszer megváltozott.. 2011-ben, mikor Venezuelában már régen tekintélyelvűség uralkodott, a venezuelaiak többsége úgy nyilatkozott, hogy élénk, virágzó demokráciában él. A modern zsarnokok zseniálisan felismerték, hogy nem kell megszabadulniuk a demokráciától; együtt kell élniük vele és át kell alakítani azt a saját képükre.
Rengeteg kormányzati erőfeszítés a demokrácia megdöntésére “törvényes”, abban az értelemben, hogy a törvényhozás jóváhagyja, a bíróság elfogadja ezeket az intézkedéseket. Sőt, meglehet, hogy a demokráciát korlátozó törvényeket a demokrácia javítására irányuló erőfeszítéseknek nevezik. Úgy mondják, hogy ezen intézkedések célja azigazságszolgáltatás hatékonyabbá tétele, a korrupció elleni küzdelem vagy a választási folyamat megtisztítása. Az újságok továbbra is megjelennek, de a kliensek felvásárolják őket, vagy öncenzúrát kényszerítenek rájuk. Az állampolgárok továbbra is bírálhatják a kormányt, de ha így tesznek adóügyi vagy más jogi problémákkal találják szembe magukat . A nyilvánosság megzavarodik. Az emberek nem tudják, mi történik. Sokan közülük továbbra is azt hiszik, hogy demokráciában élnek.
A jelenkor autokratáinak szolgálói a párt, amelynek vezetőjeként hatalomra kerültek és azok a politikai, gazdasági körök, amelyek melléjük állnak. Azok, akik az autokráciai kiszolgálói maradnak, nem is gondolják végig, hogy mit cselekednek. Ravasz manipulátoroknak vélik magukat, akik civilizálják, semlegesítik az erős embert, mi közben saját céljaikra használják annak energiáját, népszerűségét, támogatóit. A klasszikus példa Aldolf Hitlerré, akit a konzervatívok koalíciója segített hatalomra. Úgy gondolták, ellenőrzésük alatt tartják majd a tapasztalatlan kancellárt. „Maguk választottuk őt”, mondta Franz von Papen, aki kiagyalta ezt a tervet. „Két hónap múlva sarokba szorítjuk és sírni fog”. Hitler szövetségesei csak a szokásos tragikus hibát követték el. Levitsky és Ziblatt felidézi, hogy Rafael Caldera, Venezuela korábbi elnöke, aki hatalomra segítette Hugo Chavezt, évekkel később azt mondta:”Senkisem gondolgta, hogy Chaveznek akárcsak halvány esélye van arra, hogy elnök legyen”. Nem, ők sose gondolják ezt.
A könyv szerint a lecke egyértelmű: a demokratikus rendszer csak akkor háríthatja el a veszélyt, ha
a politika résztvevői többre értékelik a pillanatnyi politikai nyereségnél a rendszer normáinak, eszméinek és értékeinek megőrzését.

( A The New York Times alapján).