Bernarda házáról – és Lorcáról

Közzétette:

Dobi Ildikó
Federico García Lorca (1898-1936) spanyol költő és drámaíró a spanyol polgárháború áldozata lett. Éppen két hónappal e drámája megírása után a falangisták letartóztatták, aztán valószínűleg lelőtték. A sírját máig keresik. Lorca az ún. 27-es modernista (szimbolista, futurista és szürrealista) alkotók közül való. Összesen 15 színdarabot, valamint verseket, novellákat, filmekhez forgatókönyveket írt. Életrajza megérdemel néhány sort!
Apja tehetős farmer volt Granada környéki birtokokkal, ezért fia a granadai egyetemre járhatott, miközben zongorázni is tanult. Akkori példaképei: Debussy, Chopin és Beethoven, később Manuel de Falla, a spanyol zenei folklór nagymestere. Lorca 1916-17-ben egyik egyetemi tanárával bejárta Kasztíliát, Leónt, Galíciát, majd 1919-től a madridi egyetem diákja lett. Ott megismerkedett a filmrendező Luis Buñuellel, Salvador Dalíval, a festővel és Juan Ramón Jimenezzel, a költővel.
Lorca 1920-tól kezdett drámákat írni, közben filozófiából szerzett diplomát. 1921-ben esszét írt a flamencóról (Andalúziai történet), de csupán 1987-ben jelent meg. A Cigány balladák a córdobai meztelen gyerekekről egész Spanyolországban ismertté tették a nevét. Mariana Pineda című drámáját Salvador Dalí állította színpadra. A cipész felesége és az Andalúz kutya drámákból Buñuel készített döbbenetes filmet. 1929-30-ban Lorca az Egyesült Államokba (ott megtanult angolul), Venezuelába és Havannába látogatott. Az Egy költő New Yorkban című kötete 1942-ben, A nyilvánosság 1970-ben látott napvilágot (magyarul nem). Lorca 1931-ben tért vissza hazájába. A 2. Spanyol Köztársaság idején igazgató lett a főváros egyetemi színpadán, gyenge felszereltségű társulatával vidékre is ellátogatott. Drámái forradalmi gondolatokat hordoznak: Vérnász, Yerma, Bernarda Alba háza. Korabeli tabukat döntött a tragédiával végződő női sorsokkal. Utolsó műve A sötét szerelem szonettjei című volt. A Nemzeti Front támogatásáért letartóztatták azzal az ürüggyel, hogy szexuális beállítottsága rendellenes.
Lorca története magyarázza a most újra színre vitt Bernarda Alba háza című drámájának cselekményét. A szerző maga is tanúja volt egy kis andalúziai faluban a gyász évszázados, embertelen hagyományainak, mint alcímében mondja: Asszonyok drámája Spanyolország falvaiban. Bernarda Alba alakját valóságos személy ihlette: Frasquita Alba. A szigorú özvegy öt lányával, anyjával és cselédjével Asquerosában, a költő családjával szembeni házban lakott. A szomszédokat összekötő, kiszáradt kútból hallhatta a házban történt szenvedélyes beszélgetéseket. Látta is, ahogyan a rácsos ablakok mögött olykor megmozdulnak a függönyök. Úgy vélte: „Égni a vágytól és hallgatni róla – ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk”.
A környék szokása szerint, ha meghal a családfő (amúgy csöppet sem példás életű férfi), az özvegye nyolc évre elzárja a külvilágtól öt lányát, csak a cseléd járhat ki-be a házból, hozhatja-viheti a pletykákat. A néhai apa még azt a bűnt is elköveti (mert a férfiaknak mindent szabad), hogy legidősebb, már 40 éves vénlányára hagyja a vagyon jó részét. Őt a hozományért feleségül óhajtja venni a falu csinos, fiatal orvosa, Pepe Romano. A többi lány nyolc évig befalazva hímezheti a kelengyéjét. Természetesen mindegyikük fantáziájában Pepe Romano a vágyak központja, bár ő nem fordul meg a színen. A házban ablakok, tükrök feketével fedve jelzik a tökéletes rabságot. A nyomasztó unalom felcsiholja az erotikus vágyakat. Természetesen bántják egymást, csúfolják a kiszáradt vénlányt, csak éppen semmit nem tehetnek. Nagyanyjuk beleőrül, hogy lakatra zárták. Bernarda tekintélye azonban nagy fegyelmet tart, azaz védi a ház tisztességét. Mivel boldogságban soha nem volt része, a többieké sem érdekli. A legfiatalabb lány, Adela fellázad. Ledobja a fekete ruhát és a fejkendőt, éjjelente rövid, zöld ruhában mutogatja magát az ablakban, sőt – állítólag – Pepe Romanóval flörtöl. Végül kitör a tarthatatlan állapotból, ám nem tudjuk hogyan, a nyakát szegi. A testvérek gyászolják, még sírniuk sem szabad. Bernarda csöndet rendel. Marad az izzó, borzalmas csönd. A hazai színházak 1955-ben játszották először. A három felvonás helyett a Spirit Színház másfél órásra sűrítette a darabot, ami előnyére vált az előadásnak.
A fantasztikus erejű dráma Czeizel Gábor rendezésében, ragyogó színészi alakításokkal tökéletesen magával ragadja a nézőt. A rendkívüli előadás szereplői: Bernarda Alba – Papadimitriu Athina, az anyja – Voith Ági, Augustias – Nagyváradi Erzsébet, Magdalena – Szitás Barbara, Amelia – Marjai Virág, Martirio – Nagy Enikő, Adela – Trokán Anna, Poncia, a cseléd – Perjési Hilda. Természetesen a többi alkotó: díszlet- és jelmeztervező, világosító és rendezőasszisztens hasonlóan dicséretes munkát végzett, hogy ez az előadás ilyen remek és emlékezetes maradjon.