BÉCS KISTESÓJA: BUDAPEST

Közzétette:

Bojár Iván András
Nem tudom elképzelni mi vehette rá ezt az embert, hogy Hódmezővásárhely után Bécsben is égesse magát. Talán a sorosensz fóbiás kendermagos kisgazdija kegyeit kereste mindenek fölé pozícionált keresztény fehér emberek végzete feletti búsongásával – és sikeredett emígyen az elmúlt nyolcvan év magyar közéletének top 3-as nácibeszédét összehoznia. De Bécsről szabadjon annyit megjegyeznem, hogy a magyar történelem legnagyszerűbb teljesítménye, a múlt évben kormányzatilag bőszen szőnyeg alá söpört 150 éves Kiegyezés idején közös államunk külügyminisztere, Andrássy Gyula gróf, mint magyar miniszterelnök, minden ambíciójával igyekezett megvalósítani Széchenyi István gróf álmát, a Bécs mellett hatalmassá és erőssé növő Budapest koncepcióját. 
Ezt szolgálták a szinte semmiből robbanásszerűen felnövő magyar főváros építkezései, palotái, sugárútjai, az Andrássy gróf által szorgalmazott (később az ő nevét viselő) Súgárút kiépülése, a ring mintájára létrejött Nagykörútja. MIndaz amiért ma annyira lehet Budapestet szeretni. A Kiegyezést követő negyven év fejlődése méltán bíztatott azzal, hogy Budapest Bécs azonos rangú, méretű, gazdasági erejű ikerfővárosa lesz. Jótékony hatását – az Andrássy féle koncepció értelmében – kisugarazza a Balkánra. Budapest a magyarok mellett a románok, bosnyákok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok fővárosa lesz. A Guzsdu Manók, a román, ukrán szellemi elit budapesti ébredése idején kicsit az is volt. Majd aztán nem lett. Beütött az első világháború, melyből mi a trianoni békeszerződés traumájával támolyogtunk elő. Lázár szégyenletes performansza még ennek a fejre és szívre mért ütésnek a késői szindrómája. Bár erről már nem is annyira a majd’ százévvel ezelőtti esemény és közvetlen hatásai tehetnek, de a nacionalista kártyával hazárdírozó politika, mely nem hagyja a sebek izzását sem csendesíteni, sem azokat beheggedni. Sőt. Az efféle silány (Bécsig is elkódorgó) ellenségkereső gondolatmenetekkel újabb, nemzetünket megalázó, a magyar szellemet megszégyenítő sebeket hasít. Budapest Bécs akart lenni, sőt. És Budapest soha nem vált azzá. Kivált az elmúlt közel három évtizedben szakadt le az osztrák fővárostól. 
Közhely, hogy a világvárosok élhetőségi rangsoraiban Bécs rendre az első. Vagy a második, ritkábban (Melburn és Vancouver mellett) a harmadik évtizedek óta. Az ilyen összehasonlításokban a keresztény fehér faji szempontból a lázári gondolatmenet értelmében etnikailag intakt Budapest, a fasorban sincs. Magyarország fővárosa közel 400ezer lakost veszített az utolsó két és fél évtizedben. Középnagy, kétmilliós városból lecsúszott. Bécs a duplájára nőtt, és nemcsak a kontinensen kívülről érkezők megtelepedése miatt, sőt, emiatt a legkevésbé, hanem mert a London, Berlin, New York, Peking, Mexico City metropolisok mögötti kategóriában nemzetközi közlekedési és gazdasági és egyetemi központtá vált. Egy osztályt előrelépett a városok versenyében (ezért számítanak pld az élhetőségi mérések és rangsorok), míg Budapest egyet vissza. Bécs agglomerációjába, metropolis-térségébe vonta Nyugat-Magyarországot. ma Győr Bécs agglomerációja, nem Budapesté. Pozsony Bécs agglomerációja, fejlődése Bécs fejlődésének záloga. Ha Bécs repteret fejleszt, azt Pozsonyban teszi, s ezért a nemzetközi cégek sem az ellopott ország fővárosába Budapestre, hanem oda vagy Bécsbe települnek. Az országrontó orbánok sokszor hazudoznak arról, hogy Magyarország Kína hídfője. Természetesen egy frászt. A nagy kínai, ázsiai repülőgépek, nem nálunk, az ellopott és tönkretett Malév nélküli elsatnyított repülőtérre érkeznek, hanem Bécsbe. A nemzetközi cégek nem hozzánk fektetnek be, nem ide hozzák regionális központjaikat, hanem oda. A megnyomorgatott CEU, ha az orbánhabonyrogánok még egyet pisszennek, egy hétvége alatt teszi át a nácik számára rothadó Bécsbe a központját, mert az a város hivatalosan is jelezte, minden feltételt biztosít mégegy nemzetközi rangú egyetem számára. Aztán majd a hoffmannrózsákkal felégetett oktatás elől menekülő rogánlázárorbán gyerekek/unokák majd mennek Bécsbe egyetemre. 
Bécs felemelkedése nem véletlen. Ott olyan intézmények működnek, amilyenekről a budapestiek még csak nem is álmodhatnak, holott az élhetőség minőségét épp ezek biztosítják. Ott az Operaház rendszeresen világsztárokat léptet fel, míg ugyanezek ide Budapestre már a lábukat sem teszik be. Valahányszor, amikor a város, vagy csak kisebb városrészek fontos döntés előtt állnak, évente többször is népszavazásra bocsátanak kérdéseket. S nem önseggvédelmi célzattal, mint tette a minap az Erzsébetváros a bulinegyed kérdésében, hanem mert a lakosságot szolgáló közigazgatás valóban tudni akarja, mit szeretne a város népe. Nem lopásirányba, hanem valóban arra szeretne haladni. Bécs városának külön ügyosztálya foglalkozik a konkurencia figyelésével, a szomszédos és globális versenyvárosok döntéseinek értékelésével, a különféle adatok elemzésével annak érdekében, hogy a nehezen megszerzett előnyből semmit ne veszítsenek. Ha imádott Budapestemen történik valami pozitív és előrevivő, arra Bécsnek azonnali válasza van. Bécs korántsem öntudatlan folyamatban éli meg sorsát, hanem tudatos, előkészített döntések nyomán. Ezt csak a közigazgatási területen is járatlan, tanulatlan Lázár gondolja vagy hazudja a képünkbe. A magam részéről (bár tudom, ez nem sokat jelent) elnézést kérek a bécsiektől.