Jaj, de unom a politikát!

Közzétette:

Iván Gizella
Jaj, de unom a politikát… hiszen olyan, mint a rossz szomszéd, aki mindenbe beleszól. Ha ugat a kutya, akkor az a baj, ha nem, akkor az. Ha van kedve köszön, ha nincs, úgy tesz, mintha észre sem venne. Sokszor úgy gondolja, neki mindent szabad, s éppen akkor égeti az avart az udvaron, amikor feléd fúj a szél. Máskor süteményt hoz a nagymama tálcáján, ezzel is jelezve, te vagy a fontos. Vagy hoz két tányér kocsonyát és felveszi a legbűbájosabb mosolyát. Máskor becsapja a spalettát, ha látja, hogy felé igyekszel.
Vagy nem is. Olyan, mint a rossz férj. Ártatlan szemekkel néz rád, ha nem tudja, vagy nem akarja megmagyarázni merre járt. Csak néz, néz, azokkal a boci szemeivel és próbál téged hipnotizálni. Vagy előveszi a legújabb hazugságait. Mármint, hogy nem ő a hibás. Azért látod őt rossznak, mert az előző férjed tönkretette az életedet. Ja kérem, igen, a Bélus , a Zotya, a Jocó…. a Ferkó a hibás. Ő nem. Ő csak jót akar. Éjt nappallá téve dolgozik. Érted. Érted? Dehogy érted, te csak azt látod, egyre inkább eltávolodtatok egymástól. Már külön számlán vagytok, az övé hízik, a tiéden már a tartalék arra a határra esett, ahol megszólal a vészcsengő.
Neki van munkája, földje, erdei, ő vadászni jár… na jó ebből azért nem csak a rokonok kapnak. Ő megengedheti magának, hogy felüljön a kisvasútra és elmenjen a meccsre a szomszéd faluba, te meg otthon ülsz a gyerekekkel. Ő színházba is jár, meg a szomszéd országokba magához ölelni a hazafiakat, te meg vendégül láthatod az anyósodat azon a hétvégén.
Ő megjelenik a főurak partiján, és szmokingban díszeleg, te pedig kimoshatod a konyhában divatos nylon otthonkádat.
Szóval ilyen a politika. Mint a rossz férj. Nincs kivétel. Képviselője, akár hatalmon van, akár nem, olyan, mint a kaméleon. Mindig úgy váltogatja a ruháját, amilyen partira igyekszik.
Amikor megijed, hogy kiadod az útját, akkor fűt-fát ígér, ajándékokkal kedveskedik. S te elcsábulsz. Üveggyöngyökkel rakja tele a markodat, te ott állsz meredten, s megsajnálod. Végül, akárhogy csűröm, csavarom a dolgot, itt marad a nyakamon. Pártokat alakít, vagy épp egy jól működőt tesz tönkre, szirénihangjaival belemászik a fülembe és elkábít. Persze amelyik erre képes. Hiszen ehhez is tehetség kell. Vagyis kellene. Mert némelyik csak bénázik, vagy éppen magára haragítja a leendő választóit. De most elhatároztam, nem hagyom magam. Odaállítom a tükör elé, hogy gyönyörködjön magában. A hazugságoktól elvékonyodott szájában, a kopaszodó fejében. S odaállok én is. Őszintén, nyíltan, s elmondom mit akarok. Remélem megérti.
Ja, hogy erre nem is sokára sor kerülhet? Annyit még tudok várni.