Simicska első bombája?

Közzétette:

Simicska Lajos azt ígérte, hogy hamarosan „bombákat fog hajigálni” Orbánra. Ma megjelent egy hír a Simicska tulajdonában lévő Magyar Nemzetben, miszerint négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos egy hiteles közjegyzői okirat szerint. A Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból kiderül, a fideszes politikus – korábban frakcióvezető, jelenleg a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter – 2013. január 28-án kötött szerződést a Nemzet által kitakart nevű megbízójával, és ennek részleteit közjegyzői okiratba is foglalták. A több mint ezerháromszázmilliárd forintnyi összeget az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el – áll az okiratban, amely szerint a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”. Az Orbán-kormány minisztere eszerint pénzt vehetett fel a számláról, átutalásokat végezhetett és teljes körű számlaügyintézést bonyolíthatott le, egyedül a számla megszüntetésére nem kapott jogosultságot