Görgey fejsebe és az ükapám

Közzétette:

KERESZTY ANDRÁS

Ükapám, Kereszty Béla úgy érezte, többet már nem tud Berlinben a Charité klinikán tanulni, hazaindult. Berlinből olyan oklevelet hozott magával, mely szerint homeopátiás kezelést gyakorolhat. Ezt a kalapja mellé tűzhette. Önálló orvosi praxist nem tudott kezdeni. Ehhez kevés pénze volt. Pesten alig ismert valakit, Miskolcon nem volt már senkije. Aradon telepedett le, mint gyakorló orvos. Ott ismerkedett össze az ott állomásozó Créche Chevauleger Regimenttel (vagyis egy könnyűlovasságnak nevezett alakulattal), amelynek tiszti karát és legénységét zömében a megszállt Lombardiából érkező olaszok alkották. A fiatal orvost megkedvelte az ezredes Gróf Alberti de Pvia. Szerződést kínált: Kereszty doktor dolgozzon civil orvosként az ezrednek. (A barátságon túli ok: nagyon alacsony volt abban az időben a katonaorvosok tudásszintje, s az ezredes egyáltalán nem bízott meg a hozzá beosztott doktorban).
Aztán jött 1848. A pesti forradalom.
Amikor az aradi németek felugráltak az asztalra, hogy magyar nemzetőrnek álljanak, Kereszty Béla sem tett mást. Udvariasan lemondott katonaorvosi megbízásáról, elköszönt a gróféktól, a három szép lánnyal bíró Helyey-családtól, civil ruhában Pestre utazott, hogy beálljon nemzetőrnek. Itt egy alakulatba került Kammermayer Károllyal, a későbbi polgármesterrel.
Dr. Kereszty Béla nemzetőri karrierje nem volt hosszú. Napokon belül kiderült, hogy egyetemet végzett orvosdoktor viseli a vállán a szuronyos puskát. Pesti szállásán meg is látogatta egy kék nadrágba, kék attilába öltözött tiszt, bemutatkozott, hogy ő a Württenberg huszárezred századosa, és kéri a doktor urat vállalja el a a tábori főorvosi állást. Igent mondott. Csak később ébredt rá, ha nem éri be ezzel a titulussal, hanem ugyanilyen funkcióban az “ezredorvosi” pozíciót kapja, akkor nem főhadnagy, hanem százados lesz, s így zsoldja is magasabb.
Az új főorvos első teendője az lett, hogy tételesen átvette a hadi-patikát. Ez egy hatalmas ládából és több szekérből állt. A ládában gyógyszerek, gyógyfüvek, kötszerek, orvosi műszerek. A szekerek pedig mozgó kórtermek voltak, amelyekben a sebesülteket lehetett szállítani
Különös világ volt akkoriban Magyarországon.
Még különösebb a hadi helyzet. A szabadságharcot még senki sem tekintette szabadságharcnak. Védő-hadműveleteknek gondolta az ország vezetése a határokon betörő alakulatokkal szemben. Hogy ezek osztrák alakulatok voltak? Nem számított. Mert hivatalosan a magyar csapatok is az Isten kegyelméből kormányzó V. Ferdinánd császár és király alakulatai voltak.
Görgey Artúr tábornok a feldunainak nevezett – legnagyobb – hadsereg főparancsnoka le is szögezte kiáltványában:
„A feldunai hadsereg letett esküjéhez hű marad, s Magyarországnak V. Ferdinánd király által szentesített alkotmánya érdekében minden külső ellenséggel határozottan szembeszáll.”
A Würtemberg huszárok a feldunai hadsereg alakulata volt (a 6. huszárezred), így Görgey parancsainak engedelmeskedett, és 1849. január 4-ről 5-re virradó éjjel Vác irányában elhagyta Pestet.
A feldunai hadsereg soraiban utazott a következő hónapokban Dr. Kereszty Béla karavánja, a sebesültekkel, az alkalmi műtőkkel, a gyógyszerekkel. Az ütközetekben – természetesen – nem vett részt hősünk, a főhadnagy, nem vettek részt a szanitécek, hanem megálltak a csatamező szélén, és várták a kezelésre szorulókat.
Magának a fővezérnek is többször volt alkalma arra, hogy megsebesüljön.
Görgey saját naplója alapján is különös (vagy mondjuk inkább így tipikus) katona volt. Sokszor került közvetlen életveszélybe.
Például: január 23-án, Selmecbánya környékén Hodrus községnél egy ütközet során egy csapat gyalogossal és két ágyúval megpróbált lezárni egy fontos utat. De a tüzérek szétfutottak, a gyalogos honvédek elszéledtek, s ő magára maradt egy ágyúval, amelynek kanócát a nagy pánikban az emberek elvitték. Két huszár menekítette ki végül ki a csatatérről. Mindezt végignézte Kereszty Béla, aki Hodrus mellett egy dombon figyelte stábjával az ütközetet, és várta a sebesültek érkezését. De sebesült nem volt itt egy sem, valamennyien osztrák fogságba estek.
Vagy Kerecsendnél, a dombokon.
Vagy Mezőkövednél. Kereszty Béla ezt írta: „Akkor támadott az ellenség, amikor Dembinszky az ebédjéhez ült. A közelében csörömpölő evő- s ivóeszközök kellemes zajától nem hallotta a kevésbé kellemes távoli ágyúszót. Görgey jelentése, hogy meg vannak támadva, teljesen készületlenül érte; ennek ellenére legott a veszély színhelyére sietett. Gyorsan, de nem túl lelkesen. Görgey később azt írta a naplójában, hogy a lengyel “valószínűleg az ebéd félbeszakítása miatti rosszkedvében – egyre szitkozódott, de nem az ellenség támadása, hanem a mi előnyomulásunk miatt, a sikeres huszárrohamot ostobaságnak minősítette, végül pedig – miután kifakadásai ismétlésétől néhány huszártiszt borsos felelete elvette a kedvét – az egész hadseregnek mélyértelműen megálljt parancsolt”.
Veszély, viszály, háború. És eljött a pillanat, amikor Kereszty Béla nem csak honvédek sebeit kötözte, nemcsak amputált, nemcsak operált, hanem magának Görgeynek lett rá szüksége. Ácsnál történt. Görgey naplójában így írta le az esetet:
” A balszárny élére sietek, és szavammal arra buzdítom a huszárokat, hogy nyomon kövessenek engem. Megállítom a lovamat, hogy magamat azok által fölvétessem. Ugyanekkor jobbra tőlem egy sötét (öltönyű) ellenséges arcvonal tűnik a szemembe. Dzsidásoknak nézem. Balra tőlük áll az ellenség ütege, s ez rendkívül szaporán szórja lövegeit az utánam nyomuló huszárság arcvonalai ellen. Pöltenberggel hamar tudatnom kell a fenyegető veszélyt. De nincs módom, mivel sem emberi szó, sem kiáltás oda, ennyi távolság el nem hat. Egyedül arra vagyok utalva, hogy a kalapommal való integetés és odamutogatás által értessem meg magam Pöltenberg tábornokkal. Egyszer csak hajadonfejemre erős ütést kapok, és érzem, hogy meg vagyok sebesítve. – Ettől fogva kalapomat arra kell használnom, hogy jobbnak hiányában sebkötés gyanánt fejemre szorítsam… Az első osztályok elérkezéséig hátralévő perceket arra használom, hogy egyik tiszt kíséretemből a sebemet úgy, ahogy bekösse, de a hevenyészett seborvos a legjobb akarat dacára sokáig nem tud az ideiglenes bekötéssel elkészülni, és míg ő velem bajmolódik, azalatt a roham elrobog mellettem…”

Görgey fejsebe a Semmelweis múzeumban lévő szobron

Görgey István, Artur öccse így adta elő a maga verzióját: „Ekkor ért közelébe első a kíséretéből, Monseur Protheaud, honvédszázados – még I. Napóleonnak katonája, és légion d’ honneur; évek előtt a magyar nemes testőrseregnél Bécsben Arthur bátyám vívómestere. Bátyámnak első impressiója, és állandó meggyőződése az, hogy fejét egy ellenséges gránát vagy shrapnell éles töretű szilánkja hasította fel. A huszártömb legeleje, bár időközben jóval közeledett, még mindig nem ért a sebesülés színhelyére, sőt, még közbül annyi a távolság, hogy Protheaud százados addig ráér egy zsebkendőből kötést hevenyészni a megsebesült fejére, mely kötést ez azután a kalapjával leszorít… a jó öreg úr folytonos francia jajveszékelés közt a fejseb bekötésével bajmolódik. Dr. Kereszty Béla is ekkor lépett akcióba . A maga verzióját megírta jó barátjának Görgey Istvánnak.
“A mi Görgey Arthur tábornok úr feje sebét illeti: én mint legilletékesebb szemtanú, következőket mondhatok. az 1849. július 2-án Komárom alatt vívott csatában este felé én, mint az akkori Hannover-huszárezred főorvosa, parancsot kaptam Pikety ezredesemtől, hogy a megsebesült tábornok urat megnézzem. Azonnal a tábornokhoz száguldván, őt, néhány tiszttől környezve, a tarlón ülve találtam. megvizsgálván a sebet, azt a koponya tetején 12-15 centiméternyi hosszú, czikczak alakú, tehát tompa eszköz, talán gránát (darab) által ejtett sebnek találtam, melynek mélységét azonban első pillanatban megvizsgálni, nem találtam sürgősnek. A sebet tehát, a mennyire a körülmények engedték, a magammal hordott, de a nap hevétől átmelegedett vízzel a vértől megtisztítottam és vízbe mártott tépéssel ideiglenesen bekötöztem. – Ez megtörténvén, esti 8 óra tájban lóra ültünk és Komárom városába indultunk, a tábornok urat szállására kísérendők, – én a tábornok úr oldalán bal felől egy törzstiszt pedig jobbról, a tábornokot középre véve, nehogy az őt gyakran megszállt ájuldozásokban a lóról leessék; mely ájulásokból azonban a tábornok mindig saját erejével kibontakozni képes volt. – A tábornok szállásán szerencsésen megérkezvén, a tábornokot lefektettük; miután a sebet másodszor és gondosabban bekötöztem, – folytonos hidegvíz-borogatásokat rendelvén – eltávoztam”.
“Másnap reggel 9 óra tájban kedves kötelességemnek tartottam a tábornok urat meglátogatni, hogylétéről tudakozódni; mert, hogy a tábornok urat más, saját orvosa fogja kezelni, nem kételkedtem. – A tábornokot az ágyban fekve, szokott egykedvűségben találtam – nagy porfellegtől környezve, melyet egy törzstiszt, seprővel kezében, a talajt sepervén okozott. A tábornoktól hogylétét kérdezvén, az, gondolataiban elmerülve lévén, nem felelt; azért én nem is várva feleletét, a fejét takaró kék kendőt szellőztetém, hogy a sebet megvizsgáljam. De nagy, mondhatom, megdöbbentő volt meglepetésem, midőn a sebet összevarrva találtam. Kérdésemre, hogy kinek a műve ez?, a seprő törzstiszt, foglalkozását félben hagyva s jobb mutató úját mellére szegezte azt felelte: „én”. Kérdésemre, hogy ki legyen? azt válaszolta, hogy N.N törzsorvos; tehát rangban föllebbvalóm. Nem akarván a beteg tábornok előtt a törzsorvosnak helytelen eljárása fölött rosszallásomat kifejezni, eltávoztam, de nem a nélkül, hogy működéséért a felelősséget őrá ne hárítsam. Mert a fejsebet soha sem szabad összevarrni, még akkor sem, ha a sebajkak simák és összeillők, annál kevésbé a szakadt ajkaknál, mint a jelen esetben. – A következés nem is hagyott sokáig magára várni. Harmadnapra a seb, nagy láz kíséretében gennyedésbe ment át. A gennynek nem lévén szabad kifolyása a fejbőr alatt terjedt el; minek következtében a tábornok feje, sőt arca is annyira földagadt, hogy a törzsorvos (vagy más) kénytelen volt a férceket fölfejteni s így a gennyáramlatnak szabd folyást engedni…” A gránátrepesz csúf munkát végzett: jó tizenkét-tizenöt centiméter hosszan ferdén átszakította a koponyatető csontját, és az orvos a hatalmas sebbe betekintve láthatta, hogyan emelkedik és süllyed az áldozat agyveleje az érverés és légzés kettős ütemének engedelmeskedve. Az agyburokra néhány éles csontszilánk tapadt, a seb ellátása előtt ezeket kellett eltávolítani. A fájdalmas művelet során a sebesült elvesztette eszméletét, pedig kemény katonának ismerték. A sebesült mellett ott hevert véres bélésű, fehér strucctollas Kossuth-kalapja, csíkos selyembélésén ezzel a felirattal: Schoober, Pesten. Mellette egy fehér pöttyös, kék selyemkendő, amellyel a sebet a július 2-i csata estéjén hevenyészve bekötöttek.
Akárhogy is vesszük, ükapám életének ez volt A PILLANATA. A Semmelweiss Orvostudományi múzeumban látható egy szobor: Görgey koponyáját ábrázolja a nevezetes sebbel. Így – bizonyos fokig – ez a szobor állít emléket Kereszty Béla doktornak. Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített portré kopasz fejtetején jól látható a deformáció…

Részlet a most készülő családtörténetből

Képek:

Than Mór: Komáromi csata
Görgey fejsebe a Semmelweis Múzemban őrzött szobron