Az a csodálatos Marmorstein Berta

Közzétette:

Bedő J. István
Ez a Marmorstein Berta, akit Rák Kati tesz a színpadra, maga a csuda. Nem azért, mert csodálatos élete volt, ahogy a színlap írja, dehogy. Berta pont olyan, mint a többi kortársa a pesti Király utcából vagy a Személynökből, a Falk Miksából vagy a Pozsonyiról.
De akkor miért pont őt álmodta életre a monológ szerzője? Talán éppen ezért. Mert Berta olyan, mint a többiek. Ahogy Rák Kati elmeséli Berta életét a Spinoza cselédszobányi színpadán, az rendes, komoly bravúr. Mert még azt a néhány négyzetmétert sem járja be, csupán a fejgép fénykörében áll, alig mozdul. Az emlékeit már papírlapokra jegyezte, de nem nyúl hozzájuk. A kellék inkább csak díszlet. Kati előttünk lesz tizenhat éves lányka, majd újabb és újabb fiatal (és kevésbé fiatal) emberek menyasszonya, mígnem talál egy igazit. Aztán az elveszni látszik, de újra megleli. Dolgozó nő lesz belőle, aki ha kell, árucserére utazik vidékre, ha kell, a dekoltázsával kimosolyogja az italmérési vagy a kereskedési engedélyt.
Berta/Kati együtt billeg kortársaival a béke-háború-béke-háború hintáján föl meg le, valakit-valamit mindig elveszít, de egyet soha: az élni akarását. Pedig minden rezsim igyekezett kihasználni – de valahogy azt is kicselezte. Gondoljunk csak bele: ha valaki keményen dolgozott huszadik század legelejétől, akkor csak összeszedte magát valamennyire – és mire összeszedte magát, addigra éppen megjött valami erkölcstelen törvény (© Szabó Magda) vagy az esedékes rendszerváltás, aminek következménye mindig valamilyen kisemmizés. És még jó, ha nem megsemmisítés.
Czető Bernát László monodrámává kalapálta a 20. századdal egyidős Berta történetét, belegyúrva sokak emlékeit, Rák Kati pedig néhány alig-mozdulattal nagyon szerethető alakot varázsolt ebből a márványkemény (hiszen Marmorstein…), de lágyszívű asszonyból, aki mindenkit túlél, és immár csak emlékezik.
De hogy is van ez? Berta ugyanabba az iskolába járhatott, amelyikbe pár évvel előbb a nagymamám, a lánya meg az anyám bakfisként (akkor így nevezték a tiniket) talán még ismerték is egymást, hiszen Berta alig két évvel volt fiatalabb nála. És a mi családi történetünkben is voltak Székely nevűek, meg Schwartzok… És csillagos házak meg téglagyár, meg nyilasok, meg túlélés. Aztán a megbékélés.
Kozmás egy élet, ahogy a nagy Levin mondta. Ez egy ilyen század volt.
Spinoza Színház, Budapest, Dob utca 15.
Forrás: Olvass bele