Pedig azt mondtad, megvárod április 9-ét

Közzétette:

Kovalik Márta, egy nagyszerű rádiós búcsúztatása

Gellért András
Megkértek, hogy beszéljek róla, csak pár mondatot, de attól tartok elbőgném magam, ezért inkább az indulás előtt írok, bár hallom a hangját, amint azt mondja, “Andriska menjen oda, mondja el a szöveget, nem nagy ügy, nem csináljuk össze magunkat, ez amúgy is csak egy temetés.”
Hát igen, temetés és éppen az övé, ami nem szép tőle, mert még a kórházi ágyon ülve is megígérte, hogy április kilencedikéig biztosan kitart, aznap koccintunk egyet, a többi pedig már nem rajta fog múlni. Hát nem, nem várta meg kilencedikét, és ez szokatlan tőle, mert mindig azzak győzködött, “Andriska nem tesszük meg nekik azt a szívességet, hogy magunktól elmegyünk”, persze ezt ő másra értette, és ha nem mondja ezt, talán már rég elmentem volna onnan.
“Na Andriska, mondja meg mi lesz” ezt is sokszor hallottam a telefonban, “nem tudom mi lesz” válaszoltam, aztán röhögtünk egy nagyot.
Most nincs kedvem nevetgélni, de tudom nem tetszene neki ez a szomorkodás, ezért inkább felidézek egy történetet, egy olyan gesztust, amely jól jellemzi Kovalik Mártát, akit még a rádiós 168 óra létezése idején ismertem meg, igaz, a barátságunk kezdete későbbre tehető.
Márta többször hozta szóba, hogy nekem díjakat kellene kapnom a műsoraimért, mivel éppen ő mondta igen megtisztelőnek éreztem, ugyanakkor túlzónak is, és a legtöbb esetben azzal zártam le a témát, hogy biztosan nem kapok díjakat. Nem sokkal később, karácsony előtt pár nappal, csomagot kaptam tőle, benne egy kedves levéllel és egy emlékplakettel, amelyet korábban Márta kapott, és nekem adott. Amikor felhívtam, hogy megköszönjem, túlzónak gondoltam és nem is akartam elfogadni, akkor hajthatatlan volt, hallani nem akart arról, hogy visszaadjam.
Márta ilyen volt. Nemcsak velem, hanem nagyon sok kollégával, akik ma délután biztosan törölgetik majd a szemüket, a könnyeiket, gyűrögetik a zsebkendőiket, de Márta majd ránk szól, hogy “hagyják már abba ezt, és menjenek haza, mert megfognak fázni!”
Akkor is búcsúzunk drága Márta.