Kanyarodás a diktatúra felé

Közzétette:

Charles Gati

Új magyar ige született: “sorosozni”. Jelentése Soros Györgyöt, a magyar származású amerikai pénzügyi pénzembert és emberbarátot okolni az ország minden gondjáért. A vádak szerint lefizette az Európai Uniót azért, hogy a brüsszeli bürokraták rákényszerítsék a magyar társadalomra a globalista értékeket. Tervei szerint fekete bőrű, muzulmán vallású migránsok millióit viszik Európába – elsősorban Magyarországon át – megfosztva a kontinenset annak fehér, keresztény hagyományaitól. Ezenkívül ügynököket fizet – nem kormányzati szervezeteket – hogy megbuktassák Orbán Viktor miniszterelnök törvényes kormányát.
Mamut plakátok százain vigyorog Soros országszerte ezzel a felirattal: “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” Horgas orrának eltúlzott mérete megfelelő módon emlékeztet a ravasz zsidó jól ismert sztereotípiájára. Paul Lendvai rendkívül tájékozott és igen friss Orbán-életrajzában ezt összefüggésbe hozza azzal a könyörtelen kampánnyal, amit a magyar kormány folytat a Soros-alapítású Central European University (CEU) ellen, amely messze a legjobb egyetem Magyarországon – és valószínűleg az egész poszt-kommunista régióban. Ha Orbán nyer az április 8-i parlamenti választásokon, akkor a CEU arra kényszerül, hogy átköltözzön – illetve legalább átköltöztesse néhány tanszékét – Bécsbe.
Soros démonizálása hatékony. A frissebb közvéleménykutatások szerint, a szavazók egy része a “Soros Párt” ellen adja majd voksát. Az lényegtelen, hogy ilyen párt nincs. A lényeges viszont az, hogy a Nyugat értékei elleni kampány termékeny talajra lel. Orbán támogatói szerint, ha külföldi ellenségek nem áskálódnának Magyarország ellen, akkor minden sokkal jobb lenne az országban. Mi más képes megmagyarázni, hogy Magyarország az Európai Unió öt legszegényebb országa között van? Hogy van az, hogy majdnem 500 ezer magyar, a teljes lakosság 5 százaléka hagyta el Nyugat-Európa irányába az országot? A hivatalos válasz szerint Magyarország, mint annyiszor történelme során, összeesküvés áldozata lett, amit most Soros és az Európai Unió szervezett.
Legyen szó kis vagy nagy ügyekről, Orbán teljesen más volt, mint amilyenné lett. Először 1989-ben találkoztunk a Századvégnél – a Fidesz kiadójánál. (A Fidesz most az ország uralkodó pártja). Ő szerkesztette azt a két könyvemet, amelyet a Századvég 1990-ben és 1991-ben szándékozott kiadni. Sok időt töltöttünk együtt. Örvendezett, hogy irodájában volt egy nagy Xerox másológép, amit a Századvég Alapítvány kapott a Soros Alapítványtól. Most, három évtizeddel később Soros méltán érezheti úgy, hogy jótékonysága megkapta jól megérdemelt büntetését.
Lendvai alapos tanulmányában jól dokumentálja azt, hogy Orbán mikor és hogyan változtatta az évek során látószögét. Bemutatja, hogy a 80-as években radikálisan szovjetellenes, majd két évtizeden át Oroszország kemény bírálója volt. Aztán körülbelül tíz éve Vlagyimir Putyin előőrse az Európai Unióban. Már nem az a liberális, aki azt sürgeti, hogy Magyarország integrálódjon gyorsan az EU-ba és a transzatlanti intézményekbe, hanem egy szélső jobboldali nacionalista, aki az Európai Unió – Magyarország legfőbb pénzügyi támogatója – ellen hablatyol. Magyarország a magyaroké, mondogatja és odáig megy, hogy az ország roma (cigány) kisebbségét “belső migránsoknak” nevezte – mintha ők nem is lennének magyarok. Nem véletlen, hogy Stephen K. Bannon, politikai lelki társa Orbánt “hősnek” és az európai politikai aréna legjelentősebb fickójának nevezte.
Hogy egészen pontosak legyünk Lendvai szerint Orbán egy okos és tehetséges politikai kaméleon. Amikor az 1990-es évek közepén észrevette, hogy jobbközépen nincs igazi versengés, pártját ügyenesen oda irányította. Aztán, ahogy teltek az évek úgy haladt jobbra és jobbra, hogy szavazatokat szerezzen a szélső jobboldali Jobbik párttól. (Amely párt most, ironikus módon középre húz, és keresztezi Orbán Fideszének útját). Amikor 2015-ben falat emelt az ország déli határán, hogy kívül tartsa a muzulmán menekülteket, népszerűsége 43 százalékról48 százalékra nőtt.
Taktikus, szerencsejátékos és rögtönöző. A hatalommal szemben való fellépés fontos kulcsa a politikájának. Az 1980-as években a kommunisták ellen , az 1990-es esztendőkben a poszt-kommunista demokratikus ellen lázadt, most pedig a brüsszeli és washingtoni “globalisták” ellen agitál. Ahogy mondja, éjjel-nappal Magyarországért harcol. Egy a You Tube-on látható mélyinterjúban Orbán őszintén beszél az apjával való konfliktusról. “Szkizofrén tendenciáit” tinédzser koráig vezette vissza, amikor apja a derékszíjával verte és megtiltotta, hogy hétvégeken elmenjen hazulról, pedig már elmúlt 18 éves. Most Orbán, 54 évesen, sem képes elfogadni senki felsőbbségét.
Ezért – politikai és pszichológiai okokból egyaránt- arra vágyakozik, hogy megteremtse egy új alkotmány jogi alapját, amely a mai fél-autoritárius rendet teljesen autoritáriussá változtatja. Ha áprilisban újraválasztják, akkor tovább csökkentheti az igazságszolgáltatás függetlenségét, tovább módosíthatja a választási törvényt, hogy elfojthassa maradék ellenfeleinek esélyeit a választásokon és még jobban elfojtja a sajtószabadságot. Úgy fest, Orbán mintája a két háború közötti Magyarország özönvíz előtti rendszere, Horthy Miklós puha diktatúrája, amely meghatározta az ország valódi és képzelt külföldi ellenségeit és a magyarok büszkeségére apellált. Ez azonban, a második világháború végén, megaláztatást és pusztítást hozott. Ha a történelem megismétlődik, akkor Magyarország Közép-Európából a Balkánba való csúszása csak felgyorsulna.
Nehéz megmondani, hogy az elkövetkező években megfordulhatnak-e a jelenlegi tendenciák. Az ellenzék, amely szociáldemokratákból és liberálisokból áll, gyenge és megosztott. A Fideszt, a pártját továbbra is uralja, Orbán kollégái tisztelik politikai képességeit és népszerűségét – bár ők is félnek tőle. A külföldi kritikusok közül Washington kiáll a szabad választásokért és a szabad sajtóért, és fenntartja a demokratikus újjászületés reményét. De Orbán meglehetősen titokzatos és jól fizetett amerikai lobbistái keményen dolgoznak az ő nevében. Céljuk, hogy a Fehér Ház meghívja a magyar vezetőt hivatalos látogatásra. Lendvai józan könyve emlékeztet arra, hogy a lobbisták állításai Orbán demokratikus elkötelezettségéről és az Egyesült Államok iránti jó szándékáról – hamis hírek.
Az Európai Unió jelentheti a különbséget? Az elmúlt néhány évben EU tisztviselők napirendre tűzték Magyarországot (és Lengyelországot), figyelmeztették őket, hogy visszatarthatják az EU hatalmas, 3 és 5 milliárd dollár közötti támogatását, amit a kohéziós alap juttat a gazdaság számára, sőt a magyar szavazati jog felfüggesztését is megvizsgálták -, de nem tettek kemény lépéseket. Ennél már csak az rosszabb, hogy Brüsszel kezdi elhinni, hogy az idő Orbánnak dolgozik. Zászlaján a nacionalizmussal és a szuverenitással – Lengyelországban és Olaszországban, valamint Nagy-Britanniában és Trump-Amerikában lévő új híveinek a támogatásával – hatékony harcos a kontinens integrációjával és Észak-Amerikával való partnerséggel szemben. Ahogy Lendvai világossá teszi, komolyan kell venni őt.
A cikk a The Washington Postban megjelent írás fordítása.

Charles Gati, magyar származású amerikai politológus professzor a Johns Hopkins egyetemen., Az Elveszett illúziók című munkája az 1956-os forradalomról magyarul is megjelent.

Copyright 2018 The Washington Post
Magyar változat. Copyright Újnépszabadság