A Magyar Nemzet emlékezete

Közzétette:

Idézetek következnek. Ellenzékben Orbán Viktor másokra mondta. Hoppá! De jól illik saját kormányára.Kivételesen egyetlen forrásban kutattunk ezúttal. Feltehetően a miniszterelnök hitelesnek fogadja el. Az idézeteket a közlés idején a Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztő által jegyzett, a „Simicska-korszak” előtti Magyar Nemzetből vettük. Liszkay Gábor jelenleg a Magyar Idők c. lap felelős kiadója. (Lásd az impresszumot.). Kiadja pedig maga a Magyar Idők Kiadó Kft. Nem tűnik olybá, mintha valamiféle rosszindulatú, mi több, ellenséges elem volna. Kis szöveg-dokumentáció. Hitelét nem érinti, hogy ma ugyanezeket a szavakat olvashatná az időközben duplázó miniszterelnök fejére a mai ellenzék. (Hiába, az előrelátásnak, olybá tűnik, vannak korlátai.)
Magyar Nemzet, 2007. március 16. péntek. – Belföld. – 3. oldal. Fő- és alcímek: „A hatalom elkergethető”. Orbán Viktor szerint, ha sikeres lesz a népszavazás, akkora kormánynak mennie kell! Kétszázezren ünnepeltek incidens nélkül a Fidesz fővárosi nagygyűlésén. /A lap ismerteti Orbán Viktor beszédét; innen idézzük az alábbi, összefüggő részleteket:/ {Orbán Viktor} Kijelentette, hogy egy országot nem lehet büntetlenül tönkretenni, kisembereket kisemmizni, hazudni neki. Mint mondta, a régi arisztokrácia nemcsak kiváltságokat birtokolt, hanem felelősséget is, ezzel szemben az új arisztokrácia teljesítmény és munka nélkül szerzett vagyonával és kiváltságaival csak visszaél, felelősséget pedig semmiért nem vállal. Hangsúlyozta, a pártja által kezdeményezett népszavazás után a kormány vagy teljesíti az emberek akaratát, vagy elkergethető. {Az itt következő mondatokat egy sokkal későbbi lapszám, a napi tudósításnál, a dolog természeténél fogva, pontosabban közli, alább onnan, az október 16.i lapszámból- fogjuk idézni.} Előzőleg többen is beszédet tartottak a Fidesz pódiumán a Kossuth Lajos utcában összegyűlt százezrek előtt. – Nincsenek örökké tartó hazugságok, börtönbe lehet zárni embereket és az ország egyik főterét is, de csak idő kérdése, hogy kiszabaduljanak – kezdte beszédét Deutsch-Für Tamás, fideszes képviselő. A legnagyobb ellenzéki párt alapítóinak egyike kifejtette: a szabad Magyarországon nem adhatnak el majd egyetlen kapavágásnyi földet, iskolát és kórházat, és nem lophatnak.{…} Vytautas Landsbergis egykori litván államfő beszédében a Szovjetunióra és Oroszországra utalva azt hangsúlyozta, hiába múlt azidő, a keleti birodalom többször is megszállta Magyarországot. Putyin elnök legutóbbi látogatása kapcsán kifejtette, az orosz elnök arról értekezett Gyurcsány Ferenccel, hogy Magyarország a térség alárendeltté tételében segédkezhet, és Kelet-Közép-Európa energia-elosztó helye lehet.
Magyar Nemzet 2008. március 10. hétfő. 2. oldal. Belföld. Rovatvezető Huth Gergely. {Oldal-összeállítás} Kampánykrónika két nézetből. {Innen ollóztuk a következőket:}
2007. február 21., Info Rádió: „A Fidesz egyetlen dologban tud segíteni, hogy azt mondjuk az embereknek, ne az utcán kergessék el a kormányt, hanem alkotmányos keretek között érjük el a változást. Ezt szolgálja a népszavazás. De hát, ha a kormány egy elvesztett népszavazás után sem távozik, onnantól kezdve minden felelősség, de szó szerint, betű szerint, minden felelősség a kormánytöbbségé.”
2007. szeptember 29., Magyar Nemzet: „A maffiapolitizálás sötét korszakát éli Magyarország, amikor egy milliárdos klikk van hatalmon, a fenyegető szociális válság viszont évtizedekre visszavethet bennünket. A válság megoldása a népszavazás idején következik be, amikor sok millió ember egyszerre jön rá, hogy nincs egyedül.”
2007. október 16., Magyar Nemzet: 2007. március 15., ünnepi beszéd az Erzsébet híd pesti hídfőjénél: „A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék. Onnantól nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan.”
2008. február 27., országjáró kampánykörút – Kecskemét: „Sokan mondják, Magyarország egy olyan ország, ahol nincs következményük a hazugságoknak. Dehogy nincs! A hazugság rakódik, rakódik, aztán egyszer csak leszakad a födém, majd komoly politikai következménye lesz mindennek.” *Ja, persze! Hogy is nem jutott eszembe. „Si duo faciunt…” Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz. Magánvéleményem: bizony, hogy nem! Tessék csak egy pillantást vetni a két legutóbbi kormányzási ciklusra.

Serény Péter