Orbán Viktor perverz demokráciája

Közzétette:

A New York Times szerkesztőségi cikke

Vasárnap, Orbán Viktor Fidesz pártja valószínűleg újabb győzelmet arat a magyarországi parlamenti választásokon és ezzel Mr. Orbánnak – az „illiberális demokrácia bajnokának – (amely titulust büszkén viseli), megadja a negyedik terminust arra, hogy folytassa támadását a demokratikus intézmények, a bevándorlók, az Európai Unió és minden ellen, ami társadalmi változásokat kíván. A kampány meglehetően kemény volt, de a Fidesz rendelkezésére állt a maga alkotta választási rendszer és ellenőrzése a média legnagyobb része fölött.
A győzelem minden bizonnyal szívmelengető lesz azon otthoni populisták számára, akik bár nyílt ellenszenvvel viseltetnek a nemzetközi szervezetek iránt, büszkék, hogy a nemzetközi reakció élcsapatába tartoznak. Sokat mondó az, hogy Stephen Bannon, miután kirúgták a Fehér Házból és meglátogatta Európában lelki társait, Mr. Orbánt a „hősének” nevezte és kijelentette: „ő a legjelentősebb fickó a színen”.
Patrick Kingsley a Times-ban megírta, hogyan lett Mr. Orbán mindenható, és hátborzongató képet fest nemcsak arról, hogy milyen széles sávban támadta meg a demokrácia hardverét – az alkotmányt, a jogrendszert, a választási rendszert –, hanem annak szoftverét is: a kultúrát, a civil társadalmat, az oktatási rendszert, a vallási szervezeteket. A Fidesz (amely 1988-ban alakult a Fiatal demokraták Szövetségeként) aktívan terjeszti az iskolákban az etnocentrizmust és azt, hogy a magyarság áldozat, becsmérli a színházakban, az egyetemeken az ellenvéleményt, különösen azokat a demokráciáért küzdő szervezeteket, amelyeket Georges Soros, egy magyar születésű amerikai milliárdos alapított, aki egész Európában a szélsőjobb pofozóbabája.
Mr. Orbán támogatói azt mondják, hogy az emberek nem a populizmusa miatt, hanem gazdaság politikája miatt támogatják. Mélyponton a államadósság, a költségvetési hiány, az ország hitelminősítése jó, 2010 óta a növekedés üteme közel megnégyszereződött. Ezek a számok nem mutatják azt, hogy ennek a javulásnak jelentős része az Európai Uniónak köszönhető, amelyet Mr. Orbán lépten-nyomon pocskondiáz. Ugyanakkor – a Világbank WGI (Worldwide Governance Indicator) szerint – Orbán idején jelentősen megnőtt a korrupció.
Mr. Orbán Magyarországa annak az „authoritarianization” („autoriterizáció)” sablonnak a nemzeti alkalmazása, amelyet a szakértők egy része Jaroslaw Kaczynski Lengyelországára, Rece Tayyip Erdogan Törökországára, Vlagyimir Putyin Oroszországára alkalmaz, s más demokráciára, ahol előretört a populizmus. Az Egyesült Államok nem illik ebbe a képbe, de Trump elnök azzal jutott hatalomra, hogy egy súlyosan megosztott nemzet elégedetlenségére játszott. A populisták, függetlenül attól, hogy milyen csekély arányban is győznek, azt hirdetik, hogy megválasztásuk a nép akarata, és keserűen ironikus módon felhatalmazásnak mondják arra, hogy rátiporjanak arra a demokráciára, amely lehetővé tette a megválasztásukat. Felhatalmazottnak érzik magukat arra, hogy szájkosarat tegyenek a sajtóra, szétzúzzák az ellenzéket, manipulálják a bíróságokat és becsméreljenek mindenkit, aki nem ért egyet velük.
Ez a folyamat megköveteli, hogy követőit folyamatosan ellássák azzal, amit hallani akarnak. Orbán mindenütt ott van választások előtt: plakátokon, a tévében, a rádióban. Mr. Erdogan agresszív beszédek áradatát zúdítja a népére, az orosz állami média Putyint magasztalja és az Egyesült Államokat szapulja szüntelen.
Nincs abban semmi különös, hogy az illiberális demokrácia termékeny talajra lelt Közép-Európa politikai átmenetben élő társadalmaiban. De az, hogy egy populista – vagy egy populista ügy, mint a brexit Nagy-Britanniában – győzni tudjon gazdag és látszólag stabil országokban, azt mutatja, hogy mélyen megosztott társadalmak kivannak szolgáltatva a szélsőséges pártpolitikának és a populista nagyzolásnak. A liberális demokráciák számára nagy a kihívás, hogy úgy szálljanak szembe a populizmussal, hogy közben nem élnek annak módszereivel.
Végül a törvényesség, amelyet az autokrata a választással kapott, és lehetővé tette hatalomra kerülését potenciálisan (hiszen ők is emberek) a bukásához vezet. Az autokrácia korrupciót és sógorságot-komaságot szül, és a vezetők, akik abban a mocsárban dagonyáznak , amelyről egykor azt ígérték, hogy kiszárítják, örök időkig nem bolondíthatják a híveiket. Minden látható népszerűségük ellenére Putyin mindent elkövetett, hogy korlátozzon minden hatékony ellenzékit újraválasztása előtt, Mr. Erdogan beszédei egyre több embert untatnak, és bármennyire is erősnek látszik Mr. Orbán, olyan energiával kampányolt, hogy az már az elbizonytalanodásról árulkodik.

Magyar fordítás ©ujnepszabadsag.blog