A vidék és a kormánypárt

Közzétette:

Kormánypropaganda? Krumpliosztogatás? Korlátoltság?
Ennél kilátástalanabb a helyzet: a vidéki szavazók egyszerűen fel tudták mérni, mi történt velük, ha nem kormánypárti képviselőt küldenének a parlamentbe. Nem vagyunk egyformák, és ez normális esetben abban is megmutatkozik, hogy eltérő állásponton vagyunk közéleti kérdésekben is. Ezért az, hogy a vidéki egyéni körzetekben – ott, ahol a helyi beágyazottság és a helyi problémák megértése elvileg nagyobb súllyal kellene, hogy latba essen, mint a párthovatartozás – a vasárnapi parlamenti választásokon nem kormánypárti jelölt még véletlenül sem tudott mandátumhoz jutni, magyarázatra szorul. A tényezők közül emlegetik ugyan a jelenleg nem a differenciált elemzéseiről ismert állami média túlsúlyát, illetve azt, hogy a vidéki lapok egyetlen kézbe kerültek és immár egy kaptafára készülnek, és azt, hogy vannak, akik szavazatát bizony meg lehet vásárolni Erzsébet-utalványokkal, az élelmiszer- és tüzifa-osztogatásokkal.
De ez az igazságnak csak a kevésbé ijesztő része. Elvégre vidéken is van internet, és a szavazófülke magányában senki nem látja, arra ikszelsz-e, akinek a kezéből eszel, bár igaz, hogy egy ellenzéki képviselőjelölt aligha talál helyben olyan támogatót, aki kativistaként kampányolna mellette, hiszen annak attól kellt artnia, hogy elveszíti állását (ha alkalmazott) vagy senki nem meri majd őt megbízni (ha helyi vállalkozó) – és igen, e tekintetben is a mobilitás hiánya sújtja az országot: nehéz költözni és máshol új egzisztenciát teremteni. A vidéki szavazók azonban nem feltétlenül butaságból szavaznak a kormánypártra, hanem azért, mert fel tudják mérni, mi történne velük, ha a körzetük nem kormánypárti képviselőt küldene a parlamentbe: a gyerekek áznának-fáznának az iskolában (már ha a Klik nem zárja be), az egészségügyi intézményekből nemcsak a vécépapír hiányozna, hanem a közműtartozások miatt a vízcsapot is elzárnák, a közmunkások meg közmunka hiányában simán éhen döglenének, ha nem lopnának a szomszédaiktól. Amikor 1988-ban (!) bevezették a személyi jövedelemadót, ennek az adónak a 100%-áról az az önkormányzat (ill. akkor még tanács) szabadon rendelkezett. 1991-ben az önkormányzatok lakosaik adójának csak az 50%-át kapták meg, és ez az visszaosztási arány tovább csökkent. 2000-től általában 10% körüli volt, 2013 óta pedig 0%: azóta az önkormányzatok nem lakosaik adójából gazdálkodnak, hanem abból, amit a kormány kegyéből különféle jogcímeken meg tudnak szerezni. A normatív jellegű támogatások közismerten nem fedezik a hozzájuk tartozó feladat költségeit, olyasmiről, mint pl. ehhez szükséges épületek karbantartásáról, sőt, felújításáról nem is beszélve. A helyi állami szolgáltatásokhoz szükséges pénzhez csak ál”pályázati” úton, a kormány jóvoltából lehet manapság hozzájutni, ezért a helyi túlélés előfeltétele kormánypárti képviselőre szavazni (elvégre az ellenzéki győzelemnek nem volt igazán nagy esélye, és ha mégis, egy ellenzéki kormány túl sokszínű lett volna ahhoz, hogy egy ilyen urambátyám-rendszert működtetni tudjon). Dicsérni azzal dicsérik a “jó” politikust, hogy “sokat tett a választókerületért”, és ez konkrétan azt takarja, hogy “állami pénzt/beruházást” szerzett meg a választókerületének. Erre egy Fidesz-többségi kormány idején esélye nincs egy ellenzéki képviselőnek. 
Van alapja ennek a félelemnek: amikor 1998 őszén Budapest ellenzéki városvezetést szavazott meg magának, a kormány (a miniszterelnököt akkor is Orbánnak hívták) a nagyberuházásokat (így pl. a 100%-ban EU-s előcsatlakozási forrásokból, azaz nulla magyar hozzájárulással finanszírozandó 4-es metrót) leállította – igaz, a nemzeti színházat mégiscsak ciki lett volna nem felépíteni, úgyhogy az akkori kormány “megelégedett” azzal, hogy áthelyezze a Deák térről a Lágymányosi hídhoz (így lett a mélygarázs már kiásott helyéből a “Gödör” nevű kulturális intézmény, ami persze nem maradhatott meg 2010 után: kirakták a sikeres műintézmény üzemeltetőit, és “Aquáriumot” csináltak belőle), és ne a nyílt pályázaton nyertes építészek tervei szerint éüljön fel. A választási eredmények alapján Budapest számíthat arra, hogy kormányzati forrásokból itt legfeljebb a kormány nagyobb dicsőségét hirdető presztízsberuházás lesz, de város jobb működtetését szolgáló kevésbé látványos fejlesztéseket elfelejthetjük.
A nagyobb városok “megengedhetik maguknak” az ellenzékiséget, részben, mert anyagilag is függetlenebbek (nagyobb esélyük van helyi adókból saját bevételhez jutni), részben, mert a nagyvárosokban kevésbé érvényesülnek az egyének megélhetését szorongató feudális urambátyám-kötődések, részben pedig azért, mert a kormánypártok ezeknek a nagyobb városoknak a teljes kivéreztetésével azért az ott is nagy számban előforduló saját szavazóival is kiszúrna. Az anyagilag kevésbé független kisebb városoknak, községeknek a méret nem nyújt ilyen védelmet.

Forrás: glossza.blog.hu