Konc-ország katonái

Közzétette:

Kár siratni az ellenzék kudarcát, de nincs mit irigyelni a kormánypárt diadalán sem. Valójában nem történt más, mint hogy már megint létrejött egy népképviseleti országgyűlés. A nép ugyanis – tehát mi mindannyian – azt akarjuk, hogy Orbán Viktor uralkodjon felettünk. Ezt a behódolást mindenki a maga lehetőségei szerint és ízléséhez mérten hajtotta végre.  Vannak, akik 30 éve azt hajtogatják, hogy az a lobogó ingű, lázas tekintetű fiú, aki a Hősök terén kikergette az oroszokat, már akkor belopta magát a szívükbe és azóta is áhítattal hallgatják minden szavát. Mások azt harsogják, hogy ők kérlelhetetlen ellenfelei e korrupt, bűnöző bandának és az első adandó alkalommal el fogják zavarni. Megint mások úgy gondolják, hogy Orbán ugyan nem az igazi, de hát a szocialisták sem túl vonzóak, a DK-ról már nem is szólva. Ők úgy vélekednek, az a legjobb, ha van egy gondos apuka, aki elvégzi a munka dandárját, ők még vígan hajbakaphatnak a homokozóban.
Úgyhogy emeljük fel bátran a fejünket: egy nagyszerű történelmi sorozat újabb állomásához érkeztünk. Már megint győztünk. Ahogy győztünk 1919-ben is, és 133 napig ülhettük a diadalt. Győztünk 1920-ban is, amikor Horthy fehér lovának patkódobogására egy ütemre doboghatott a szívünk. Győztünk ’44 ben is. amikor Budapest népe horogkeresztes zászlókkal és virágokkal köszöntötte a bevonuló német csapatokat. Mi győztünk ’45-ben is, amikor a Vörös Hadsereg helyettünk kergette ki a németeket Magyarországról. Mi voltunk azok, akik ünnepelték Rákosi Mátyást, mi voltunk azok, akik ujjongtunk ’57 május elsején, mi vittük sikerre az ellenzéki kerekasztalt, mi temettük újra Nagy Imrét, mi váltottuk le a rendszert. mi privatizálták szét az országot és most mi választottuk meg Orbán Viktort – nem először, de nem is utoljára.
Ennél azért persze kicsit bonyolultabb a történet. A 20. század fordulópontjai mindig valamilyen kényszerhelyzet miatt alakultak ki: vagy világháború volt. vagy annak utóhatása, vagy ’56 os felkelés, vagy összeomlott a Szovjetunió. Mindig volt valamilyen külső körülmény, vagy legalább lehetett hivatkozni arra, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik. A lényeg az, hogy nem rajtunk múlt. Lássuk be: győzelmeinket többnyire mások vívták ki, ha elbuktunk, akkor pedig mások voltak a hibásak.
A vasárnapi választás ezt a menekülési útvonalat lezárta: győzelmünket ezúttal kizárólag saját magunknak köszönhetjük. És micsoda csodálatos kép tárulhat fel most előttünk: miként egykor Szent István Felcsút határában felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának, most mi  – diadalmas magyar választók mindannyian, vállvetve –  felajánlottak Magyarországot Orbán Viktornak.
Talán annyi apró szépséghibával, hogy azért volt itt egy pár ember – na nem azt mondom, hogy sok, de néhány igen – aki nagyon keményen dolgozott azért, hogy ez a felajánlás ne legyen ilyen sima ügy. Őnekik, igen őnekik lehet okuk a szomorkodásra, az önvádra – de mi, tökös magyar választók büszkék lehetünk arra, amit tegnap tettünk. Koncot csináltunk hazánkból, bedobtak a szavazóurnába és most addig marakodhatunk rajta, míg cafatokra nem szakad. De bánkódásra semmi okunk, hiszen ennek a konc-országnak mi magunk vagyunk a katonái.

Waddy

http://paradigmauj.blog.hu