Hiányállam Európa (majdnem) közepén

Közzétette:

Ferber Katalin
Néhány napja Rónai Egon a Húzós című műsorában Forgács Józseffel, egy 1969 óta Ausztráliában élő szociálpszichológussal beszélgetett. Felesleges összefoglalni, mennyi mindent mondott Forgács a hazai viszonyokról, a politikai életről, a társadalom jelenlegi állapotáról, mert akinek kedve és ideje van úgyis megnézi ezt a manapság már igen ritka magas színvonalú beszélgetést.
Hallgattam és néztem derűs arcát, nyugodt és kiegyensúlyozott válaszait, metszően okos meglátásait.
Látszólag nem mondott semmi olyat, amit mi ne tudnánk, ne tudtunk volna eddig. Valójában azonban csak újat mondott. Ő ugyanis, bár rendszeresen hazajár, kellő távolságból látja a hazai állapotokat, azok változásait, vagy éppen zárványosodását.
A beszélgetést hallgatva először az jutott eszembe,hogy otthon élőként képes lett volna-e ezeket látni és elemezni ugyanazzal a higgadtsággal és együttérzésel, ahogyan ezt a TV stúdiójában tette. Aztán elszégyelltem magamat a kérdésem miatt, mert én sem Magyarországon élek egy negyedszázada.
S mint ő, én is bolyongok a világban, hogy megtarthassam az emigrációban felépített pozitív identitásomat, vagyis a hovatartozásomat. Mert a tudós erről beszélt nagyrészt.
A magyar társadalom óriási részének elsősorban negatív identitása van, azaz magyarként csak úgy tudja definiálni magát, hogy más nemzeti identitásokat nem tart a sajátjával egyenrangúnak. “Sérelmi” identitás ez, hiszen más nemzetek vettek el tőlünk területet, dicsőséget, csak a nyelvünket hagyták itt nekünk, ami persze láthatatlan határzárként szigetel el bennünket a környező társadalmaktól.
Forgács eszembe juttatta, mi minden hiányzik 1989 óta a magyar társadalomban. (Arra most nincs lehetőség, hogy magasztaljam a pozitív lehetőségeket, mert egyrészt látom mire is mentünk ezzel, másrészt talán nem is voltak azok a lehetőségek egyértelműen pozitívak.)
1989-ben hiányzott a társadalmi és nemzeti konszenzus a hogyan induljunk el, s merre tartsunk (gazdasági és társadalmi) kérdéseiben. Nem túlzás talán azt állítanom, hogy a rettenetes elbizakodottság (hiszen mi voltunk a régió muskátlis barakkja) a voluntarista és sok tekintetben dogmatikus felfogás a “piacról”, a “ szabadversenyről”, a politikai “demokráciáról” emlékezetem szerint 1988 és 1992 között egészen szélsőséges és a társadalom elsöprő többsége számára ismeretlen akciókat, változásokat jelentett.
Hanem, eltekintve Antall József és szűk tanácsadói körének “konzervatív és nemzeti” érzületétől, a nép épp úgy zavaró tényezővé vált (értsd zajongó akadállyá) mint a nemzet definiálása. Ekkor indult el a nemzet negativ meghatározása, vagyis hogy mi mindent vesztett el a magyar nemzet, s lám mégis fennmaradt. Ekkor kezdődött a hiányok miatt Trianon óta fetrengően szenvedő nemzet kirekesztő meghatározása is: ki a nem (eléggé) magyar.
Ma 2018-ban már nem lehet „pozitívan” magyarnak lenni. Csak úgy, hogy el kell határolódni. Az EU-tól, a veszélyes kozmopolitáktól, a zsidóktól, a cigányoktól, s e nemzetfelfogás ennek fantasztikus propagandával történő sulykolása elérte a célját. A nemzet identitástudata nem más, mint elültetett komplexusok halmaza. Egyszerre sírva vigadó, kolbászízű busongás a „bennünket mindig mindenki elnyomott és kifosztott” tünetegyüttessel, s a propagandával ciklikusan felélesztett, felhorgadó „mi különlegesek, mások, jobbak vagyunk minden más európai nemzetnél” hörgő indulatával.
Igen, mi magyarok különleges faj vagyunk.Nekünk az ázsiai etnikum (az melyik?) a közvetlen rokonunk, nekünk semmi közünk Európához. Épp ez az előnyünk, így tudjuk megmutatni Brüsszelnek, Bukarestnek és Bécsnek, hogy bennünket nem lehet a hagyományos módon legyőzni. No de meggyőzni sem.
Szeretnék most egy listát készíteni arról, mi minden hiányzik, no nem a magyar népnek, hanem a magyar társadalomnak.
Hiányzik a szakképzett államigazgatás. Hiányzik annak belátása, hogy rengeteg eszköz és intézmény segíthetné a társadalom egyre nagyobb csoportjait abban, hogy megtanulják, a piacgazdaságnak semmi köze a lopáshoz és a sikkasztáshoz. Hiányzik a nem etnikai alapú szolidaritás, ami elengedhetetlen egy modern társadalmi tudat kialakításához.
Hiányzik a magántulajdon jogi védelme, a magántulajdon csak az állam számára szentséges, ami nem jelent kevesebbet, mint azt hogy akkor veszi el furmányos olykor ex-post közzétett rendeletekkel, amikor akarja.
Hiányzik a független bíróság, ügyészség, hiányzik a független Alkotmánybíróság. Hiányzik ebből következően a jogbiztonság. Hiányzik a civil autonóm állampolgárok többsége, ma már alkalmazkodni bármihez, bármikor bármilyen feltételekkel és eszközökkel a megmaradás, a túlélés elemi feltétele lett.
Hiányzik a teljesítményhez kötött érvényesülés. Ebben nyolc éve példamutatóan cselekednek a kormány tagjai.
Hiányzik, az előbbi hiányból következően a nemzetközi versenyképesség ma már a gazdaság minden ágazatában.
Van azonban a hatalom megtartásának, mindenféle, korlátozás és ellenőrzés nélküli eszköztára.
Ja, míg el nem felejtem, a gátlástalanságnak eddig soha nem látott formái és technikái Magyarországon nem hiánycikkek.
A felsorolt hiányok azonban megteremtették a hazai társadalom teljes kiszolgáltatottságát, példátlan napi megalázását, Európa majdnem közepén.
Hiányállam lettünk.