A zavarodottság kora

Közzétette:

Gaál Péter

Cs. A. barátom elküldött egy cikket a kereszténység/judaizmus kontra iszlámról. Nem mintha bármelyikhez is értene, már természetesen vallástörténeti/vallásfilozófiai szinten. (Hinni és nem hinni bárki tud bárhogy, bármiben, lásd az elmúlt választásokat.) “Szenzációs cikk és választ ad arra, miért kell minden bornírtsága ellenére a Fidesz mellett kitartani.” Kell, kedves Olvasó? Nekem például nem kell. Egyetlen percig sem kellett. A “kell” és a “ha” mindig kéz a kézben járnak. Számomra ilyenkor úgy tűnik, mintha egy depresszióst látnék, aki nem tud felkelni az ágyból, és minél többet fekszik benne, annál kevésbé tud. Vagy mintha egy olyan embert látnék, aki fut a pénze után, és minél jobban fut, annál több pénzt veszít. VAN, AMIKOR AZ A NYERESÉG, HOGY NEM VESZTÜNK TÖBBET. Ezt kellene igen sokaknak felismerni.
Kérem szépen. Nem írom többször le, hogy ez – vallásfilozófiai/összehasonlító vallásfilozófiai-dogmatikai szinten – az én szakmám. Nem, kedveseim. Nem ért hozzá mindenki. Hogy Önökben – legbelül – mi van, az csak az Önök kompetenciája. Hogy Önök HOGYAN hisznek vagy nem hisznek, természetesen szintén. A legintimebb magánügyük. Intimebb még a nemi életüknél is. Senki bele nem szólhat. Senki nem vindikálhat jogot, hogy beleszóljon, de még arra sem, hogy Önök válaszoljanak neki, ha megkérdezi. Se keresztény, se nem keresztény. Bár itt és ott ezt mintha elfelejtenék, tisztelet a kivételnek, például a sokat szidott zsidóknak. A rabbinikus judaizmus nem térítő vallás.
De hogy a Bibliában, Koránban, egyéb szent könyvekben mi áll, miért áll az, ami, mi az alapja, mi vezetett odáig, mi volt az apropó, mi a hivatalos tanítás, melyik irányzatnak mi, és így tovább, nem fakultatív értelmezés kérdése. Az se, hogy miért rossz az egész. Hogy mi hiányzik belőle. Még mielőtt megkérdeznék: a folyamatos utánkövetés és jelenre való értelmezés. Lásd Az elnök emberei – Bartlet elnök és a Biblia. Próbálkozások vannak csak. Hiába mondja az eleai Zénón, hogy Akhilleusz soha nem érheti utol a teknősbékát. Azt is hiába mondta, hogy sehova nem vagyunk képesek odaérni, mert ahhoz először a távolság felét kell leküzdeni, amahhoz annak is a felét, és így tovább, márpedig végtelen táv véges idő alatt nem tehető meg. A fáma szerint ekkor az őt hallgató Diogenész elmosolyodott, és odament Zénónhoz (csak a fáma szerint, mert előbbi születésekor utóbbi már tizenhárom éve meghalt).
Magától értetődően fentiek nem csak a kereszténységre vonatkoznak, bár mintha az elején ezt már írtam volna. Az iszlámra is. Az iszlámmal (“engedelmeskedni Isten akaratának”- nem Allah akaratának, Magyarországon vagyunk, és az “Allah” “Isten”-t jelent). Még a lányom tankönyvében is valami bődületes hülyeség áll fordításként -, muszlim az, “aki engedelmeskedik”, tehát MINDEN EMBER, (e logikából következően az is, aki nem muszlim, de igyekszik felismerni az isteni törvényeket, és aszerint élni). Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék elmondani. Az első, amit mindig el szoktunk, hogy az iszlámot a hidzsrától, azaz Mohamed Mekkából Medinába (Medinát an-nábi, a Próféta városa, korábban Jathrib) történt menekülése napjától, Krisztus után 622. július 16-tól, a muszlim naptár első éve Muharram hónap első napjától számítják (a hidzsra valójában pár hónappal előbb volt, de a második kalifa, Omár így rendelkezett). E szerint az iszlám most élné ugyanazt, amit a kereszténység Krisztus után 1400 körül. A középkor alkonyát, ami mégis középkor. Még száz évekkel később is égettek eretnekeket és boszorkányokat, hogy csak egy – ráadásul protestáns – urat említsek, többek között a “genfi pápa”, Jean Calvin, magyarosan Kálvin János is.
A második, hogy noha mindez igaz, de KORJELENSÉGEK VANNAK. Van valami, ami tájanként-hagyományonként ugyan különbözhet, de a felfogása MINDIG az adott korhoz alkalmazkodik. Áthatja a kor. A mindenkori kor szelleme mindent áthat. Az őserdei indiánokat és a busmanokat – szanokat – is. Képzeljék, az iszlám sokkal toleránsabb volt ezer éve, mint most. De még négyszáz éve is. Nem az Oszmán Birodalom irtotta ki válogatás nélkül Budán a nem muszlimokat, hanem Lotharingiai Károly keresztény hadserege a muszlimokat, zsidókat, néhány keresztény is beleesett, aber sag’ schon. Nem mond ez ellent az előbbi kijelentésednek? kételkednek Önök. Nem most kellene toleránsabbnak lennie? De. Kellene, de nem az. Ha a “fejlődés” – az egyik kedvenc népámító kifejezésünk – igaz volna, akkor most kellene toleránsabbnak lennie. Csakhogy nem fejlődés van, hanem VÁLTOZÁS. Messze nem ugyanaz a kettő. Hangsúly-áttevődés van és tartalmak kiüresedése. Más tartalmakkal való megtöltődés. Látják, ez tényleg fakultatív: az előjelek. Hogy mi a pozitív és mi a negatív. Mi az “előre” és mi a “hátra”. Hogy a “haladás” MERRE tart. Haladásnak persze minden helyváltoztatás haladás. A “haladás” csak a mai ember fülének valami POZITÍV. Csak neki, még egyelőre, ameddig valami más nem lesz a pozitív. Gondoljanak az “irredenta”, “soviniszta” szavak előjel-változásaira.
Zavarodottság van. A mai korra a zavarodottság a legjellemzőbb. Tudják Önök, hogy miből ered a fegyveres testületek tagjainak a tisztelgése? A lovagi tornákon, amikor a győztes jelentkezett a királynál, jobb kezével felcsapta a sisakrostélyát, hogy láthatóvá legyen az arca. Rendeznek ma lovagi tornákat, hacsak hagyományőrzésből nem? És fogadni mernék, hogy OTT senki nem tiszteleg. Hiszen az már olyan modern dolog. Talán sisakrostély sincs. Nos, ugyanez a helyzet mindennel, ami régi. Más tartalom rendelődött hozzájuk. Kicsit más, mint ez esetben, vagy nagyon más. A keresztény ma úgy keresztény, ahogy egy mai üzletember üzletember. Egy muszlim úgy muszlim. Az iszlám nem kegyetlenebb, mint a kereszténység. De a keresztények nem művelnek olyanokat, mint mondjuk az Iszlám Állam! Ó, ó, ó. Ilyenkor mindig bevillan előttem egy régi fénykép katolikus usztasákról, amint mosolyogva, FEJSZÉVEL iparkodnak lefejezni egy elfogott partizánt. Vagy emlékezzenek a kilencvenes évekbeli jugoszláv háborúra. Az ortodox boszniai szerbekre. Általában az ortodox szerbekre. A mai oroszbarát ortodox donyecki lázadókra. Az ortodox oroszokra Szíriában. Az ortodox oroszokra Oroszországban.
A tartalom változik. Ami nagyjából megmaradt, az a forma. A hivatkozás. A Biblia, a Korán. A szertartások. A kifejezések. Azok a bizonyos terhelt kifejezések. Mi a teher? Mindaz, amit MA hozzájuk gondolnak. A Biblia minden mondatához vagy a Korán minden mondatához. Nem csak a Fidesz választási rendszerében nincs arányosság, kedves Olvasók.
Bármiből ki lehet mazsolázni bármit, szájíz szerint. A Bibliából, a Talmudból, a Koránból. Kérdés, ki mit akar igazolni. Nem az említetteken van a hangsúly, hanem RAJTA. Azok az utak, amin – en bloc – a mai ember jár, nem az égbe vezetnek.
Más lett a nyelv, akkor is, ha a szavak még hellyel-közzel azonosak. Idézhetnék a Himnusztól (jó kedv és bőség) a Szózatig (nagyszerű halál) oly sok mindent. Hiába éneklik-szavalják szív fölé tett kézzel, fogalmuk nincs róla, hogy mit szavalnak. Valamit, amit ők annak gondolnak.
És így vagyunk mindennel, ami régi.
“Na de te azt írtad, hogy éppen a jelenre való értelmezés hiányzik!” Valóban azt írtam. Most is ezt írom. Csakhogy én nem hivatkozásként akarom felhasználni a szent iratok-tanítások szerzőit saját sötét ügyeim intézéséhez, mert úgy már nem ők lesznek, akiről beszélek, hanem én, hanem ABBAN A SZELLEMBEN, amiben AKKOR írták őket, amikor írták, a mai korra applikálni. Hozzáadni EHHEZ a korhoz, ami hiányzik belőle. Vagy ha a korra nem megy, az emberhez. Legalábbis érzékeltetni vele. Ne kössenek belém: azt, amit én érzékeltetendőnek érzek. Aztán vagy él vele, vagy nem. A sorozatbéli Bartlet elnök a feléig már eljutott, amikor a Bibliára hivatkozó (bölcsész)doktornőt szembesítette a Tóra anakronisztikus előírásaival.
Hamvas is ezt próbálta. Szeretik is, leginkább a bor filozófiáját.
Vegyék nyugodtan iróniának az utóbbi mondatot.