Ér ez egymilliót?

Közzétette:

Bedő J. István
Dobj be két ellenérdekű felet egy zárt térbe, és tuti, hogy az összekoccanásaik nevetést váltanak ki. Gyöngébb verzióban: kabaréjelenet lesz belőle, amit villámgyorsan el is felejtünk. Stephen Sachs nagy rutinnal oldotta meg a kérdést: a Valódi hamisítvány két figurája úgy indít, hogy abból poént poénra halmozó röhögést prognosztizálunk. De aztán mégsem. A sztori röviden: egy átmenetileg (harminc éve) lakókocsiban élő ex-pincérnő fő munkaidejében – ti. amikor nem lomizik – beszerez egy nézhetetlen festményt valami ócskásnál (ahol egyébként ő mint eladó szokott feltűnni). Valahogy megorrontja, hogy a festékpaca-gyűjtemény talán érték is lehet. Tehát hitelesíttetni kell. Ezért hív meg a lakókocsiparkba egy nagyhírű szakértőt. Ha az hitelesnek minősíti, a ronda vászon milliókat érhet, és megvan a kiugrás. Persze lehet az ellenkezője is. Kétszereplős a darab, tehát nagyon feszesnek kell lennie, hogy kilencven perc alatt a néző ne az óráját nézegesse. Hernádi Judit adja a leharcolt, de eltiporhatatlan kedélyű és energiájú Maud Gutmant. Piás, elhagyta a pasija, lomizásból él, az ízlése pocsék, a dumája alja. Ha a berendezés plakátjait kicserélnénk, akár ká-európai figura is lehetne (festmény nélkül vagy másmilyen festménnyel). Mocskos szájú, ordas egy nőszemély, de ez nem taszító, inkább lehengerlő, főleg az őszintesége. Nem finomkodik, piszkosul célratörő. Hiszen ha a kép hiteles és eladható, kivakaródzik ebből az ótvar világból.
Lionel Percy, a művészettörténész, műértő pedig Kern András. Egy felsőbb világból érkezett, nem csupán egy magasabb társadalmi rétegből/osztályból. Beképzelt, mindentudó, henceg, egy sor művére hivatkozik – szóval azt várja, hogy Maud elájuljon, és kapásból fogadja el a szakmai sztratoszférából érkező lemennydörgését.Itt azonnal előkerül a szópárbajoknak egy harmadik, elképesztően fontos szereplője: Kovács Krisztina fordító-dramaturg, aki magyarította a darabot. Otthonos lett általa a szöveg. Itthonos.
Ms Gutman azt várja, hogy Mr Percy felismeri a kusza vonások mögött a festő Jackson Pollock keze munkáját – de az istennek sem sikerül legyűrnie. (Az olvasónak ajánlom, nézegesse JP festményeit, illetve a Hogyan készítsünk JP típusú festményt?  című videót…). A tudálékos, önhitt műértő le akarja söpörni  a nő bármilyen ellenérvét. Mert ő jobban tudja. Csak. Kern fölséges tirádát tart Pollock nagyszerűségéről, hogy a festő az, ami ő maga, és nem ábrázolni kell, hanem saját magát tenni a vászonra. (JP teszi is, mint halljuk – minden testnedvével fest.) Az európai festészet történetén nevelkedett néző némiképp habozik elfogadni Lionel/Kern szárnyaló lelkesedését, de nemigen tudja kivonni magát a hatása alól. Sachs valószínűleg kortárs műítészek szövegét operálta bele a színpadi játékba, és Kern lenyűgöz azzal, ahogy Lionel le van nyűgözve.
De ez a Lionel akkor válik figurából emberré, amikor szembesül azzal, hogy Ms Gutman nemcsak megérzi vagy sejti, hanem bizonyítani is képes lenne a kép hitelességét – csakhogy neki ezt nem hinnék el.
Kern is, Hernádi is bemutatja, hogy a kabarészerű indítás után (amihez elég lenne néhány mulatságos vonás) háromdimenziósakká válnak, a szócsata meg alkudozássá – némi beleszőtt erotikus felhanggal. Persze közben Maud is, Lionel is valamennyire kitárulkozik, s kiderül, hogy a nőnek lényegesen több az esze, mint sejtenénk (vö. 
Achard Bolond lány figurájával). Sőt: ha csupán az igazság feltárásán múlna, bizony Lionel Percynek életében először be kellene vallania, hogy ő sem tévedhetetlen. Kern apró gesztusokkal érzékelteti, hogy ha most elfogadná a bizonyított tényeket, vagyis hogy a mű valódi Pollock, és nem valami utánzó mázolmánya (pollocki eszközökkel), ahogy először gondolta, akkor szépen összeomlana a piedesztál, amit magának épített, és amire föl is kapaszkodott. Szóval a hepiend nem jön össze, Maud/Hernádi balhézás nélkül küldi el Lionel/Kernt: eszköztelen a lezárás, magányos piálás a lakókocsi lépcsőjén. Vagyis a darab a valósághoz áll közelebb.
Valló Péter rendezte a darabot a Belvárosi színpadára, de a benyomás az, hogy Sachs szövege, a szituáció teljesen előkészített, szinte minden benne van a szövegkönyvben. Persze ez biztos nem igaz, de érzésnek jó. A lakókocsi-díszlet is Valló igen kiváló munkája, habár erős a gyanúm, hogy ezt a levett oldalú csotrogányt Sachs olyan pontosan írta le, hogy csak a megfelelően lepukkant tárgyakat kellett hozzá felkajtatni az Ecserin. (Talán még Maud ruháit is…)A vígjátékban épp csak annyi a kesernyésség, amitől az íze kijön. Jó mulatság, jutalomjáték.

Fotók: Véner Orsolya
Stephen Sachs: Valódi hamisítvány / Belvárosi Színház
Olvass Bele!