MITŐL FÉLTEK, FIÚK?

Közzétette:

Serény Péter
…ha a megszólítás még érvényes lehetne. De az egykori, politikailag – már születési évüknél fogva is – szűz, és e pedigréjükhöz illően felszabadultan politizáló, rokonszenvesen spontán, szókimondó ifjú jurátusok, ma már meg se hallanák, ha nem per doktor úr, államtitkár úr, miniszter úr, stb. stb. fordulnék hozzájuk. „A Viktorról” nem is beszélve. Miniszterelnököt rangjához méltón illik kezelni. Én ezt, valójában helyénvalónak érzem. Egy valaha szintén ifjú spanyol ellenzéki vezető egy ország Felipéje volt, a sajtómunkások úgy lapogatták a hátát, veregették vállát, paskolták az arcát, mint bárki másét, akivel mediterrán vidékükön éppen találkoztak, de attól a pillanattól kezdve, hogy a hazája kormányának elnöke lett, csakis Senor Presidente megszólítással közelített hozzá, akár a legelszántabb riporter is. (Figyelmeztetni erre, senkit sem kellett!) Nekem ezzel mégis van egy kis bajom. A címben olvasható kérdést, igazán jóízűen, alighanem csakis tegezve lehet feltenni.
A mai hivatalosságok részéről megbízhatónak elkönyvelt Demokrata nevű hetilap egyik olvasója, még 2013-ban meghökkent azon, hogy a FIDESZ, addigra, 1988-89-es alapítása óta magasabb korosztályba lépvén, nem módosított e mozaikszón. Két hónap múltán, Mervó Zoltán, debreceni keltezéssel válaszolt az olvasói aggályra. Dióhéjban: A fidesz egy latin szó. Azt nem tudhatom, hogy tudatosan, vagy csak a kezdőbetűk alapján lett-e a párt neve. A „fides” latin jelentése az 1901-es kiadású Burian-féle latin-magyar szótárban felsorolt sok magyar jelentése közül talán a hűség, őszinteség, becsületesség, lelkiismeretesség a legmeghatározóbb fogalmak.” Azt hiszem, a válasz szerzőjének igaza van; a névválasztásnál a párhuzamos, latin értelmezés lehetősége bizonyára szerepet játszott. Persze, a hűség sokféle tartalmat hordozhat, lehetsz hűséges a nemzethez, az elveidhez, a felmenőid szellemi örökségéhez; a sort ki-ki maga is folytatni tudja. Sok teteje ugyan nincsen; végül is egy élete delén túllépett politikus nemzedék nem topoghat egy helyben, miközben körülötte a világ halad; előbbre-e, avagy ráklépésben, ebből a nézőpontból egyre megy.
Nem is erről kérdezném én azokat a tegnapi fiúkat. Hanem éppen arról, ami a megszólítás után következik. Jó, illendő önözéssel: — Nagy jó uraim, tessék már megmondani, mitől méltóztatnak oly nagyon reszketni, miért félnek bárkitől, ha az illető netán valami mást merészel akár csupán gondolni is, mint Önök? A megmondó kedvű sajtómunkásaik oly gyakran hivatkoznak a szörnyűséges „Kádár–Aczél-rendszerre”, hogy földbe gyökerezett lábbal veszem tudomásul az Önök ún. il-liberális demokráciájában Soros György nevének idézésével keletkező híreket. Ugyanis, ama rosszemlékű rendszer, melyben a jogi diplomájukhoz, személyes tulajdonságaik szerint hasznosítható retorikai tudást is szereztek, legalább nagy vonalakban közérthetővé tette: kit miért 3T-zik: azaz Támogat, Tűr, Tilt. Az Önök „Gyuri bácsiját” például – nem tudom, fogat csikorgatva-e, de: – beengedte. Azt viszont konkrét esetekből tudom, hogy ahol egy lapkiadó vállalat fénymásoló gépet kapott tőle, ott az eszközre nyomban felhasználói naplóbejegyzéshez kötött kulcsra járó lakat került.. Hogy „másként” gondolkodó, ellenzéki valakik, ki ne használják az ingyenes sokszorosítási lehetőséget. Igen, ha olykor „puhán” reagált is, de a rendszer félt a szabadon, ellenőrizetlenül csapongó gondolattól és szóbeli megjelenésétől. Na, de Önök, most, immáron harmadszor kormányalakító, nyertes pozícióból, fél országnyi választójogosulttal a hátuk mögött, vajon kitől, mitől és főleg: miért félhetnek, ha valaki netán nem a hivatalos együttes pódiumáról zengedez akármit? Én is tudom, Önök is tudják, hogy ez most azért jut eszembe,mert újra itt „a Soros”, mint törvénycsomag (mintha 2018-ban a Magyar Köztársaság három törvénytervezetét, az 1950-es évek moszkvai Pravdájánál vörösebb papírba gyömöszölnék), és itt, mint üldözendő, gyanús idegen, akinek itt semmi keresni valója. (Önöknek az enyémhez hasonló emlékei – életkori okokból – nem lehetnek, de attól én még emlékszem, hogy a Paszternák nevű, finom lelkű szovjet-orosz költőt és műfordítót a Kreml 1957-ben eltiltotta a Nobel-díj átvételétől, mondván, ha kiutazik, vissza már nem engedik be (a hazájába!). Nem egészen évtizeddel később pedig a Szolzsenyicin nevű, hazájában az „Iván Gyenyiszovics egy napja” című, felkavaró láger-elbeszélésével egyszeriben országosan ismertté és elismertté vált írót, repülőgépre ültették, és („mérgezett ajándék a Nyugatnak” felkiáltással, boldogítsa csak őket…) Nyugat-Németországba toloncolták. Igen, úgy van, mind a két mester nagyon mást gondolt, mint Szuszlov, meg Brezsnyev, de hát ezek az urak ugye, szovjet kommunistának neveztettek, mi mást lehetett volna várni tőlük, mint a nekik idegen gondolatkísérletek, és irodalmi megjelenítésük betonba döngölését?
No, de: a FIDESZ, sőt: latin szóképpel a „Fides” mai vezérkara csak nem fejlődött vissza (zuhant le!) arra a színvonalra? Látnivaló, ha máskor nem, érdemjelek és érdempénzek, jó és jobb állások adományozásakor, hogy a 3T-féle házi szabályból a Támogatás, meglehetősen frissen működik, a Tűrés(határ) néhol odáig zsugorodik, hogy már-már időgépben vélhetjük magunkat („nincsen új a Nap alatt), de a Tiltás sokáig kimondatlan maradt. Két esztendeje, a Soros György ellen megkezdett plakáthadjárattal, „begyűrűzött” az is. Hát nem csudálatos, rendkívüli, és mégis érthetetlen ez a legrosszabb ízlésre valló (és legalantasabb ösztönökre apelláló) propaganda-háború, melynek egyetlen érthető célját a magyar kormány feje úgy fogalmazta meg: Gyuri bácsi menjen isten hírével vissza Amerikába, és boldogítsa őket a jótéteményeivel. Mintha csak ugyanattól tartana, amitől a „Kádár-Aczél rendszer”, ugye, amelyik, ami biztos, biztos, lelakatoltatta a Soros úrtól bizonyos lapkiadóknak küldött, sokszorosításra is alkalmas (még csak a röplapgyártás hiányoznék!) fénymásolókat. Menjen csak a Soros alapítványa, meg az egyeteme isten hírével, nem kell nekünk itt semmiféle „felforgatás”.
Tetszenek érteni, tisztelt Uraim, hogy hová jutottak? Hol van már a bölcs közmondásokra épített nagy beszédek ideje? Például, hogy „több szem – többet lát”. Itt – mióta is – nincs televízió-vita miniszterelnök-jelöltek között, hivatalosan nem létezik az alapigazság, amit már a régi görögök is tudtak (Krisztus születése előtt négyszáz évvel!) „a szavak nem ártanak a tetteknek, az már inkább, ha – mielőtt hozzákezdenénk – nem tisztázzuk előbb okos beszéddel, hogy mit kell cselekednünk. Mert kiváltképpen jellemző tulajdonságunk az is, hogy mi, akik a legbátrabbak vagyunk a cselekvésben, meg is fontoljuk azt, amihez hozzáfogunk, míg másokat a tudatlanság tesz vakmerőkké, a megfontolás viszont tétovázókká.” Itt, legújabban meg vagyon hirdetve az ún. il-liberális demokrácia építése, de némileg Rákosi Mátyás példáját követve, „azt, hogy mi az építő, én mondom meg.” A destruktív, mételyező elemeket pedig legalábbis kirekesztem ebből, a normális körülmények között megvitatható tárgyból, mert a döntés megvan, nincs miről vitatkozni. Vajon nem onnan fúj-e a szél, hogy nagyon is volna miről, sőt, akadna is, hogy kivel, de ne kísértsük az istent: valaki esetleg lépre megy a métely terjesztőinek bülbül-szavait hallva… Mert, ugyan mi egyéb is lehetne, amit mondanak, ha nem a métely maga. Hiszen valami „liberális” demokráciát emlegetnek ott, ahol már elöntetett: mi il-liberálisok vagyunk, és azok is akarunk maradni. Punktum! Minden vita szócséplés, időfecsérlés. Érveink vannak, de csitt: minden perc drága, a nemzet, sőt a földrész végveszélyben.
Volt (van) egy plakátjuk. Annak az embernek a nevével. Ki nevet a végén, meg: Ne hagyjuk, hogy a végén ő nevessen. És az a sok, világot is látott, kiművelt, jogi diplomás, dr. előnevű emberfő, hogy is nem veszi észre, hogy egy kocsmai szkanderzés nívóján acsarkodik. Hogy nem érvet szegez érvnek, eszmét, eszmének, hanem: menthetetlenül és tragikusan, vélt diadalában – önmagát nevetteti ki. Valóban ezt akarnák?

Serény Péter