Kim

Közzétette:
Gaál Péter 2Gaál Péter
A békeszerződés megköttetett, túl ezen teljes atomfegyver leszerelési megállapodás született, 8. 25-én a szétszakított családok találkozójára kerül sor, továbbá Mun Dzse In elnök ősszel Pjangjángba látogat.
 És máris azt írja valaki, hogy “Trump nagyon nem örül ennek. Ő háborút akar, Kína viszont békét.”
Mindig csodálkozom, hogy az emberek túlnyomó többsége mennyire nem látja a történelmet. Mennyire nem érzi. A politika nevű játék, kedveseim, nem úgy működik, hogy “jól összeveszekedtek”. “X utálja Y-t.” “Vérig sértődött.” Próbáljuk megérteni, hogy – ez esetben – Kim, az ember az egy, és Kim, a Szeretett Utód, az kettő. Kim megsértődhet, örülhet, csodálkozhat, utálhat, szerethet, viszont Kim mindezeket nem teheti. Én nem vagyok Sztálin elvtárs, tiltakozott a Hozjájin-Vozsgy egy Molotovval folytatott diskurzusban. “Sztálin elvtárs az Sztálin elvtárs.” A Szeretett Utód se Kim Dzsongun, hanem a Szeretett Utód, Észak-Korea (e pillanatban) teljhatalmú diktátora. Aki… aki, mint minden diktátor, mégse teljhatalmú. Saját rendszere logikáját kell követnie. Meg kell próbálnia meglátni… nem csak a következő lépést, hanem A VÉGET. És az okosabbja – aki képes erre, vagyis nem merült el feje búbjáig saját álomvilágában – megpróbál személy szerint jól kijönni belőle. Itt fog kezet Kim Kimmel. Némelyek látják, hogy merre megy a világ, némelyek nem látják. És a világ NEM arra megy, mint amit például a mi Tábornokunk hívei (nem maga a Tábornok!) gondolnak. Ezt Vona Gábor látta legjobban, csak ő nem tudta összhangba hozni – mert nem lehetett – a saját felépítményét a sejtett jövővel. Belegabalyodott abba, amibe a Tábornok is nyakig belegabalyodott, csak utóbbinak több forrása van a halogatásra. Nem a vég elodázására, hanem a halogatásra. De most nem róla beszélgetünk.
A saját személyiséget természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pál apostolnak se sikerült, damaszkuszi út ide, damaszkuszi út oda. Napóleonnak se, Hitlernek se, Sztálinnak se, Kádárnak se. Orbánnak se. Ezt valahogy úgy képzeljék el, mint az asztrológiában a csillagjegyet és az aszcendenst. Én például Bak vagyok, Ikrek aszcendenssel. Úgy vagyok Bak, mint egy Ikrek. Kim, a Szeretett Utód úgy Szeretett Utód, mint Kim Dzsongun, a magánember. Donald Trump úgy az Egyesült Államok elnöke, mint Donald Trump. Se a Szeretett Utód, se az amerikai elnök, se semelyik politikus politikai (!!!) szótárában nincs olyan, hogy “öröm”, “harag”, “szeretet”, “gyűlölet”. Ezt hívják pragmatizmusnak. Ha kételkednek azokban, amiket leírtam, fussanak végi a történelem államközi szövetségein és szembeállásain. Elég, ha a két (eddigi) világháború szereplőire vetnek egy pillantást. Persze például a harmincéves háború is igazi csemege.
 Kim pontosan azt tette, amit egy okos és előrelátó vezetőnek tennie kellett. Ha már oda született, ahova, és ha már annak, akinek. Beljebb araszolt a fősodorba. Persze lehet – Keleten vagyunk -, hogy vannak hátsó gondolatai. Lehet, hogy csak altat. Mindenesetre én nem hiszem. Sokkal inkább hiszem, hogy EDDIG altatott. Nem Trumpot – Hszi Csin-pinget – Putyint, hanem A SAJÁT NÉPÉT, különös tekintettel a káderekre.
Nem gondolom, hogy Kim Dzsongun Kadhafi, ben Ali, Mubarak, Szaddám Huszein sorsára szeretne jutni. De még a jó Asszad elnököt se irigyelheti.
Oké, és Trump? Aki “‘nem örül”? TRUMP MAGA A FŐSODOR. Bármit is mond. Azt Donald mondja, vagy írja teszem azt a Twitteren, nem Trump elnök.
 A VILÁGBAN NINCS OLYAN NAGY HARAG, MINT AHOGY SOKAN GONDOLJÁK. Nem érzelmek mozgatják. Saját maga mozgatja saját magát. Soha nem felejtem el Iványi Gyuri barátom mondását: a történelem SZOLGÁI vagyunk.
 Azok, bizony.