Szabó Zoltán: Sorry

Közzétette:

Volt itt egy posztom, amit kicsit túl sokan értettek félre, úgyhogy inkább töröltem. A szövege a következő volt:
“Jó lenne, ha mindenki eldöntené végre: elvi kérdés-e, hogy ne legyen ellenzék a parlamentben, vagy csak a fizetést irigyli.”
Hetek óta megy a vita itt a facebookon is arról, hogy résztvegyenek-e az ellenzéki képviselők a parlament munkájában. Bár én magam határozott bojkottellenes vagyok, és emellett igyekszem érvelni is, soha eszembe sem jutott, hogy a bojkott pártolása ne volna legitim álláspont. Ennek megfelelően a poszt természetesen nem azoknak szólt, akik a bojkott álláspontján állnak, hanem azoknak, akik ezekbe a vitákba rendre azzal a megjegyzéssel szálltak be, hogy “és fölveszik azt a marha nagy zsozsót.” Márpedig, mióta a Blikk hírt adott arról a tervről, hogy megemelik a képviselői fizetéseket (amely hírről amúgy még csak nem is sejtem, hogy valódi értesülés-e, vagy csak szarkeverés), az új kommentelők csaknem kivétel nélkül ezzel indítottak. Álmomban sem gondoltam, hogy ezt azok fogják magukra venni, akik már hetek óta korrekt módon érvelnek a maguk (szerintem hibás) álláspontja mellett.
Márpedig így történt, és hiába próbáltam elmagyarázni a dolgot egy csomó kommentben, egyre többen és többen sértődtek meg. Nem maradt tehát más hátra, mint hogy elnézést kérjek tőlük, a posztot pedig töröljem.
Sorry.