A 322-es cikkely

Közzétette:

Tamás Róbert
Az a gyanúm, hogy a május elsejei lufi-virsli-sör után közvetlenül beindul a fideszes jajveszékelés. Az Európai Unió egy részének – ha a többségének, akkor van igen nagy baj – alaposan megtelt a szamócamintás napozója az illiberális idiótákkal. Többek között, vagy talán elsősorban Magyarországgal.
Orbán Viktor és népi, valamint nemzeti zenekara ugyan eddig vigyorogva dörzsölgette a markát, hiszen a hetes cikkely bevezetéséhez egyetértés kell, a fővezér azonban megállapodott Lengyelország hasonlóan illiberális vezetésével, hogy jól megvédik egymást, vétóznak és akkor nem lehet megindítani az eljárást.
A pofáraesés azonban csak késett, nem maradt el. Az Unió jogászai – lám, nem csak a magyar kormányban vannak ilyenek – ugyanis nem a hetes cikkelyre, hanem az alapszerződés 322. cikkére óhajtanak hivatkozni. Ennek alapján az uniós támogatások kifizetésének feltétele az alapjogok betartása és a bírói függetlenség. Ezek hiányában a tagállamok lakosságának 65 százalékát képviselő többség szavazatával korlátozni lehet, vagy akár be is lehet fagyasztani a támogatások folyósítását. Így már kevés lesz, ha lengyel-magyar két jó barát.
Én nem tudom, mi lesz ennek a vége, azt meg pláne nem tudhatom, mik lesznek a következményei annak, ha valóban visszatartja az Unió a kifizetéseket, de elképzelni remekül el tudom, jó a fantáziám. Az agrártámogatásokat ugyan nem érintené a befagyasztás, tehát az új földesurak továbbra is hozzájutnának a pénzhez, de félő, hogy a fejlesztési források elapadásával a magyar építőipar igen sebesen fejre állna. Ugyanis majdnem teljes egészében uniós pénzekből épül, ami egyáltalán épül. A hangzatos melldöngetésekkel átadott kórházfelújítások, iskolaépítések és felújítások, útépítések, minden franc ebből valósult meg, csak a Fidesz ügyesen úgy kommunikálta, mintha a kormány dobta volna össze rá a pénzt. Közben meg nem.
Ha belegondolunk, hogy szinte minden beruházásban benne van valamelyik (vagy inkább több) oligarcha, stróman, rokon, barát mancsa, ahonnan bőven hasíthatnak és ezek a beruházások megszűnnek, azt a dúskáláshoz szokott pereputty zokon fogja venni.
Miután a kormány ügyesen átalakította a pénzmozgásokat – a belső források jó része az egyházhoz és határon túli mindenféle szervezetekhez vándorolt, az uniós pénzekből zajlanak a belföldi beruházások – érdekes helyzet alakulhat ki. Ha a kormány nem változtat a pénzszivattyúk beállításán, akkor kitör határokon belül a gyalázat. Ha változtat, akkor meg a határokon túl tör ki, ugyanis már szépen berendezkedtek rá, hogy dől a lé. Megoldásként marad a hitelfelvétel, de akkor a költségvetés száll el látványosan.
Miután az nem fordulhat elő, hogy Orbán valaha is elismerje a kormánya bűneit, nem marad más hátra, mint a magasabb fokozatra kapcsolt óbégatás, a háborús retorika tovább spilázása. Ezt a hívek be is fogják nyelni minden kételkedés nélkül, a többieket pedig nem igazán fogja meglepni a dolog, mert eddig is tisztában voltak a valósággal. A kérdés csak az, hogy mikor jön el az a pont, amikor a hívek gyanút fognak. Mert egy ideig lehet azt mondani, hogy nekünk most azért szar, mert a rohadék Unió és Soros György, a liberálisok, a mocskos Brüsszel, egy darabig meg is fogják húzni a nadrágszíjat a hívek boldogan, de sehol nincs akkora tartalék, hogy erre tartósan számítani lehessen.
Márpedig amikor a saját bőrükön valóban érezni fogják Tündérország valódi szépségét, nem biztos, hogy hajlandóak lesznek éhezni is imádott kormányuk és főleg imádott kormányfőjük kedvéért.
Ez még a jövő zenéje, nem tudni, végül hogyan dönt az Unió, mit és mikor szavaznak meg, vezetnek be, de az irány bizony errefelé mutat. Tehát ideje a figyelemelterelő ordibálásnak, vádaskodásnak, hazudozásnak, mert olyan nincs, hogy ne illiberáliséknak lenne igazuk, ne ők csinálnak mindent jól. Kutya világ jön hamarosan, de hát ezt akartuk, ezt szakítottuk, ezt fogjuk szagolni.