Utálat-tan magyar ország- és pártvezetőknek

Közzétette:

Serény Péter
Ez a történet alighanem egy válasszal kezdődik. Esterházy Pétertől származik, 2011-ből.. Közírói kiruccanásainak évek múltán idézhető aktualitását méltató ismert értelmiséginek üzente vissza: „Az, ha egy írás húsz év után is így aktuális, az szégyenletes. Meg félelmetes is. Nem a kormány szégyene, az övé is, nem az előzőeké (ama egyre misztikusabb nyolc év!), az övéké is, hanem mindnyájunké, enyém, tied, övé.” Farkas Zoltán mutatta fel a közönségnek ezt az idézetet a hvg hasábjain, az elhunyt kortárs író-géniusz cikkeinek újabb gyűjteményes kötetéből.
Bennem felötlött, hogy valamikor régen, szállóigeként ismételgettük Esterházy cikk címben közzétett értékítéletét, hogy ti. „mért utálja a Népszabadságot”. Ami: épp e lap hasábjain jelent meg. Talán 91-ben. Persze, hol van már a Népszabadság! Sóval behintve a nyoma is.
Akinek volt füle, meghallhatta a figyelmeztetést. A 2016. é v nyarán Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt egyik főembere (akkor frakcióvezetője). csípőből a Völkischer Beobachter nevű náci pártlappal állította egy sorba a Népszabadságot. Köztéri szoboravatáson, leírt beszédszöveget olvasott fel, nyelvbotlás szóba se jöhetett, tervszerű ellehetetlenítési kampánykezdet annál inkább. Kósa úr (tévé-felvételeken meghallgatható) szó szerint ezt mondta:
„Teljesen nyilvánvaló, hogy egy európai demokráciában nem lehetne arról beszélni, hogy van Völkischer Beobachter, a náci párt propaganda napilapja, amely mindennap uszítva, fröcsögve képviselte a náci pártot, annak ideológiáját, politikáját rémtetteit. És Magyarországon az ’56-os forradalom bukása után a forradalom vérbe fojtásából szökkent szárba az MSZMP, a KB napilapja a Népszabadság. Ez ténykérdés. És a Népszabadság épp olyan állampárti napilap volt, képviselve a kommunista ideológiát, a pártot annak minden tettét, mint a Völkischer Beobachter.” Vajon vélheti-e úgy bárki, hogy Esterházy Péter, az ő általa használaton kívül helyezett grófi címével, „ameddig a szem ellát” földbirtokok kisemmizett tulajdonosaként, a manapság közkeletű tévesztéssel „kommunistának” mondott rendszer híve lehetett volna. De, ha – teszem azt – valakit netán megkísértene „Engels elvtárs” emléke, róla tudvalévő, hogy módos gyáriparos volt, és mégis…
Csakhogy: a mi írónknak a leghalványabb szándékában sem állt, hogy alkalom adtán egy „Kommunista kiáltvány” társszerzőjévé „avanzsáljon.”. Adott a származására (de: nem kérkedett vele!), tudta, hogy „noblesse oblige”, a történelmi családi háttér kötelez. A múlt századelő egyik, mozgalmas nyarán a Magyar Királyság miniszterelnökének tisztét betöltő nagyapa, és az öreg és beteg „deklasszált” nagyúrral, az ötvenes évek Rákosi-érájában fővárosi otthonaikból falura kitelepített Esterházyak nevét viselő, ocsmányságtól, erőszaktól undorodó író – mondjuk így: – eleve elrendelten nem lehetett az 1945 és 1989 évek közötti magyarországi rezsimek barátja. Annál érvényesebb lehet, hogy szinte a rendszerváltoztatást követő első időkben, miképpen látta a maga szemüvegén át ezt a, Kósa Lajos-féle „ugyanolyan, mint” újságot?
A véleménye két helyen is olvasható. (Harmadikként most már itt, az Újnépszabadságban is). Az Egy kékharisnya följegyzéseiből című gyűjteményben (a szöveget ennek elektronikusan elérhető kiadásából idézzük: Digitális Irodalmi Akadémia © Petőfi Irodalmi Múzeum • Budapest • 2011, a 224-226. oldalról), és az eredeti megjelenés helyén, a Népszabadság c. napilap 1991. december 24-i keltezésű karácsonyi számában, az ünnepi melléklet 27. oldalán. A kötet szövegében az írást, a szerző tollából, a következő utóirata követi: „(Utólagos megjegyzés: a cikk a Népszabadságban jelent meg.)” A cikk, tekintve, hogy az újság digitalizálása a kétezredik évet követően kezdődött meg, a lapban, eredeti helyén, csak a kiadvány-oldalak képéből digitális másolatokban (szkenneléssel) létrehozott adatbázisokban tekinthető meg; Az itt illusztrációként közölt újságoldal az Arcanum Digitális Tudománytárból való