Mi a közjó? – Noam Chomsky könyve

Közzétette:

Toronyi Attila

Példás gyorsasággal fordíttatta le és adta ki a Kossuth Kiadó az idén 90 éves szerző könyvét, amelynek címlapján egy talányos kérdés olvasható: Miféle teremtmények vagyunk? A közjóról a négy fejezet közül csak az egyikben esik bővebben szó, ám érdemes – aktualitása miatt – erről majd részletesebben is szót ejteni. 
Noam Chomskyt az olvasóközönség főként a generatív nyelvtan megalkotójaként ismeri, és sokan olvasták az interneten keringő és a nevéhez kötött tízparancsolat is, amely azonban  valójában nem tőle, hanem Sylvian Timsittől származik. Ugyanakkor e „parancsolatok” többségével ő is egyetért.
NYOLCADIK PARANCSOLAT
A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.”
Hívei korunk legnagyobb élő értelmiségijének,  a demagóg, populista diktatúrák esküdt ellenségének tartják. Nem csupán ünnepelt tudós, hanem igazi megmondóember, a közélet állandó szereplője. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzoraként tavaly levelet írt Áder Jánosnak, és arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a felsőoktatási törvény módosítását, a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. (Persze, hiába.)
A Kossuth Kiadó abba a társadalomtudományi sorozatába illesztette a Chomsky-kötetet, amelyben egyebek mellett Thomas Piketty bestsellere (A tőke a XXI. században) jelent meg, és hamarosan kezünkbe foghatjuk Steven Levitsky és Daniel Ziblatt új könyvét is, amelynek címe: Hogyan halnak meg a demokráciák? (Felcsúti Péter sorozatszerkesztő remek érzékkel válogatja ki azokat a munkákat, amelyek az átalakuló félben lévő világrend és a korszellem lenyomatai.)
Chomsky komoly tudós, tehát bravúrosan eligazodik saját szövevényes eszmerendszerében, ám fejtegetésének olykor barokkos bonyolultsága alaposan megizzasztja az olvasót.
Miféle teremtmények vagyunk? fejezetei közül az első kettő (Mi a nyelv? – Mi az, amit megérthetünk?) szervesen kapcsolódik Chomsky eredeti „szakmájához”, a nyelvészethez. Ugyanakkor ezeket a témaköröket eleve szélesebb perspektívájú összefüggésekbe ágyazza, egyszersmind a nyelv és az emberi gondolkodás egymást átható struktúráit boncolgatja. Az emberi evolúció kiemelkedő tudósával, Ian Tattersallel egyetértve úgy véli, hogy valamikor – ötven és százezer évvel ezelőtt – az agy valamiféle „újrahuzalozásának” köszönhetően, szinte véletlenül/váratlanul kialakult egy új érzékelő képességünk és vele együtt a nyelv. Az utóbbi évtizedek agykutatásai is azt valószínűsítik, hogy a látáshoz, halláshoz hasonlóan genetikailag kódolt a nyelvi jelrendszer használatának képessége, ezért tud az újszülött viszonylag hamar élni vele. Chomsky szerint tehát az ember biológiai adottsága az úgynevezett (individuális/internális) I-nyelv, amely agyi folyamatokban érhető tetten. Az emberi teremtményt, a homo sapienst a gondolkodásnak eme nyelvi kerete (a metanyelv) emelte a neandervölgyi fölé, és tette később a mind differenciáltabb jelrendszer megismerhetővé a világot az emberi elme számára.
Meghaladná egy könyvismertetés kereteit, ha Chomsky nyelvértelmezésének teljes sokrétűségét akarná most a recenzens felvázolni. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy a nyelvi képesség bármely közösségben a Földön egy és ugyanaz. A gyermek a nyelvi szabályrendszert úgyszólván az anyatejjel szívja magába, és jut el igen hamar a legegyszerűbb kommunikációtól az elvont gondolkodásig.
Az elme megismerésre törekszik („miért, miért, miért?” – kérdezi a kisgyerek), és a nyelv igencsak alkalmas problémák megfogalmazására, elemzésére és megoldására. A tudományok története jól példázza, hogyan lettek a polihisztorokból szaktudósok, hogyan váltak szét az egyes tudományágak (matematika, fizika, kémia stb.), s aztán később, napjaink interdiszciplináris kutatásaiban hogyan alakultak ki a „határtudományok határtudományai”. Ám bármennyire találékony is az emberi elme, a megismerés határai nem tágíthatóak a végtelenségig, tehát a természet misztériumai (könyvének 4. fejezetében ír róluk Chomsky) sejtelmesen, kevésbé mélyen, vagy igencsak mélyen (talán végérvényesen) elrejtőznek előttünk.
De mit ért az amerikai tudós közjón? Chomsky ebben a fejezetben azt fejtegeti, hogy az ember nem csupán a természet kognitív meghódítására törekszik, hanem eközben – társadalmi lényként – formálja azt a kulturális, intézményi keretrendszert is, amiben él, és amitől függ, hogy a közösség lényei miféle teremtményekké válnak. Az emberiség fejlődésének éppen a tökéletlen társadalmak szabnak korlátokat, mert a munkamegosztással – ahogyan Adam Smith írja – az egyszerű műveletek végzésére szorított ember megragad a tudatlanság állapotában. Az ókori rabszolgaság a modern és posztmodernkor kapitalizmusában, a (darab)bérrabszolgaságban éli reneszánszát. A méltóságukért, függetlenségükért és szabadságukért küzdő embereket a vezető réteg manipulálja, „fonnyadt demokráciákat” kényszerít rájuk. A hatalom birtokosai (a mindenkori „arisztokraták”) számára ugyanis veszélyes a demokrácia, az igazi népakarat, mert ez kiváltságaik elvesztéséhez vezetne, ezért a központi akarat gyámság alá helyezi a lebutított tömegeket.
Mit ajánl ehelyett Chomsky, aki magát libertariánus szocialistának tartja? Szerinte alulról kell újjászervezni, „feudálisról demokratikus szocialista rendszerűvé” kell alakítani a munkát. Ennek lényege – mint írja –, hogy „a termelőt nem pusztán mások által irányított szerszámnak, hanem valódi, hiteles és méltósággal bíró személynek” kell tekinteni.
Lehet vitatni a „baloldali értelmiség pápájának” tartott Chomsky egyik-másik politikai megnyilvánulását, ám most kiadott könyve is arról győzi meg az olvasót, hogy az emberi teremtménynek nem szabad(na) feladnia sok évszázados szabadságeszményét.
Ezzel tartozunk önmagunknak.

Forrás: infovilág

Rajz: New York Review of Books, James Ferguson