Puzsér kontra Vágó, Vágó kontra Puzsér

Közzétette:

1. rész: Puzsér Róbert
Vágó István, a gyurcsányista kvízprofesszor újabb óbégatást rendezett, mert azt mertem mondani, hogy a műsoraiban az orra elé voltak felírva a válaszok. Egyébként szerintem nem ez a fontos téma, hanem a kvízprofesszorság hazug mítosza – mindenesetre továbbra is áll az ajánlatom: Vágó István üljön le velem szemben, és válaszoljon száz kérdésemre vágás, fülmonitorozás és egyéb kereskedelmi tévés trükkök nélkül! Könnyítésként felajánlom a kvízprofesszornak, hogy jelölje meg azt a tíz témakört, amelyekben a legjártasabb, és a kérdések csakis azokat érintik majd. Ha ezek után Vágó István legalább hetvenöt kérdésemre válaszolni tud, fogadom, hogy ünnepélyesen bocsánatot kérek tőle, rá szavazok a következő választáson, és beajánlom a Marvel-univerzumba, mint Wikipediamant.
Vágó István durcáskodása nyomán hamarosan megjelent Józsi barát, a TV2 indiai sámánja, aki azzal trollkodta meg a kvízprofesszort, hogy „a hülyék azért nem tudják hogy ők hülyék, mert annak felismeréséhez magas fokú intelligencia kell”. Köszönöm a bölcseletet, kedves Józsi barátom, bár ez esetben aligha kell kimagasló IQ annak észrevételéhez, hogy aki vénségére a Gyurcsány-szekta főpapjának áll, mert egyedül benne látja a messiást, az ha intelligens is, nem sokra ment vele.
Még inkább megdöbbentett, hogy a közismert stand-up comedy előadó, Dombóvári István is megjelent a kvízprofesszor egyéb gyurcsányista nyuggerek körében rendezett szeánszán, és az alábbi vallomás kíséretében tett hitet Vágó István személye mellett: „Mindkettejüket ismerem. Teljesen felesleges bárminemű méricskélés. Vágó István egy olyan korban volt kvízprofesszor, amikor a tudás menő volt. Ma, az okostelefonok korában úgy van vele mindenki, hogy bármi kell, arra rákeresek. Puzsér Róbert egyszerűen csak kivárta, amíg a suttyóság, a rosszindulat és az alkotás képessége helyett a mások alkotásaiba történő belerúgás értékesebb lett, mint maga az alkotás. Nem az ő bűne, hogy a világ ide jutott. Ő csak a haszonélvezője. Ahol a világ képes eltartani egy sztártoxikológust, oda kell egy fikavezér is. Ez van. Ebben élünk.”
Értem: én nem alkottam semmit, hiszen a kritika, negyvenmillió YouTube-megtekintés, öt könyv, harminc önálló est a Dumaszínházban, számtalan előadás, vita, publicisztika, tévé- és rádióműsor nem alkotás. Tudomásul veszem. Magam is úgy hiszem, hogy Thomas Mann, Dombóvári István és David Bowie életművei képezik azt a nívót, amelyek előtt már valóban fejet kell hajtani. Az általam gyártott rossz minőségű tartalmak ugyan hogy állnák ki az összevetést ezekkel?
Ugyanakkor hadd kérdezzek rá, hogy mi az a kurva nagy alkotás, amit Vágó István a magáénak mondhat? Az, hogy egy életet el tudott tölteni a képernyőn úgy, hogy mások által írt kérdéseket mások által stylingolva felolvasott? Tényleg ez imponál annyira Dombóvári Istvánnak? Az volna a kurva nagy teljesítmény, hogy Vágó évtizedeken át adta elő azt a kétfenekű hazugságot, hogy ő az ország legműveltebb embere, és hogy a lexikális tudás maga az intelligencia? Aztán mire volt jó az a kurva nagy lexikalitás? Arra, hogy máig se értse meg, mit tett Gyurcsány a baloldallal meg az országgal? Arra, hogy máig se értse meg, mit tesz a lexikalitás kényszeres követelése a magyar oktatással? Mert abban, hogy a hazai közoktatás a tizenkilencedik században ragadt, kurva nagy felelősségük van mindazoknak, akik még ma is képesek komoly arccal kiejteni azt a szót, hogy kvízprofesszor – ahogy azt Dombóvári István teszi.
Az pedig már a képmutatás csúcsa, hogy miközben Dombóvári István az előadásain önmagát szellemileg a szennyvízcsatorna szintjére pozicionálja, hogy képes legyen kiszolgálni a legsűrűbb proli sötétséget, addig rajtam a kulturális teljesítményt kéri számon. Lehet, hogy nincs érték abban, amit gyártok, lehet, hogy még csak alkotásnak sem nevezhető – viszont mindent elkövetek, hogy magamnál többet hozzak létre. Sikerül, amennyire sikerül. Dombóvári István viszont másra sem figyel, mint hogy akárhányszor a színpadra lép, önmagánál mindig kevesebbet valósítson meg – ebben pedig tagadhatatlanul sikeres.

2. rész: Vágó István
“Vágó István, a gyurcsányista kvízprofesszor újabb óbégatást rendezett” – reagál válasz-posztomra újabb szózuhataggal Puzsér. Hosszan átkozódik, őrjöng – csak egy valamit felejt el közzétenni a saját oldalán: a linket az írásomhoz…
Így aztán elköveti azt, amit Rákosi idejében a szektás irodalomkritikusok, Kádár idejében a vonalas filmesztéták, napjainkban a MagyarIdők és a 888 firkászai: jól megbírálják az ellenfelet anélkül, hogy a bírálat tárgyával a közönségük megismerkedhetne. “Talán nem véletlenül.”
Ennél erkölcstelenebb, alávalóbb módszert az ellenfél besározására nehezen tudok elképzelni. Pedig van akkora fantáziám, mint ennek az ordító egérnek.
Én nem követem el ugyanezt az aljasságot – íme a mű, okulásul: 
https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/1701220606620412
Egyébként: Érdemes meghallgatni, mit mond Chris Tarrant, az eredeti, angol verzió házigazdája.
A szerkesztő egy gombnyomással generálja kérdésbankból a 15 kérdést, a helyes válasz a műsorvezető monitorján csak azt követően jelenik meg, hogy a játékos megjelölte a tippjét.
A világ összes országában, ahol ez a műsor ment, így kellett eljárni. Ezt szigorúan ellenőrizték.
Remélem, Puzsér is érti.
https://streamable.com/9nb7k