Andi szaladgál

Közzétette:

Épp fél órája megy a műsor a Tv2-őn, de még mindig nem tértem magamhoz.Ilyen fantasztikusan elmés, szellemes, ízléses kezdést még nem hallottam. Hogy tudta ezt kitalálni? Mennyit gyötrődhetett, míg rátalált az igazi, a nagy show-t elkezdő, megnyitó, kedvet csiholó mondatára. Szeretném még fokozni legalább annyira, mint ahogy durrogtak a csillagszórók, szikráztak a fények, szóval képzeljék el, s most, most a füstből kitrappol műsorvezető és e szavakra nyílik szép piros ajka :
” Te mondd Andi, tényleg az autópályán szoktál pisilni? És akkor most itt sem bírod ki, majd szaladgálsz…?” Volt még tovább vesézve a téma, sőt a (bocs) szar is emlegetve – s mint most eljut a fülemig,hallom, van továbbra is, de már a színvonallal függ össze ( itt egyetértek ) hiszen a zsüri áldott állapotban lévő hölgytagja után a férfiak sem úszták meg ám. Az egyik várhatón nyugodtan odapisil ahol ül, hadd csorogjon a padlón. Ennyi is elég tán hogy megkérdezzem : hol tartunk? De nem, nem kérdezek itt már semmit. Ne vádoljanak prűdséggel, mesze áll tőlem. Elkeserít a színvonal. Úgy mindent egybevéve, Szép csendben még a zenés, szórakoztató, humoros műsorokról is leszokom, egyáltalán erről a két betűről -TV- csak a sivatag hajója jut ezek után eszembe .
(Nagy duett a sivár show – és a tettes Liptay Claudia, a műsorvezető )

Varsányi Zsuzsa