Ilyen egy politikai játszma a Közel-Keleten

Közzétette:

Mark N. Katz

Trump elnök bejelentette, hogy kilép az iráni nukleáris egyezményből (rövidítése JCPOA). Izrael és Irán pedig közvetlenül is összecsapott Sziriában. Ez volt a háttere annak, hogy Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök Moszkvába utazott, találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és megtekíntett egy katonai parádét. A találkozóról természetesen nyilatkoztak. De mind a két fél rendkívül szűkszavú volt, Putyin különösen, arról meg nem is esett szó, hogy miben is állapodtak meg. Ez azért lehet, mert Oroszország és Izrael sok mindenben nem ért egyet, de ami Sziriát, Iránt és a nukleáris egyezményt illeti, érdekeik találkozhatnak. Ezt azonban Moszkva nem kívánja különösebben hangsúlyozni.
Netanjahu már régóta ellenzi az iráni nukleáris megállapodást, és azt állítja, hogy Tehrán egyértelmű szándéka az, hogy nukleáris fegyvereket szerezzen. Számára a megállapodás csak arra szolgál, hogy a Nyugat és Amerika, “önelégültségbe süllyedve”, ne figyeljen oda Irán nukleáris programjára, és figyelmen kívül hagyja Irán regionális törekvéseit és ellenségeskedését Izraellel szemben.. Mivel az Assad-rezsim belső ellenfeleit nagyrészt legyőzték, Netanjahu egyre jobban aggódik amiatt, hogy Irán és szövetségesei (aHezbollah és más sita milíciák) Izrael felé fordítják a figyelmüket. Így Netanjahu üdvözölte Trump bejelentését, hogy az Egyesült Államok visszalép a JCPOA egyezményből. Trump lépése pedig felbátorította Netanjahut, hogy csapást mérjen Szíriában iráni célpontokra.
Putyin Oroszországa viszont annak a hat országnak egyike, amely tárgyalásokat folytatott a JCPOA megállapodásról. Trump bejelentését követően Putyin (mint sok európai és más országbeli vezető) kérteWashingtontól az egyezmény további betartását. Ugyanakkor Moszkva Iránt partnernek nevezi a Sziriában és másutt folytatott dzsihádisták elleni háborúban. A különbség Putyin és Netanjahu között Iránnal kapcsolatban, úgy tűnik, eléggé komoly. De a látszat megtéveszthet. Trump kivonulása a JCPOA egyezményből, – amikor Amerika európai szövetségesei továbbra is szeretnék azt folytatni –, erősítheti a nyugati oszágok közötti szakadást. Putyin pedig ebben olyasmit lát, amit Oroszország kihasználhat. Bár a Putin nem osztja Netanjahu véleményét arról, hogy Irán egzisztenciális fenyegetés lenne, mégis Netanjahu volt az, aki arra késztette Trumpot, hogy vonuljon ki a nukleáris megállapodásból. Ezáltal szélesítette az USA és Európa közötti szakadékot. Ezt pedig az orosz elnök hasznosnak és üdvözlendőnek tartja.
A izraeli támadások Szíriában természetesen sérthetik az orosz érdekeket. De mind az orosz, mind az izraeli sajtó beszámolói szerint Izrael előzetesen tájékoztatta Oroszországot a támadásokról. Ezzel Izrael elkerülte, hogy a Szirában jelenlévő orosz erőket bármilyen sérelem érje. Ugyanakkor a támadás-sorozat azt is megmutatta, hogy Izrael az iráni jelenlétét Szíriában fenyegetésnek tekinti, az orosz jelenlétet viszont nem. A tény, hogy Izrael tájékoztatja Oroszországot a Szíriában tervezett támadásairól, azt mutatja, hogy Netanjahu Oroszországot és különösen Putyint tiszteletben tartja.
Az izraeli támadások Szíriában az iráni célpontok ellen hasznosak lehetnek Moszkva számára. Végül is véget ért a csata, amely eldöntötte az Asszad-rezsim sorsát. Asszad és az orosz, iráni és a többi szövetséges győzött. Most felmerül a kérdés, hogy mi történik ezzel a szövetséggel. A győztes szövetségek gyakran felbomlanak a közös cél elérése után, és a korábbi szövetségesek más, egymással versengő célokat követnek. Bár képtelenek és valószínűleg nem hajlandók megszüntetni a másik jelenlétét Szíriában, Moszkva és Teheran szeretne felülkerekedni, és a másiknak alárendelt szerepet osztani.
Az izraeli csapásmérés az iráni célpontokra meggyengíti Iránt Szíriában belül Oroszországgal szemben, anélkül, hogy Moszkva közvetlenül szembe szállna Teheránnal. És Teheránnak olyan ambíciói vannak Szíriában, amelyeket Moszkva nem oszt. Teherán esetében az Asszad-rezsim megőrzése nem csupán önmagában véve fontos, hanem egyik eszköze Iránnak arra, hogy még jobban támogathassa a Hezbollahot Libanonban az Izraellel való konfliktusban. Oroszország viszont erős gazdasági és biztonsági kapcsolatokat ápol Izraellel, s ezeket folytatni és bővíteni akarja. Moszkva nem akarja, hogy Irán megzavarja ezt, vagy olyan méretű problémákat okozzon Izrael számára, hogy az Egyesült Államok visszatérjen a térségbe Izrael védelmében.
Ugyanakkor, Putyin nem akarja, hogy Izrael annyira agresszív legyen Szíriában, hogy Moszkva kénytelen legyen megvédeni annak iráni szövetségesét, vagy pedig Izrael „bűntársának” tűnjön. Ezt szolgálhatta Putyinnak az a fenyegetése, hogy S-300-as légvédelmi rakétákat ad Asszadnak – amit eredetileg akkor mondott, amikor az Egyesült Államok rakétatámadást intézett Szíria ellen, mert az vegyi fegyvereket vetett be ellenfelei ellen. Az izraeli média szerint Netanjahu kifejezetten arra kérte Putyt, hogy ne szállítsa ezeket a fegyvereket Szíriába. Putyin válasza nem ismert. Talán kétségek között kívánja tartani Netanjahut, vajon miképpen reagál majd Moszkva, ha Izrael további iráni célpontokra támad. Bár Putyin és Netanjahu érdekei Szíriával kapcsolatosan találkoznak, mégsem azonosak. Putyin azt akarja, hogy Irán maradjon Szíriában az Asszad-rezsimet támogató kisebbik partnerként. Netanjahu viszont nem csak azt akarja, hogy Irán vonuljon ki a Szíriából, hanem az Egyesült Államok nemzeti biztonsági tanácsadójához, John Boltonhoz hasonlóan azt akarja, hogy Teheránban rendszerváltás legyen. Igy, a Putyin-Netanjahu taktikai szövetség nem tarthat soká.