Velem, vagy az oroszlánnal

Közzétette:

Gaál Péter

“Még mindig tolja az állam a pénzt Simicska cégébe.” Ez speciel a !!444!!!. De a többi is hasonló. Ebből aztán az lett, hogy… sok minden lett. A legkevesebb, hogy “ezek nem is vesztek össze”. “Eddig tartott a G-nap.” “Van az a pénz.” Aztán jöttek a pompásabbnál pompásabb összeesküvés-elméletek. (Gyorsan hozzáteszem, hogy a tévesnek bizonyult elméletek ellenére lehetnek összeesküvések, mindössze az a kérdés, hogy mit nevezünk annak, hogy ami annak látszik, az-e, vagyis nem tévesztjük-e össze az érdekazonosságot az összeesküvéssel, et cetera, et cetera.)
Például Simicska és újabban Lázár, mint légypapír, akikre ragadnak az elégedetlenek, és akiket ők szépen semlegesítenek. Reménytelen vállalkozásokba hajszolják a bennük bízókat, rossz tanácsokat adnak, sőt, rossz utasításokat, elvállalva a bűnbak szerepét, körülbelül ugyanúgy, mint Rajkék és szovjet-bolsevik elődeik annak idején, vagy egy bizonyos iskarióti Júdás nevű úr kétezer évvel ezelőtt. Ne tiltakozzanak, reformátusok végképp ne: így volt neki megírva, más szóval ő erre volt predesztinálva. Vagy pozitíve reprobálva: pozitív reprobáció a kárhozatra való eleve elrendelés. Nem csak Krisztus pere volt koncepciós, hanem az egész Passió, csakhogy ebben igazából, feltételezve előbbieket… JÚDÁS VOLT AZ ÁLDOZAT.
Kérdés, hogy ezek a nagylelkű úriemberek miért nagylelkűek, és miért úriemberek? Van az a pénz, mondja sejtelmesen az Olvasó. Vagy az Olvasó már nem, mert az Olvasó már tudja, hogy az “ellenzéki” etetés és a kormánypárti etetés között az égvilágon semmi különbség. Ahogy a hozzáállásban és az elvakultságban sincs. “De mi másféleképp vagyunk ostobák!” Ez a maximum, amit el lehet mondani. Más jelszavak hatnak itt, más jelszavak ott. Ha ezeket megpiszkáljuk, nem sokkal nagyobb lesz a különbség, mint a Kazohinia (Szathmári Sándor) konáinál és kemonjainál, akik közül előbbiek egy kört, utóbbiak egy négyszöget tiszteltek mindenekfelett, ugyanakkor bárhova is tartoztak, mindenről pontosan ugyanazt állították, azzal a kitétellel, hogy ŐK ÁLLÍTJÁK HELYESEN, a másik nem.
Édes, egyetlen Olvasóim. Mi legalább ne áltassuk magunkat: EZEK UGYANANNAK A KORNAK UGYANOLYAN GYERMEKEI, HA BOLONDÍTANAK, HA ELBOLONDÍTOTTAK. És mi is? És mi is, illetve mégse. Már az, hogy megpróbálunk tisztán látni, a sztratoszférába emel minket a közgondolkodáshoz képest. Ha ilyen köz, ha olyan köz. Egyik kutya, másik eb. A Fidesz prominensei pontosan ugyanannyira pragmatikusak, ugyanannyira piacpártiak, mi több, a piacból élők, mint az “ellenoldal”. Annyi a különbség, hogy ők a “szabad versenyt” a lehető legtökéletesebben kihasználták, áthágva persze az összes, valódi piacgazdaságban érvényes versenyszabályt, mert felismerték, hogy a mai politika voltaképpen a piacot szabályozó piac, és ha itt monopolhelyzetre tesznek szert, akkor mindkettő szabályait ők írják és/vagy alkalmazzák.
Természetesen a “szabad verseny” korántsem annyira szabad verseny, nem érint és soha nem is érintett mindenkit, se a politikában, se a gazdaságban, se sehol.
Egy példát mondanék minden liberális országok mintaországából, az Amerikai Egyesült Államokból. Úgy tanultuk, hogy a Függetlenségi Háborút kvázi jelképesen kirobbantó (a fegyveres konfliktus 1775-ben tört ki Lexington és Concord mellett) úgynevezett “bostoni teadélután” (1773. 12. 16.) eseményei, amikor Samuel Adams vezetésével indiánnak öltözött telepesek vízbe szórták az angol hajók tearakományát, azért történtek, mert a telepesek így akartak tiltakozni a különböző árukra (tea, papír, üveg) adót kivető (úgynevezett Townshend-) törvény ellen. Csakhogy az angolok által kivetett adók a határvidéket és a szegény lakosságot egyáltalán nem érdekelték, annál inkább a nagybirtokosokat és a tehetős középosztályt. Az amerikai függetlenségi háború a jómódúak háborúja volt, a jómódúak érdekében, ha ezt a szegények nem egészen így tudták is. Hogy mennyire az volt… már három éve véget értek a harcok, amikor Massachusettsben a kisbirtokos farmerek fellázadtak (1786-87, Shays-lázadás). Az követelték, hogy NE RÓJANAK KI RÁJUK ADÓKAT, HA NEM SZÓLHATNAK BELE AZOK ELKÖLTÉSÉBE. Pontosan ugyanazt, mint amit újdonsült uraik annak idején. Könyörtelenül eltaposták őket. És még az eltaposók háborodtak fel: “tévelygő, lelkiismeret nélküli, elvtelen bajkeverők és szerencselovagok” írta dühöngve John Adams (az Egyesült Államok első alelnöke, majd második elnöke, az Alapító Atyák egyik prominense) felesége, Abigail Adams Thomas Jeffersonnak.
Jobb, ha a marxi emlőkön nem nevelkedett Olvasó is kibékül a gondolattal, hogy konfliktus ugyan van, de EZ NEM AZ Ő KONFLIKTUSA. Ám ettől még van. És ez a konfliktus nem ideológiákért folyik, hanem pénzért. Valaha az ideológia is bele volt keverve, most ilyen en bloc nincs, csak megpróbálják ezzel-azzal helyettesíteni. Vallással, nacionalizmussal, megtámadottság érzetével, ezek különböző arányú turmixaival, nem maguknak, hanem az alattvalóknak illetve alattvaló-jelölteknek. Akár az Alapító Atyák, velük egy időben a francia forradalmárok az övéiknek. Legfeljebb nem Isten, Haza, Család, hanem Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. De nem lesz se szabadság, se egyenlőség, se testvériség. Utóbbi még a leginkább: a testvér szerepe az élővilágban nem a segítség, hanem egymás legyőzésének a begyakorlása. Egyfajta játék, amin meg lehet tanulni a prédálást is és a fajtársak feletti dominancia kivívását is. Ha nem megy, akkor az alattvalói élet minden szépségét.
És mivel “ott fönt” ideológiamentes harc folyik, nem úgy, mint a régi szép időkben, ne várjanak senkitől olyan áldozatokat, mint Sztálin és Rákosi várt. Pénzáldozatot pláne. Márpedig mind Simicska, mind Lázár arra kényszerült. Előbbi jobban, utóbbi kevésbé, még egyelőre. Önök szerint van abban bármi életszerű, hogy egy tökéletesen erős pozícióban (2014, közvetlenül egy győztes választás után) a Vezér úgy véli, most van itt az ideje egy légypapír kirakásának, és erre megkéri pártja eszét, saját legjobb barátját, a Fidesz gazdasága megalapozóját, akinek szellemi képességeit ő maga is felettébb tiszteli, hogy “ugyan már, Lajosom, vállald el, hogy kicsit besározunk, kiforgatunk a legjobb üzleteidből, kígyót-békát kiáltunk rád, és majd egy évtized után, jóval túl a hatvanadik ikszeden esetleg kárpótolunk, mert most ezt kívánja a…”? A micsoda kívánja ezt, kedves Olvasó? Az eszme? ESZME NINCS. Akkor mi a fészkes lótúró?
Lázár dettó. Győztes választás, tehetséges ember. Vona is benne van, persze. Neki a családi életét dúlták fel, homofób hívei előtt homoszexualitással vádolták meg, közben hagyták, hogy az egykori baráttal, ma légyfogóval kirakja a kormánytagokat súlyosan sértő plakátjait, mert szerették volna, ha az ő választóikra pályázva tönkreteszi a Jobbikot, aztán később, szintén megtévesztésből nem hagyták. Illetve mindezt a légypapír szerette volna, miután még egy csomó pénzt bele is tolt, azon felül, amit elvesztett a légypapír-szerep miatt.
Mindenki benne van. Benne hát, csak teljesen másképp. Mind a kollégákkal ott fönt, mind Önökkel itt lent. Nem saját barátaikat akarják felhasználni önmaguk ellen, hogy valami homályos látszatot keltsenek Önökben és az ingadozó kisebb barátokban, hanem az ellenségekké lett barátok akarják Önöket felhasználni saját ellenfeleik ellen. A barátságok az égben köttetnek, de ahogy köttetnek, fel is bontódhatnak. Szintén az égben. Önök ott követik el a hibát, hogy azt gondolják, a volt barátok ettől kezdve az Önök barátai lesznek.
Pedig az égi barátságok az égben rendeződnek át, és átrendezetten is az égben maradnak. Önök semmi mások nem lehetnek ebben a játékban, csak ágyútöltelékek.

“Most is életben vannak azok szerződések, amiket alapján az állami Szerencsejáték Zrt. még a nagy összeveszés előtt, 2013-ban kötött Simicska cégével, a Hung-Ister Zrt.-vel.” Így szólt a hír, amiből a csacska fogyasztó azt vette ki, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Nem tért vissza, csak egy ötéves (2013-as) szerződés nem járt még le. Aprópénz a többihez képest. Ennyi. Ennyi is volt, csak most a kétfejű grúz kakas helyett ezt kotorták elő. Személyes ismeretségem is van a dologban, higgyenek nekem, és érjék be ennyivel.
De hogy én se maradjak ki az elméletgyártásból: ha nem Simicskának, AKKOR KINEK AZ ÉRDEKE VOLT EZ AZ OLVASAT? Az előkotrás, tudván tudva, hogy reagálnak majd rá? Na, kinek? És akkor vessék össze – én is írtam már róla – azzal a defetista, csüggeteg hanggal, amivel egynémely “ellenzéki” orgánumok a “választásokat” megelőző eseményeket interpretálták. Aminek hallatán-olvastán a mégoly bizakodó is elsírta magát reménytelenségében. Gondolkozzanak el, kiben és miben lehet ma az ember biztos. Semmiben, legyint az Olvasó. Ó, dehogy.
Nyissák csak ki saját postaládájukat, különös tekintettel a bankkivonatukra, számláikra és felszólításaikra. Próbáljanak feliratkozni egy csípőprotézis-műtétre, komolyabb képalkotó vizsgálatra. Pályázzanak meg egy akár csak közepes állami tendert. Mondják el a szűkebb pátriájukkal kapcsolatos panaszaikat a polgármesternek, bármilyen párt színeiben is ül ott.
Persze másképp is fel lehet fogni ezt az egészet. Azt, hogy “ott fönt” mindenki Önökön élősködik. Harmincnégy évvel ezelőtt egy barátommal a szovjet megszállásról beszélgettünk. Hogy mennyibe kerül nekünk. Ugyan már, legyintett a barátom. Az nem hagy el engem. Pénzemnél vagyok. Mert akkor és egészen a végéig mindegyikünk számára úgy tűnt, hogy sosem ér véget. Hát, hacsak úgy nem, kedves Olvasó. És addig. De innentől nem rajtuk van a sor.