A Pál utcai fiúk és a Nagy Magyar Grund

Közzétette:

Serény Péter
Miért, tán nem rólunk szól? Nagy a világ, de van ez a föld… De jó! Ez a csuda, ez az „ez itt a kérés” , ez a nagyon szív küldi „nem-szívküldi”. Ez, a hol könnyes szemmel emlékmuzsikát, hol vagányosan megmondóst kérő mi is? Ha akarod, „közönségfogó”, ha úgy tetszik, „közönségbarát”, de mindenképpen (szerintem) szép szolgálatot teljesítő műsor. Ha kis időre is, acsarkodós külső közegünkből „átkapcsol” egy otthonos klub barátságos kisvilágába, ahol… Igen, ahol – ahogy ők ott, a színpadon, a Pál utcai fiúkban, – a feledhető, de, lám, hisz én is mondom: mégsem felejthető – „megosztottság” (anakronizmus ez, „mai” ún. hívó – nem inkább taszító? – szó), nem számít, az utca jobb, vagy baloldaláról léptél-e be: a zene neked szól. Mert arra a röpke fél órára, ez a csöppnyi stúdió, a „tengert” magában hordozó csepp. S a Dés–Geszti szerzőpáros Fogadalmi dalát a rádió hangszórójával együtt zümmögve, mi vagyunk a Pál utcai fiúk. És mi vagyunk a Grund, és mi vagyunk az összes, tegnapi, mai, holnapi Pál utcai fiúk, és, igen, miénk a Nagy Magyar Grund, fennköltebben: miénk (tiéd, enyém, övé) a Haza. Csupa NAGYBETŰVEL „Ez a föld, ami kezünkbe fér.” (sp) …és most hallgassuk meg újra, együtt: https://www.youtube.com/watch?v=l8uUamFAiEw&list=PL-2p0sOIlRaAnmW5JyzzhGSJQPmXqXjOT&index=2
…és olvassuk újra a szövegét: Dés László – Geszti Péter Mi vagyunk a Grund! / Fogadalmi dal
Nagy a világ, az égig ér,| De van ez a föld, ami kezünkbe fér.| Itt nevet a nap sugara ránk, |Rajzol egy pályát a deszkapalánk,| És a tér, és a nyár, és a fák, az akác, | És a kert, és a ház, és a házból a srác. |Te meg én, ugye szét soha nem szakadunk? |Gyere, mondd, hogy a grund mi vagyunk!| Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el, |Legyen szabad a grund! |Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely, |Vagy egyszer belehalunk! Nagy a világ, és rá se ránt,| Hogy errefelé a követ ki veti ránk ;| Ha közel a vész, nem remeg a szánk, | Le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk:| Ez a pad, ez a fal, ez a pár farakás, |Ez a dal, ahogy nő ez a szívdobogás.| Ez a jel, innen el soha nem szaladunk, | Gyere, mondd, hogy a grund mi vagyunk! | Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el, |Legyen szabad a grund! |Véssük ide ma fel, hogy megmarad ez a hely,| Vagy egyszer belehalunk! | Mért félnénk? Mért élnénk, ha nem egy álomért?

Fotó: Puskel Zsolt