Mijüket féltik?

Közzétette:

Ágoston Hugó
Kezd „a korrupcióellenes harcnál” is többször hangoztatott jelszó lenni Romániában „az ügyészek függetlensége”, annak mindenek fölött álló fontossága. Úgymond a vádhatóságok feddhetetlen jellemű, a törvényt és hatáskörüket aggályosan tiszteletben tartó lovagjai máig függetlenek voltak, most  pedig, miután az igazságügyi miniszter a korrupcióellenes főügyész leváltását javasolta, s az Alkotmánybíróság ezt helyben hagyta –  közhatóságok közötti alkotmányos jellegű jogvitát megoldva –, ennek a függetlenségnek vége. Holott a helyzet pont fordítva áll.
Az Alkotmánybíróság Laura Codruta Kövesit csupán attól a „szabadságától” fosztotta meg, hogy elnézze, sőt bátorítsa intézménye embereinek súlyos visszaéléseit és hibáit (lásd a bírósági felmentések hosszú sorozatát), hogy ő maga többször is alkotmányt sértsen, mindent összevéve, hogy a diadalittas – és hamis – vívmányjelentések ellenére csapnivalóan irányítsa hatóságának működését. Gyakorlatilag Tudorel Toader az utóbbi másfél évben több alkalommal is javasolhatta volna a titkosszolgálatok és érdekelt nagykövetségek kedvencének-védencének elbocsátását (Németországban nemrég az igazságügyi miniszter apelláta nélkül, azonnal kirúgta az országos főügyészt annak egy kijelentése miatt) – úgy látszik, a kiváló jogtudós úgy ítélte meg, hogy mostanra érett meg erre a helyzet s vált nyilvánvalóvá, hogy Kövesi nem csak jogilag, de diplomáciailag is védhetetlen.
A feltüzelt utca számára még mindig nem világos ez, de hagyjuk most a #bármi ellen tüntetőket, hagyjuk a szurkolótáborokat, a megannyi  önkontroll nélküli önként-troll inkontinenciáját, hagyjuk a politikai vitákat, felejtsük el egy pillanatra még az államelnököt is, akiről negyedfél év múltán sem derült még ki, hogy magától olyan korlátolt, vagy pedig valaki mindig belelépteti valamibe. Inkább nézzünk egy kicsit a közelmúltba, mi is a helyzet az ügyészekkel és (politikai) függetlenségükkel.
Nem csodálkoznék, ha számukra a függetlenség azt jelentené, hogy nekik mindent szabad. Hamisíthatnak dokumentumokat, bizonyítékokat, vallathatnak erőszakot alkalmazva, állíthatnak hamis tanúkat és manipulált feljelentőket, vehetik semmibe az ártatlanság vélelmét, zsarolhatnak és fenyegetőzhetnek, hiszen a DNA és a SRI titkos megállapodásai szerint legfeljebb a szekusoktól függnek, akikkel karöltve a bírókat is befolyásolhatják. Ezt neveztük eddig függetlenségnek, ezt féltik sokan.
Pedig ez valójában nem függetlenség, hanem tudatos törvénysértés, morális aljasság, amellyel emberek, családok százainak sorsát tették tönkre. És boldog vagyok, hogy elindult az a folyamat, amelynek nyomán annyi ártatlanul meghurcolt ember juthat legalább erkölcsi elégtételhez, nyerheti vissza becsületét. Meg hogy – mint híres olaszországi Mani pulite akcióról is, emlékszünk arra a diadalmenetként indult horrorra? – kiderül a mélységes korrupció és politikai romlottság, ami az ilyen „függetlenség” mögött állt.
Volt alkalmam elmondani, hogyan járult hozzá Monica Macovei ügyészből lett miniszter 2005-os igazságügyi puccsa a „játékos” Traian Basescu iszonyatos rendszerének, gyakorlatilag személyi önkényuralmának kialakulásához. Akkor tette rá a rezsim a kezét az ügyészségekre, a morális kéjgyilkos MM egyetlen nap alatt leváltotta a korrupcióellenes főügyészt, annak két helyettesét és a katonai korrupció elleni küzdelemért felelős részlegének vezetőjét, két további részlegvezetővel együtt, továbbá a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság főügyészét és annak helyettesét. Nyolcat egy csapásra, indoklás nélkül, parlament, alkotmánybíróság megkérdezése nélkül, tüntető tömegek nélkül! Helyükbe pedig magához hasonló politika kommisszárokat állított, akik szabad kezet kaptak rá, hogy megsemmisítsék a politikai ellenfeleket. Fennáll a gyanú, hogy független ügyészeihez jogtalanul megszerzett kemény dokumentumokat juttatott.
Monica Macovei alapozta meg a Basescu-féle rendőrállamot, a Coldea-Kövesi duó pedig – vagyis a titkosszolgálat és a korrupcióellenes ügyészség frigye –, tovább fokozva az erőszervezetek és a vádhatóságok hatalmát, kiteljesítette azt az háttérstruktúrát, amire az ügyészállam kifejezést tartottam a legkifejezőbbnek s használtam elsők között a romániai sajtóban, a magam módján tüntetve a visszaélései ellen. A villámgyors karriert befutott amerikai kifejezés, a  „Deep State” egyenes fordítása, a „mély állam” nem túl kifejező, szemléáletesebbnek tűnik a „titkos állam”, a „sötét állam” vagy az „állam az államban”, van, aki a „láthatatlan államot” preferálja. Nálunk leginkább a „párhuzamos állam” kifejezés honosodott meg, előszeretettel használja például Calin Popescu Tariceanu liberális pártelnök, a Szenátus elnöke, az ország második embere. De végül is bármelyik terminust használjuk, a jelenség mélyén a „függetlenség” eltorzított, pervertált értelmezése rejtőzik.
Nincs az a függetlenség, amelyik bárkit is felmentene a törvény betartásának kötelezettsége alól! A métely mélyebben beleette magát az igazságszolgáltatás, az egész társadalom szövetébe, mint képzelhetnénk, ahogy mondani szokták, a probléma rendszerszintű, nem oldódik meg egyetlen személy (groteszk kultuszának) kiiktatásával. A gyógyuláshoz kitartó munkára, tisztán működő intézményekre és főleg jó törvényekre van szükség. De tény, hogy valami fontos elkezdődött, s mindannál, ami az utóbbi sötét években történt, csak jobb következhet.
Ui. Ha az államelnök beváltja ígéretét, és Kövesivel kapcsolatos döntésének meghozatala előtt addig olvassa az Alkotmánybíróság indoklását, amíg megérti, jó sokat várhatnánk. De nem lesz rá szükség.