Vannak még

Közzétette:

nagy el-beszélők e honban. No, nem írókra gondolok, esetükben a kötőjel sértés volna. Hanem, ama hölgyekre/urakra, akik megtanulták, hogy a jó válasz az, aminek köze sincs az eredeti állításhoz. Ha netán az időjárást szidná valaki, és annak minden keservéért a kormánypártokat okolná, a nyilvánvaló válasz az, hogy az illető azt sem tudja, miről beszél. Arról nem is szólva, hogy a sörlap ma feleakkora, mint az illető idejében volt, ennyivel is könnyebb a magyar embereknek, hiszen kétezer-négyszáz helyett csak kétezer háromszáz kérdésre kell válaszolniuk az adóbevallásuk kitöltéskor.
Ja, persze, régóta tudjuk, hogy itt a politikusok el beszélnek egymás mellett, azaz, eszük ágában sincs meghallgatni, hogy mit mond a másik, hanem röptében elnyilatkozzák a házi agitprop által legyártott napi tutit. Olybá tűnik, hogy e korántsem irodalmi műfajban épp a kormánypárt fregoli megmondói jeleskednek a legszorgalmasabban, ami feltétlenül az agitprop központ aprólékosan megtervezett el- és még „elebb”-beszélési munkáját dicséri. Ne menjünk messzebbre a példáért, itt van mindjárt a parlament e heti nyitánya. A dolog odáig fajult, hogy Németh Szilárd – ne feledjük, a replikázásban, a miniszterelnököt helyettesítve, és az ő nevében szólva! – előbb előadta a nagy el-beszélést, utána pedig közölte, hogy nem is értette miről beszélt valójában Gyurcsány Ferenc. Szóval, olyasmire méltóztatott reagálni, amit – lám, – fel sem fogott.
Így aztán több mint logikus, hogy a sokak nyomorúságát a kormánypárt néhány nagyágyújának életstílusával összevető, illetve az egyetemi tanulmányok megkezdésének beszűkült lehetőségeit a maga és Orbán Viktor példáján illusztráló Gyurcsány Ferenc („ma egyikünket sem vennék fel az egyetemre”) – mit is kapott, hm… válasz címkével Németh honvédelmi államtitkár úrtól? Túl az értelmezés nehézségein, ugye. 1. Ő utasította el a kettős állampolgárságot. Ha a karzaton ülök, kivezettet a házelnök úr, mert meg nem állok egy felkiáltást: hogy mi van? Talán az az oka, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren annyi a szegény magyar ember? Vagy: csak nem ez az oka, hogy Dr. Orbán Viktor, a mai lehetőségek-kel az egyetemi felvételi közelébe se jutott volna. (Lábjegyzet: amikor még Mikola doktor úr volta nemzet orvosa, és a Fidesz ékes szavú magyarázó mindenese, kerek perec megmondta, utána lehet nézni: ha meglesz a határon túli magyarság kettős állampolgársága, legalább két évtizedre be lesz biztosítva a Fidesz uralma. Eddig az élet őt igazolta. Nyilván Németh úr sem hiszi, hogy e tárgyban, köztudottan tiszta szándékú pártvezetőinek fejében ilyen, politikai szándék meg sem fordult.)Németh Szilárd, hiába, a tárca, melynek államtitkára, kötelez, „a hont kivont szablyával óvta” a Demokratikus Koalíció elnöke ellen, de oly hevesen, hogy már-már olybá tűnhet: előbb kapott a markolathoz, semmint egy pillanatra elgondolkodott volna. (Hiába, ha kéznél az agitprop téma-kártya, még a legtapasztaltabb „káder” is lépre mehet.) Mert egy szuszra közhírré kiáltotta, hogy az ellenzék, cakk-pakk, úgy, ahogy van, főlesküdött arra, hogy „idegen érdekeket képvisel”
Ha ez nem el-beszélés, azaz mellébeszélés, ha ez nem pőre propaganda-duma, akkor nem tudom mi. Ha csak azt nézem, mire is ez a válasz: sokak nyomorúsága, akik történetesen magyar emberek és ország-lakosok, hogy az ifjúságnak egyre nehezebb hozzájutni a felsőfokú tanulmányokhoz, és itt nem a külföldi fizető hallgatókról esett szó, a példa is két ismert magyar közszereplőt említette – tessék mondani, kik itt az idegenek, akiknek érdekeit képviselné állítólag „az” ellenzék?
Hajánál fogva rángatnám elő mindezt? Na, ne! Vajon az el- és mellé beszélő államtitkár úr honnan veszi, hogy, (pardon, nem szó szerinti idézet, csupán közérthetőbb fogalmazással:) „a te anyád!” a válasz arra, ha valaki megkérdi, hogy bizonyos magyar emberek mai élethelyzete úgy van-e jól Magyarországon, ahogyan elhangzott?
Idegen érdekek? Jól hallottuk? Vagy éppen nem bizonyos, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalició nevű, Magyarországon hivatalosan bejegyzett, és szabályszerűen, általános választások eredményeként az Országgyűlésben (és, hasonlóképpen az Európai Parlamentben) is képviselt pártja volt az, mely épp e napokban, ugyan kinek, ha nem a magyar embereknek az érdekében fordult az Európai Unió illetékes testülteihez azzal a kéréssel: ne büntessék támogatás elvonásokkal a magyar lakosságot, azért, mert a kormánypárt némely magáról megfeledkezett jelese, és/vagy általuk úgymond „helyzetbe hozott” jóembere, finoman szólva elszámolási vitába keveredett az unió számvevőivel, meg csalás elleni hivatalával. Nem, ez a (gyáva?) ellenzék nem azt kérte az uniótól, hogy fizettessék ki a Magyarországra, vagyis miránk kirótt tengermilliárd büntetést a tettesekkel és a tettestársakkal, nem. De azt igenis kérte, mert tisztában van azzal, hogy egyik uniós tagország adófizetője sem boldog, ha azt hallja, hogy az ő pénzén „havajozik” egyik-másik ismertebb nevű magyar, az unió tegyen lakatot a mézes bödönére, és ne adja oda fűnek-fának a kulcsát, hanem tartsa magánál, adagolja maga, amit adni kíván. És egyáltalán nem büntetésül. Csupán avégett, hogy a tagországok által a közös támogatási kalapba gyűjtött pénz valóban, és kerülőutak nélkül, oda és azokhoz jusson, akiknek szánták.
Ha erre valaki azt mondja, hogy „idegen érdekeket képvisel” az ellenzék, ugyan mi egyébre gondolhatnánk, ha nem arra: ez az érdek valóban idegen, de nem az ország lakóitól, hanem a sokfejű kormánypárt bizonyos fontos embereinek magánérdekétől. (És ez, egyáltalán nem mellébeszélés.)

sp