A virtuális valóság és az egyház

Közzétette:

Erdő Péter bíboros

Az ember ma gyorsabban és radikálisabban változik, mint a korábbi századokban, az állandó változás azonban bizonytalanná teszi. A természettudományi haladás egyik következményeként elterjedt az emberiség körében a változás tudata. Nem az állandóság, hanem az állandó változás tudatában él a mai ember, ráadásul a változás sokszor összekapcsolódott a haladás mítoszával is. Ugyanakkor a természettudományos felismerések nyomán „a világról alkotott képünk, az emberiség és a saját egyéni helyzetünk megítélése nem biztosabb lesz, hanem bizonytalanabb”. Terjed egy „nem egyszerűen vallási vagy világnézeti, hanem természettudományos értelemben vett agnoszticizmus”, annak „érzelmi feladása, hogy a körülöttünk lévő valóságot egyre jobban megismerhetjük”; ilyen háttérben az ember egyre nehezebben látja meg a saját életének objektív összefüggéseit és értelmét.
Az ily módon elbizonytalanodott ember pedig óvakodik a távlati célkitűzésektől, nehezen értékeli az emberi cselekedeteket, tesz különbséget jó és rossz között, és fél az elköteleződéstől egy hivatás vagy egy életállapot mellett. Az állandóan változó világban élő ember hajlamos a pillanatnyi jó közérzetet tekinteni a legfőbb jónak. A pillanatnyi élvezetet legfőbb értéknek tartó fogyasztói magatartás a mai ember vallási létében is megjelenik. „Válogatunk nemcsak az áruk között egy szupermarketben, de „a szolgáltatások”, a vallások egyes elemei között is. Az ember kiemeli a különböző vallásokból azt, ami érzelmileg megérinti őt, de az egészet nem fogadja el. Ugyanakkor nem vallástalan, nem elutasító, csak „megint inkább egy pillanatnyi benyomás vezeti, mint egy projekt”. Ez a fajta „élményorientált” vallási tájékozódás nem ismer felekezeti határokat, de nem is kötelezi el magát egyetlen felekezet mellett. Ennek a jelenségcsoportnak a következménye a mai ember szorongása, félelme a jövőtől. Ha ugyanis a pillanatnyi jó közérzet a legfőbb cél, akkor állandóan félhet attól, hogy holnap már nem fogja olyan jól érezni magát. Ez a félelem ráadásul az ember sérülékenysége és halandósága miatt indokolt is.
Ugyanígy szorongást keltő „kockázati forrássá” vált a másik emberrel való kapcsolat is, „hiszen ott már nemcsak tőlem függ a jó közérzet, hanem a másiknak is lehet benne szerepe”. Ezért terjed a félelem a tartós emberi kapcsolatoktól, hiszen „egy ilyen kapcsolat olyat is kívánhat, ami számomra éppen nem a legkellemesebb”. Ezzel szemben a hit fényében az értelmesnek felfogott élet lehetőséget kínál a különböző viszontagságok vagy akár a szenvedés tudatos elviselésére, sőt vállalására is.
Mindennek a fényében nyilvánvaló, hogy az antropológiai változás nemcsak az egyén individualizációját hozza magával, hanem elszigetelődését is; ha a kapcsolat félelmetes veszélyforrás, az egyén a maga jó közérzetével bezárul önmagába. Erdő Péter kitért a kommunikációs és informatikai forradalom kihívásaira és lehetőségeire is. A verbalitás rovására előtérbe kerülő audiovizualitás nem erősíti a logikus gondolkodást, az emberi logika ugyanis hagyományosan fogalmakkal dolgozik. Ugyanakkor növekszik a jelképek jelentősége, a kereszténység számára pedig a jelképek „ősi és otthonos dolgok, nem idegenek”. A rövid jelenetsorokban megjeleníthető jézusi példabeszédek lehet, hogy ma érthetőbbek, mint az úgynevezett erkölcsi törvények. „Nagyon is elképzelhető, hogy ezt az ősi nyelvezetet jobban előtérbe kell állítanunk. Mindez azonban nem csupán a kommunikációra van hatással, hanem – most már az internetre utalva – azt is szoktuk mondani egyre hangosabban, hogy a virtuális valóság a valóságnak egy új szintje”.

Erdő Péter bíboros „Keresztény értékek a 21. században” című előadásának rövid változata. A Magyar Kurír alapján

 http://ahaza.blog.hu