Budapest,V. Honvéd utca 38.

Közzétette:

Szimuly Gabriella

Tegnap úgy alakult, hogy délelőtt ügyvédhez mentem a Honvéd utcába. Előbb érkeztem, próbáltam ráhangolódni a kocsiban ülve a feladatra.
A kapubejárat mellett, szemüveges, baseballsapkás hajléktalan ült, számtalan kartondobozzal és műanyag flakonnal körülvéve.
Mellette két mankó.
A lábaira nézve elborzasztó látvány rázta meg a gyomromat. Mindkét láb fekélyektől sebhelyes, cipóra dagadt, járásra szemre alkalmatlannak tűnő. A gennyes sebhelyek imitt-amott papírtörlővel letakargatva.
Pár perc múlva az ember összeszedve mankóit felemelkedett és sántikálva felém tartott.
Épp felhúzni készültem az ablakot, amikor belenéztem a szemébe.
A kék szemek kristálytisztán mosolyogtak rám, az ember pedig valamit mutatni készült a kocsi alatt.
Kiszálltam. A férfi mutatta, és magyarázta is, hogy az autóból valami folyik. Nézessem meg. Szerinte fékolaj, vagy kondenzvíz lehet. Egyik sem jó, de sajnos nem tud alánézni.
Megköszöntem avval, hogy majd megnézetem. Erre visszaült a földre.
Mire végeztem a szerződéskötéssel, este 7 lett.
A másik oldalon ült az árnyékban. Még mindig színjózanul. Odamentem.
Egy órát beszélgettünk. Kiderült, hogy tanár volt. Súlyos cukorbeteg. A lábaival volt orvosnál, de le akarták vágni. Mivel biztosan nem nő ki újra, az utcán pedig lehetetlen lábak nélkül élni, kénytelen kivárni ami majd történik.(belehal).
Beszélgettünk történelemről, kultúráról, irodalomról, könyvekről, amit néha kap egy bácsitól, antik bútorokról, herendi porcelánról, egy lakásról, amit elvitt a végrehajtó villanyszámla tartozás miatt, amikor beteg lett és elvesztette a munkáját.
Mesélt emberekről, akik segíteni akarnak, de soha nem kérdezik mivel tudnának. Zsömlét, kenyeret visznek neki, amit nem ehet, mert cukorbeteg. Azokról, akik bedobnak egy húszast, rá se néznek és odamordulnak, hogy ne igya el.(egyáltalán nem iszik alkoholt).
Egy hölgyről, az egyetlenről egy házban, aki nem kidobni akarta, hanem vitt neki halászlevet karácsonykor. Egy néniről, aki isteni meggyes pitét süt neki időnként, cukor nélkül.
Egy villamosmegállóról, ahol kukázott, erre egy cigány asszony nekiadta a csomagolt ebédjét, ami isteni hal volt, amit imád. Szerinte a cigányok jószívűek. Rendőrökről, akik mindig segítik. Házmesterről, aki akkor is fenyegeti és elzavarja, ha 100 méterre ül a kapubejárattól.
Mesélt rólunk, a magyarokról. Akiknek a kétharmada tök közömbös. Egyharmad az, akit még megérintenek mások problémái….Megkérdeztem mivel segíthetnék:
-“Kéne egy ügyvéd, hátha valami pénz mégis járna az elárverezett lakásból. Kéne egy orvos is, aki valamit kitalál ezekre a lábakra,”-hogy nyerjen egy kis időt.
Mert szeret élni.
Így is.
Az utcán is….A Tanár Úr a Honvéd utca 38 előtt ül általában. Ha valaki arra járna, tud és szeretne segíteni…