Zsidóvédés Magyarországon

Közzétette:

Földes Péter
„A zsidó közösség a kormány védelme alatt áll.” Ezt mondta Orbán Viktor Netanjahu Izraeli miniszterelnöknek Tel-Avivban. A zsidó közösség fellélegezhet: ha idáig voltak is aggályaik a megvédésüket illetően, azok most mind egy szálig el lettek oszlatva.
Most már csak azt kellene tudni, hogy honnan tudja Orbán Viktor kormánya, hogy ki az, akit adott esetben meg kell védeni. Mert megeshet, hogy Orbán Viktor kormánya véletlenül olyasvalakiket véd meg, akikről utóbb kiderül, hogy nem zsidók, ily módon nem is szorulnak Orbán Viktor kormányának védelmére.
Fölösleges pocsékolás az ilyen.
Egyébként meg, volt már ehhez hasonló, talán húsz évvel ezelőtt, amikor a labdarúgó szövetség futballistákat hívott be a cigányválogatottba. Néhányan közülük közölték, hogy nagyon szépen köszönik, részükről a megtiszteltetés, játszanának is szívesen, de, legnagyobb sajnálatukra, ők nem cigányok, így nem tehetnek eleget a felkérésnek.Lehet, a nyilvántartással volt baj.
Persze, a miniszterelnöknek nyilván erre is van válasza. Nem ma kezdte a szakmát, közel harminv éve politikus, egész életében mást sem csinált, mint politizált, ebből épült a háza, erre épült az egész egzisztenciája, nehogy már holmi zsidóvédés kifogjon rajta. Ennél nehezebb és összetettebb kérdést is bármikor képes kezelni a miniszterelnök, lám, Brüsszelt is milyen szépen szívatja.
De azért, mégis jó lenne tudni, hogyan tudja Orbán Viktor kormánya megvédeni a zsidókat. Már csak azért sem mindegy, mert mindegyik zsidó mellé mégsem állíthatnak megvédés céljából rendőrt, vagy, teszem azt, kakastollas csendőrt.
Meglehetősen macerás lenne ez a projekt, arról nem is szólva, hogy mindez igen sokba kerülne az adófizetőknek. Egyáltalán nem biztos, hogy az emberek örülnének annak, ha a munkájuk verejtékéből összejött forintokat zsidóvédésre költené Orbán Viktor kormánya. Még talán némi elégedetlenség is következne mindebből, mi több a zsidókkal szembeni ellenérzések is a felszínre kerülhetnének: hogy miközben sokaknak kenyérre is alig futja, akkor a kormány a zsidók megvédésére költi az adófizetők pénzét.
Legjobb persze az lenne, ha a zsidó közösséget egyáltalán nem kellene megvédeni. Vagy, ha már mégis muszáj, akkor nem Orbán Viktor kormányának. Mert nem biztos, hogy rendelkezésre áll elegendő jó szakember, akik szakmailag és emberileg is alkalmasak arra, hogy megvédjék a zsidó közösséget.
Előfordulhat ugyanis, hogy minden jó szándék ellenére, szakszerűtlenül nyúlnak a témához, és nagyobb bajt okoznak, mintha semmit sem tettek volna. Nem csak az orvosok követhetnek el ugyanis műhibákat, hagyhatják benne a konyharuhát a frissen operált betegben, és nemcsak az ügyvédekkel fordulhat elő, hogy felmentés helyett elítélik az ügyfelüket.
A zsidókat is lehet rosszul megvédeni.
Talán, ha a mások ellen uszító és gyűlölködő szövegek mellett a toleranciára is nagyobb figyelmet fordítanának. Ha nem rondítják tele az országot Soros elleni plakátokkal, nem nevezi Orbán kiváló államférfinak Horthyt. És az sem volt igazán jó ötlet – legalábbis a zsidó közösség megvédése szempontjából – hogy Siklósi Beatrix személyében egy közismert antiszemitát neveztek ki az M5 televízió élére.