Baloldali antiszemitizmus

Közzétette:

Réti János cikke a Szombatban, Serény Péter hozzászólása

Réti cikke: Egyre többen eszmélnek rá arra a Magyarországon még kevésbé ismert jelenségre, hogy a magát progresszívnek mondó baloldal vált az antiszemita retorika új terepévé. Azonban, mint tudjuk, nincs új a nap alatt: ennek a jelenségnek a gyökerei a Szovjetunióban keresendők. 
„Auschwitz azt jelentette, hogy megöltek hatmillió zsidót, és Európa szemétdombjára vetették őket, azért, mert figyelmesek lettek a zsidók és a pénz kapcsolatára. Az imperializmus és a kapitalizmus rendszerének kemény magja, a pénzügyi tőke és a bankok váltották ki az emberek gyűlöletét a pénz és a kizsákmányolás ellen, valamint a zsidók ellen… Az antiszemitizmus valójában a kapitalizmus gyűlölete.” Ulrike Meinhof baloldali terrorista a ’70-es években.
Az elmúlt hetekben – néhány éves-évtizedes késéssel – a hazai nyilvánosságban is többször megjelent, hogy Európa zsidó közösségeit ma már elsősorban nem az antiszemitizmus jól ismert, „hagyományos” szélsőjobboldali formája, hanem az Izrael felé irányuló baloldali gyűlölet és az iszlám zsidóellenesség fenyegetik. Nem beszélve arról, hogy e két csoport egymást erősítve fordul a régi-új ellenségkép, Izrael, mint 
zsidó állam ellehetetlenítése felé. Az egyelőre szórványos figyelmeztetések csaknem mindenütt a tagadás falába ütköznek. A hazai progresszívek közösségi fórumokon kérik ki maguknak a „gyanúsítgatást”, a rasszista hatalom alattomos kísérletének tartva az „új gyűlöletkampányt”, ami csak az igazság utolsó talpon maradt harcosaira kíván újabb csapást mérni, miközben „elfedi a valódi antiszemitizmust”. Ami, természetesen, továbbra is a jobboldal privilégiuma maradt. Mindeközben folyamatosan szidják Izraelt.
A tagadás, a valóság felismerését akadályozó ideologikus gondolkodás, és az elnyomó hatalom 
valós szándékait leleplező összeesküvéselméletek gyártása nem mostanában került a baloldal működési protokolljai közé. Az azonban már kevésbé ismert, hogy a baloldalhoz köthető „új antiszemitizmusban”, az anticionizmusban valójában semmi új nincs. Az antiszemitizmus a progresszív politikai program, az anticionizmus pedig a zsidó állam megszületésétől kíséri végig a baloldal történetét.

Dicstelen kezdet

Már a felvilágosodás legnagyobbjaira is jellemző volt, hogy a hagyományos zsidóságot a sötét középkorral azonosították. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy mondanivalójukat gyakran erőteljes zsidóellenes éllel fogalmazták meg. Voltaire és társai zsidókkal szembeni kirohanásokban bővelkedő társadalom­kritikája Marxra is komoly hatást gyakorolt. Saint-Simon és Fourier francia követői, az úgy­nevezett utó­pista szocialisták szin­tén nem fu­karkodtak a zsidókat gya­lázó megjegyzésekben. Maga Wil­helm Marr, az antiszemitizmus fo­galmának a megalkotója is radiká­lis szocialis­ta­ként kezdte. Nem véletlen, hogy kri­tikája elsősorban a zsidók gazdasági tevékenységére irányult, aho­gyan a Német Keresztényszocialis­ta Pártot 1878-ban megalapító Adolf Stöckeré is, aki a vallásos an­tijudaizmust áltudományos rasszizmussal és szocialista gazdasági el­képzelésekkel elegyítve hozott lét­re kelendő szellemi terméket.
Ezt a politikai programot Marx emelte kiforrott világmagyarázattá, miközben a modern antiszemita terminológiát is sikerült megteremtenie. Miután a szocializmus elsődleges célja a fennálló társadalom radikális megváltoztatása, ehhez a hagyományos családmodell eltörlése mellett a vallás és a magántulajdon megszüntetésén keresztül vezet az út. Márpedig – amint arra Marx a hegeliánusok nyomán számtalanszor rámutatott – a zsidók igazi vallása valójában a pénz. Legfontosabb tulajdonságuk ezért a haszonlesés, a kufárkodás. 
„A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehet más isten” – írta, ezért ahhoz, hogy a pénzimádat véget érjen, magát a kapitalista rendet, a pénz általi kizsákmányolás lehetőségét kell egyszer s mindenkorra eltörölni. Ekkor, és csak ekkor érhetne véget a zsidóság kiváltságos helyzete, és történhetne meg „az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja”.

 Egy sikeres kombináció

A szocialista utópia ilyen módon a kezdetektől fogva szorosan összefo­nó­dott a hagyományos zsidóság fel­számolásának programjával. A zsi­-dókkal azonosított partikularizmus,
a magántulajdon iránt tanúsított tisz­telete és a kereskedelemben és
pénzügyekben való jártassága mind-mind ellentétben állt a szocializmus céljaival. A kapitalizmus „kreatív rombolása”, a hagyományos keretek felbomlása válsághelyzetek sorával szembesítette a modernizálódó európai társadalmakat. Az új kor felé tartó átmenetben – éppen az antiszemita teoretikusoknak köszönhetően – a zsidó alakja a hagyományos társadalmak szövetét megbontó, démonikus erők metaforájává vált. Ezt a képzetet a szovjetek tudatosan használni is kezdték. Társada­lom­átalakító kísérletük során a „népbarát” intézkedéseiket a spekuláció és a haszonlesés kártételeinek régóta esedékes orvoslásaként állították be. A kereskedelemmel és a pénzügyekkel kapcsolatban hagyományosan gyanakvó tömegeknek pedig nem jelentett nehézséget, hogy a bolsevikok által orvosolni hivatott nehéz helyzetük 
okozóit kikkel azonosítsák.
Miután azonban a Nemzeti
szocialista Német Munkáspárt és szövetségeseinek rémtetteit követően az antiszemitizmus hagyományos változata széles körben végképp elfogadhatatlanná vált, a megszülető zsidó állam került a baloldali blokk paranoid gyűlöletének fókuszába. A kommunisták többsége már az 1930-as években meg volt győződve arról, hogy a cionizmus történelmi hiba, teljes képtelenség, ami a nacionalizmus anakronisztikus formájaként ellentétben áll a szocializmus nemzetköziségével, ilyen módon a világkapitalizmus küszöbön álló halálakor a judaizmushoz hasonlóan el is fog tűnni.

A szovjet anticionizmus

Bár Sztálin a brit visszavonulást követően kezdetben saját geopolitikai céljait szolgáló lehetőségként számolt Izrael megalakulásával és potenciális szövetségesként tekintett a zsidó államra, ez a kezdeti taktikus jóindulat hamar a leplezetlen ellenszenvnek adta át a helyét. 1953-ban Sztálin sokkoló bejelentést tett: zsidó orvosok egy csoportja meg akarja mérgezni a szovjet felső vezetést. Csak a generalisszimusz halála akadályozta meg ezzel összefüggő tervének végrehajtását, kétmillió zsidó Szibériába deportálását. Megszületett az anticionizmus, amely a „testvéri, haladó arab népek felszabadító harcának” bőséges anyagi és katonai támogatásával nem kevesebbet, mint az amerikai imperializmus kinyújtott karjaként értelmezett Izrael teljes megsemmisítését tűzte ki céljául. A szovjet érdekszférában egymást érték az anticionista perek, mi több, a Szovjetunió nagyszabású kampányt kezdeményezett annak érdekében, hogy a cionizmus és a nácizmus egymásnak megfelelő fogalmakként jelenjenek meg a közgondolkodásban. A ‘60-as években megszülető „palesztin nép”, és a vajúdás során szintén életre kelt palesztin és az azzal számos ponton összefonódó nyugat-európai szélsőbal terrorizmus ugyancsak a Kreml nagyvonalú taktikai és kommunikációs pártfogását élvezhette.

A posztmodern baloldal és az iszlám házassága

A Szovjetunió összeomlása azonban a marxizmusra is komoly csapást gyakorolt. Csakhogy az ortodox baloldal helyére lépő és a nagy, világmagyarázó narratívákat tagadó, relativista posztmodern progresszívek figyelme az identitáspolitikai témák mellett az állításuk szerint jelenkori gyarmatosítóként fellépő Izrael felé fordult. Az izraeli-arab szembenállás leírásához az úgynevezett szupercesszionizmus, vagy behelyettesítő teológia érvkészletét veszik alapul. Amint az eredeti verzió állítása szerint a Teremtő és a keresztények kapcsolata mintegy „helyettesíti”, „beteljesíti” a zsidóknak tett ígéretet, úgy helyettesíti a jelen korban Izrael a nácikat, a palesztinok pedig a holokauszt korszakának tragikus sorsú zsidóit. Ugyanígy lett a „kulturálisan asszimilálhatatlan félázsiai horda” egykori képviselőiből európai gyarmatosító, aki betolakodott, de beilleszkedni azóta sem tud az arab Közel-Keletbe. A „palesztin szabadságharc” pedig érzelemgazdagon ábrázolt helyettesítőjévé vált „a szocializmus győzelméért ví­vott nemzetközi küzdelemnek”. Ez a behelyettesítésekkel operáló elbeszélés nemcsak enyhülést kínál a holokauszt bűne miatt, hanem a társadalmi igazságosság bajnokai által hőn áhított morális felsőbbrendűség pozícióját is: erkölcsi magaslatot, ahonnan messze dörög minden Izraelt elítélő, kemény szó.
Az elbeszélés sikeréhez nem férhet két­ség. A baloldali újságírók által do­minált nyugati sajtótermékekben meg­jelenő magyarázat szerint a cio­nis­ták ki akarják irtani az általuk ala­csonyabb rendűnek tartott, sokat szen­vedett palesztinokat, bakancsaik szűntelen dübörögnek véráztatta föld­jeiken. A gázai fejleményekről tudó­sí­tó képriportokban Dávid küzd Gó­liát ellen, a válságövezetet 
valamiért el­özönlő gyerekek vére a varsói gettó ár­tatlan zsidó fiataljainak szenvedését idézi.
A különböző társadalmi egyenlőtlenségek, hierarchiák és hatalmi relációk feltérképezésére szakosodott legújabb progresszív trend, az interszekcionalitás hívei Izraelt a nyugati kolonializmus előőrseként ítélik el. De az interszekcionális baloldal úgy vágyja a tökéletes igazságosságot, hogy – 
hívő posztmodernként – közben tagadja a normatív igazságosság lehetségességét. Ezért fordulhat elő, hogy a korszerű progresszívek bármikor készek elítélni az egyetlen demokráciát a Közel-Keleten, miközben figyelmen kívül hagyják ellenségei mérhetetlen szenvedéssel járó bűncselekményeit.
A mai globális progresszív balol­dal ráadásul minden igyekezetével próbálja a cionizmusellenes politikájá­nak antiszemita jellegére rámu­ta­tó kri­tikákat ellehetetleníteni, mi­közben az úgynevezett „iszlamofóbiát” új an­tiszemitizmusként jelöli meg. Ez utóbbi egyébként a legtöbb esetben nem jelent többet, mint azoknak a meg­bélyegzé­sét, akik az iszlám teoló­giának a mo­dern demokráciákkal összeegyez­tet­hetetlen alapelveire és az azokból következő tolerálhatatlan tet­tekre me­részelik felhívni a figyelmet. Ez­zel egyidőben szövetségeseket ke­res és talál a muszlim világban.
A forradalmi szolidaritás „az iz­rae­li népirtással” szemben pedig ideig-óráig talán valóban képes el­fed­ni a koalíció törékenységét, a sze­kularizmus és a fundamentalista val­lásosság, a feminizmus és az iszlám nőkről vallott felfogása között tátongó óriási szakadékot.

Réti János írása zsido.co

ERRE MUSZÁJ VOLT ÍRNI

Baloldali antiszemitizmus – A régi-új ismerős – TEV

tev.hu

Jó volna tudni: kit ábrázol karikatúra, ki a rajzoló, és hol jelent meg eredetileg. Egyébként, a szerző helyén én egyetlen ország, egyetlen, bármilyen vallási többségű ország esetében sem tennék egyenlőség jelet kormány és “az” ország, azaz kormány és a lakosság (mindig sokszínű) halmaza közé. Vajon bármilyen értelemben visszautasítandó-e a néhai Gömöri Endre, kiváló magyar külpolitikai szakíró véleménye, amikor a kérdésre, hogy szolidáris-e ebben, vagy abban azzal, amit adott pillanatban Izrael (értsd: a kormánya) tesz, azt felelte: nem érti a kérdést, miért kellene neki, Izraelt illetően, bármihez is viszonyulnia, “az egy másik ország” – magyarázta. De van egy fordított kérdés is. Vajon, az itt közölt írás szerzője hogyan vélekedik arról, hogy e “másik ország” kormányfője úgy tett hivatalos látogatást ebben az országban, hogy elfelejtette észrevenni: mi zajlott itt antiszemita kormányzati hangulatkeltésben a Soros-plakátok országos orgiájával, majd hivatalosan is Stop Soros néven jegyzett hármas törvénycsomag előterjesztésével. Holott észre kellett vennie, ha máshonnan ne, saját külügyminisztériumától, sajtófigyelő szolgálatától értesülhetett volna arról ma botrányról, hogy budapesti nagykövetségének az antiszemita felhangú (de facto állami) propaganda elleni tiltakozó nyilatkozatát a saját hazájának (másik ország) külügyi főilletékesei visszavonatták. Ebben az esetben, vajon ki a barátja, és ki viselkedik éppen ellentétes módon az Izrael állammal (lakosságának legalább egy részével) és az Izrael államra, kormánya politikájától függetlenül (szerintem helytelenül, mert kritikátlanul) felnéző magyar zsidókkal,. Szóval, csupán érzékeltetni szeretném, hogy, ami nem szürke, annak is lehet, akár ötvennél több árnyalata is. Köszönöm, hogy elmondhattam. Üdv. Sp

U.i.

MEGVAN A RAJZ EREDETIJE, ha jól,látom 2013-as, de az évszámnak nincs jelentősége. A Daily Beast dolgozta fel a témát, a maga közismert provokatív-pimasz módján, voltaképpen rajzok sorozata, végig kell görgetni.

Üdv. sp

thedailybeast.com