Rangos Kati Aczél Bandit búcsúztatja

Közzétette:

Fájdalmas megtiszteltetés Aczél Endrétől elbúcsúzni,
Ráadásul zavarba ejtő, mert nem csak arra kell figyelnem, hogy ne tegyem tönkre sírással az emlékezést, hanem mert alig tudom Bandit múlt időben emlegetni. És ahogy harminc évvel ezelőtt a Híradóban meg a Hétnél, úgy most utoljára is neki akarok megfelelni.
Egyébként a neki megfelelés vágya ambicionált bennünket, egykori aczél- híradósokat, mert meg akartuk valósítani, amit ő elképzelt, még ha tudtuk is, hogy nem a BBC- nek dolgozunk, de neki elhittük, hogy majdnem.
Remek mérce volt, ha bejelöltük rajta magunkat, tehetségben jó, ha a derekáig értünk. Ezért aztán mindent elkövettünk, hogy menjen a munka. Ma azt mondanám, inspiráló hatása volt a környezetére, akkor úgy láttam, kihajtjuk a szívünket, hogy megfeleljünk neki.
Mert bámultuk az intellektusát, a mérhetetlen tudását és a képességét ahogy cikázik témák és információk között.
Ki ez a pasas, kérdeztem még Krónikás riporterként, mikor először hallottam, hogy egy londoni tudósításában másfél mondatnyi rockandrollt kavart egy brit parlamenti aktualitáshoz. Nos két év múlva már tőle tanultam, hogy mindig nézzek ki az ablakon, értsd, Magyarország határain túlra, mikor éppen nyakig merülök a belpolitikába. Senki sem mozgott a hazai média-parketten, aki nála jobban tudta és értette volna, éppen hol tart a világ. Más hangvételt hozott a híradózásba, kiirtotta a semmitmondást, lesöpörte a provincializmust, kiirtotta a protokollt betolta a tényeket, értelmes riportokat várt el, és nem értelmezést. Azt megcsináltatta a Hétben.
A rendszerváltás dokumentumai az ő jóvoltából mutatnák be, hogyan fordult be a kapitalizmus a Kossuth térre, ha egyszer valaki kíváncsi volna rá. Mint ahogy Aczél Endre költözött be a tévéstúdióba és közvetítette végig a romániai forradalmat, élő adásban. Magyarországon addig példátlan hírfolyamban.
A halál mindig botrányos, Bandi esetében azért is, mert az élet még nagyon sokkal tartozott neki.A szemérem sem tart vissza attól, hogy kimondjam: a legjobb újságírót temetjük, aki az elmúlt harminc évben mégis csak percekre kapta meg azt az elismerést, ami kijárt volna képességeinek.
Miközben mindenki odavolt tehetségétől, enciklopédikus műveltségétől, szintetizáló agyától, és attól, hogy publicisztikáiban a bonyolult dolgok is azonnal érthetők lettek,
a rendszerváltás utáni szabad sajtópiac elismerte és felhasználta munkásságát, ám igazi szakmai otthonra nem talált sem a televízióknál, sem a rádióknál. A Népszabadság vezető publicistájaként tisztelték és megbecsülték, de amikor a közélet egyik jelenségére rosszul reagált, kitaszították, minden fóruma megszűnt. Szerintem Aczélnak a nyilvánosság két évvel ezelőtti elvesztése már maga volt a klinikai halál, ahonnan a Népszava még képes volt visszahozni.
Maradandót kevesen alkothatnak a mi műfajunkban. A híradózás, a napilap a társadalom pillanatnyi állapotát rögzíti. Szerencsére Bandi világlátása és szellemisége örökre megmarad az Aczélsodrony köteteiben, melyek minden más történelem-analízisnél érdekesebben mutatják be milyen volt mögöttünk a XX.század. Ezt az örökséget köszönhetjük neki.
Tudtuk valamennyien ki volt Aczél Endre, akkor is, amikor velünk volt.
Tudjuk most is amikor az égi newsroomban szív a cigarettájába, balján Elek, jobbján Sándor Pista, velük szemben az egyik monitoron labda pattog. ” Out volt” mondja Bandi, ahogy szokta..
Szervusz Bandi. Nyugodj békében.

 

Kép: Rangos és Aczél Endre 1990-es évek a stúdióban