Reggeli gyors

Közzétette:

Serény Péter
A Reggeli gyorsot –újra hallgatni: lassan, el-elgondolkodva bizony érdemes (a Klubrádióban) , még e mostani hőségben is. Három, számomra érdekes, korántsem egyforma hosszúságú beszélgetést ajánlok itt az érdeklődők figyelmébe. Személyes, egykori kolléga voltom elfogultságával idézem ide Szászi Júlia igazán rövid interjúját Bécsről, ahonnan évtizednél hosszabb ideig tudósította a honi közönséget. Őbelőle azonban semmiképpen nem az elfogultság szólt, amikor a szomszéd főváros élhetőségével összefüggésben elmondta, hogy Bécs sikerének titka, vezetőváltásainak mikéntjében is megragadható.. Mind az új, mind az előző polgármester hosszú évek másodhegedűsi gyakorlata után lépett előre az első számú vezető helyére; az ismeretek tömegét adó ilyen, nem felkészülés, mégis felkészülés eredményei is tükröződnek a mostani, nemzetközi listákon előkelő helyezéssel elismert sikerekben. Miként az is, ahogyan az osztrák fővárost belülről és nem felülről, valamilyen politika előfeltevéseiből kiindulva szemlélik. (Így aztán nem a korábbi főnök munkatársainak kitakarításával kezdik hivatali idejüket…) A hangszalag itt található: hítt://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180815-082859.mp3 (kb 18. perctől A következő interjúalanyt illetően is szubjektív leszek. Éppen szemlélete, a mindenfajta, politikai irányhoz láncolt előfeltevéstől is megszabadított kutatás, majd annak alapján, a tudás biztonságával, és egyszerű, közérthető, mégis nagyvonalú, mert szinte az élet minden területét érintő megállapításaival Polónyi István egyetemi tanárnál nemigen hallottam még izgalmasabb interjúalanyt a Reggeli gyorsban. A beszélgetés épp azért volt lebilincselő, adáshoz szögező, mert a szűk oktatáspolitikai szakkérdésekről pillanatok alatt átterjedt a mai magyar politika egyáltalán nem szak-kérdéseire is. De, és ez fontos: tényeiben, elemzéseiben ugyanez a szakszerűség volt tetten érhető. Hihetetlenül csendes higgadtsággal előadott,, mégis erőteljes, és határozott véleményt tükröző megállapításokkal.(Itt hallgatható meg: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180813-085859.mp3 és http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180813-092859.mp3 Az Eleven emlékmű mozgalom ünnepi rendezvénye előtti napokban Rényi András nem kis büszkeséggel mondta el, hogy az ő szinte állandó Szabadság-téri jelenlétüktől és folyamatos, beszélgetős, közönséget bevonó vitáiktól aligha elválasztható, hogy habár az a bizonyos emlékmű, mely Magyarország alaptörvényileg elfelejtésre ítélt negyven (megszállásokkal terhelt) évét mintegy esztétikailag volt hivatott bevezetni, évek ót áll ugyan, de: avatni, még nem avatták fel hivatalosan, nem volt csinnadrattás leleplezési esemény. Rényi András a művészettörténet ismerőjeként számos érdekességet osztott meg az emlékműről, például azt a részletet, hogy oszlopai mintegy folytatásai, illetve tükörformái a Hősök terén álló szobor- csoport kolonnáinak.

(A felvétel linkje: http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180815-085859.mp3 és http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180815-092859.mp3